XII. Nemzetközi Vadételfőző verseny 2014

A vidám hangulatú gasztronómiai program helyszíne ezúttal is a Sátoraljaújhelytől öt kilométerre található Széphalom lesz. Rendkívül hangulatos hely ez a versenyhez, melynek keretein belül, tavalytól a halételek is felkerültek a résztvevő ételfajták közé.

A vadételfőző verseny időpontja: 2014. június 21.
A vadételfőző verseny helyszíne: Borsod megye, Sátoraljaújhely, Széphalom, Kossuth-kert

A XII. Nemzetközi Vadételfőző verseny 2014 programja

A verseny ideje alatt több gyermek és felnőtt program várja az érdeklődőket.

Délelőtt 10 órakor csendül fel a „Vadászhimnusz”, majd köszöntők következnek.

Fél tizenegytől favágóverseny lesz, ezt követően, egy óra múlva a „Mohos” menti Vadásztársaság énekkarának előadása színesíti a programot.

14 órakor lép fel a Hegyalja Néptánc együttes, Sátoraljaújhelyben jól ismert társulata.

Ezután kerül sor a vérebbemutatóra, Kaczur András vezetésével, majd az Exclusive zenekar tartja meg élő koncertjét, 15 órakor.

Solymászbemutató is lesz, ezt követően pedig, 16 óra 30 perckor, Sasvári Sándor színész-énekes műsora.

A napot a Crystal zenekar zárja körülbelül 18 órakor kezdődő koncertjével.

Mindezeken felül lesz gombakiállítás, valamint vadászgörény simogató, óriáscsúszda és fakörhinta a gyerekeknek.

Vásárosok és kézművesek árusítják termékeiket, végig a nap folyamán.

Kellemes szórakozást és vidám hangulatot kívánunk!

 

A bejegyzés alapja: http://www.hotelhunor.hu/?bb=35

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

Napok 4T

Recent Posts

Szeged Dorozsmai Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dorozsmai Kirakodó vásár 2024. október 13. Dorozsmának évszázados joga a vásártartás. Mindez a Vásár téren,…

10 hónap ago

Dabas Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dabasi vásár Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13. A dabasi vásár várja a vásárlókat…

11 hónap ago

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9.

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9. Majsai vásár, Kiskunmajsán továbbra is negyedévenként rendeznek országos állat-…

11 hónap ago

Nagykőrösi vásár 2024. október 27.

Nagykőrösi vásár 2024. október 27. Nagykőrös, Dömötör napi állat és kirakodó vásár. Nagykőrös 1759-ben kapott…

11 hónap ago

Pécs régiségvásár 2024. október 30.

Pécs régiségvásár 2024. október 30. Pécsi Vásár országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden hónap első…

11 hónap ago

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20.

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20. Jászapáti városában a Jászapáti kézműves Kirakodó Vásár minden…

11 hónap ago