Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

Orosháza-Szentetornya Falunap 2016

Orosháza-Szentetornya Falunap 2016

Orosháza-Szentetornya falunap 2016 június 18-án szombaton az evangélikus templom körül.

A búcsú és falunap időpontja: 2016. június 18.

A búcsú és falunap helyszíne: Békés megye, Orosháza, Szentetornya városrész

Az Orosháza-Szentetornya Falunap 2016 programja

Sok év után újra Szent László napi búcsút és falunapot rendezett 2015-ben Antal László önkormányzati képviselő 2015. június 27-én, szombaton Szentetornyán. Ez a hagyomány folytatódik a 2016-os szentetornyai falunappal és a Szent László napi búcsúval.

A program 8 órától zenés ébresztővel veszi kezdetét, majd ünnepélyes megnyitó és áhítat. A programok között szerepel a Székács evangélikus iskola diákjainak néptánc bemutatója, Koszorús Oszkár helytörténész előadása Szentetornyáról, mulatós zenei műsor Ifj. K. Tóth László közreműködésével, Harangozó Imre néprajzkutató előadása Szent László napról, Folkográfia koncert, az Egységes Szociális Központ színjátszóinak előadása, szépkorúak köszöntése, utcabál.

Egész nap vidámpark, ugrálóvár, gyermekprogramok, kirakodóvásár, helytörténeti kiállítás várja az érdeklődőket. Ebédidőben mindenkit szeretettel várnak egy tál étellel. A vöröskereszt jóvoltából lehetőség lesz vérnyomás, vércukor- és testsúly-mérésre, valamint rendőr- és tűzoltóautót is megtekinthetnek közelről a kilátogatók.

 

Orosháza-Szentetornya falunap 2016

A bejegyzés alapja, a megküldött plakát és program

 

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .