A 2014-ban megújult régiségvásár Miskolc fő utcáján várja a vásárlókat és a régiség kereskedőket, hogy árulják a portékáikat és igazi vásári hangulatot teremtsenek.
A vásár időpontja: 2024. október 6., első vasárnap vásár Miskolcon, októberi régiségvásár.
A régiség vásár helyszíne: Borsod megye, Miskolc, 3530 Miskolc, Erzsébet tér- Széchenyi utca
Minden hónap első vasárnapján Miskolcon a Fő utcán régiségvásárt tartanak. A régiségvásár az Erzsébet tértől kezdődik és a Széchenyi utcán tart a két oldalon.
Nem csupán a miskolciakat érinti a vasárnapi vásár, a városban vendégeskedő turisták is szétnézhetnek a Miskolczi vásáron, ahol vannak régi könyvek, régi, kevésbé régi bútorok, festmények, játékok, népművészeti alkotások – sok egyéb más mellett. A hagyományossá vált vásár ezúttal is a sétáló utcán, valamint a színház mellett is volt látnivaló bőven.
A reggel kezdődő, s késő délutánig tartó Miskolczi vásárt megrendezik minden időben, gyakran napos, meleg az időjárás, de frissítők is kaphatók a vásár alatt.
A részletes 2024-es miskolci régiségvásár vásárnaptára.
Miskolc egyik legkedveltebb vására a minden hónap első vasárnapján rendezendő Régiségvásár. A rendezvény ideje alatt a reggeli óráktól kezdve egészen kora délutánig antikvitások sokasága lepi el a belváros sétálóutcáját, néha a Déryné utcát, és igény esetén a néhány nagyobb teret: az Erzsébet teret és Városház teret is. A programon nem feltétlenül csak az érzi jól magát, aki gyűjtő vagy vásárol. A rengeteg, múltbéli emlék és tárgy látványosságként is lenyűgöző.
Vissza múltba. Egyfajta időutazáson érezhetjük magunkat a miskolci régiség vásár forgatagában a sok antik tárgyak és használati eszközök között járkálva. A miskolciak számára kiváló vasárnap délelőtti program, a már jól ismert régiségvásár, amit minden hónap első hétvégéjén rendeznek meg. Itt beszerezhetünk egy két kedves relikviát a múltból, vagy olyan használati tárgyakat ami nélkülözhetetlen a háztartásunkban..
Jöjjön el a vásárunkra és nézze meg mag, hogy mi minden kapható a Miskolci vásárban.
A bejegyzés alapja: https://www.facebook.com/pages/category/Fairground/R%C3%A9gis%C3%A9gv%C3%A1s%C3%A1r-Miskolc-171785729645095/
Pécs régiségvásár 2024. október 30. Pécsi Vásár országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden hónap első…
Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20. Jászapáti városában a Jászapáti kézműves Kirakodó Vásár minden…
Lajosmizse bolhapiac 2024. október 19. Lajosmizse bolhapiac 2024, minden hónap harmadik szombatján rendez bolhapiacot. A…
Zalaegerszeg Országos kirakodóvásár 2024. október 8. Minden hónap második keddjén Országos kirakodóvásár kerül megrendelésre Zalaegerszegen.…
Pécs régiségvásár 2024. október 3. Pécsi Vásár országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden hónap első…
Kiskunhalas zsibvásár 2024. október 13. A Halasi Vásár 2024 országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden…