Strand Fesztivál 2015 Zamárdi

A Strand Fesztivál időpontja: 2015. augusztus 19-22

A Strand Fesztivál 2015 helyszíne: Somogy megye, Zamárdi,. Strand, Balaton

A 2015-ös Strand Fesztivál rövid programja

Bejelentették a szervezők a jövő évi STRAND – Nagyon Zene Fesztivál első hazai fellépőit, köztük Ákost, aki a STRAND történetében először lép fel a Petőfi Rádió és VOLT Produkció közös fesztiválján. Visszatérő vendégként jön viszont a VOLTra, a rajongók nagy örömére. A STRAND jövőre augusztus 19. és 22. között  lesz – most is – Zamárdiban, a VOLT pedig július 1-2-3-4-én várja látogatóit.

A STRANDot az elmúlt években csak távolról figyeltem, a szervezőkkel azonban régóta dolgozom együtt és örömmel mondtam igent a felkérésüknek”– mondta el Ákos, aki a nagy sikerű dupla Aréna koncert után a jövő évi fellépések közül elsőként a STRANDos és VOLTos koncertjét jelentette be.
Több visszatérő vendége is lesz a STRANDnak, olyanok, akik idén nagy sikerrel koncerteztek Zamárdiban. Érkezik a Punnany Massif, a Brains, a Kiscsillag, a The Carbonfools, a Supernem, az idei Nagy-Szín-Pad győztes Mary Popkids, Odett, Szabó Balázs Bandája és a Halott Pénz.
A VOLT szervezői korábban már több nevet is bejelentettek, közük John Newman, Parov Stelar, Rise Against, Motörhead és a Parkway Drive már biztos fellép Sopronban.
Mindkét fesztivál esetében hamarosan újabb nevek is érkeznek – ígérik a szervezők.

 

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

Napok 4T

Recent Posts

Szeged Dorozsmai Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dorozsmai Kirakodó vásár 2024. október 13. Dorozsmának évszázados joga a vásártartás. Mindez a Vásár téren,…

10 hónap ago

Dabas Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dabasi vásár Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13. A dabasi vásár várja a vásárlókat…

11 hónap ago

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9.

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9. Majsai vásár, Kiskunmajsán továbbra is negyedévenként rendeznek országos állat-…

11 hónap ago

Nagykőrösi vásár 2024. október 27.

Nagykőrösi vásár 2024. október 27. Nagykőrös, Dömötör napi állat és kirakodó vásár. Nagykőrös 1759-ben kapott…

11 hónap ago

Pécs régiségvásár 2024. október 30.

Pécs régiségvásár 2024. október 30. Pécsi Vásár országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden hónap első…

11 hónap ago

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20.

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20. Jászapáti városában a Jászapáti kézműves Kirakodó Vásár minden…

11 hónap ago