Magyarország

Nemzetközi Nőnap 2020. március 8

Nemzetközi Nőnap 2020. március 8

A 2020-as évben, mint mindig a Nemzetközi Nőnap 2020. március 8-ára esik, március 8-án tartjuk. A nők iránti szeret és tisztelet kifejezését minden nap gyakorolhatjuk, de ezen a napon kitüntetett figyelemmel viseltessünk szeretteink irányába.

Nemzetközi Nőnap március 8

A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet 1917 óta (Magyarországon 1948 óta) minden év március 8-án tartanak. A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok közt tartja számon. A nőnap eredetileg a mai virágos, kedveskedős megemlékezéssel szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos demonstratív nap volt.

Vers Nőnapra

Kosztolányi Dezső : Nők

Nem kamasz-szerelem kis hevületében
beszélek.
Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól
vallok,
nők, rokonaim.
Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám,
mint senki más
s szeretlek is benneteket.

Zavarosak, mint én,
termékenyek, mint én,
zavaros források, melyekből aranyat mostam,
igazi aranyat.
Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok,
de igazabbak
a meddő gondolatnál,
a büszke hazugnál,
a csontos, ijesztő, gyilkos férfinál.
Hová is futhatnék én,
kócos fejemmel,
költészetemmel,
rettenetesen-cikázó tétovaságommal,
ha nem lennétek ti,
megértők, megbocsátók,
elvtelen szentek,
jámbor pogányok,
bizonytalan jók,
valóság hű sáfárjai.
Ha varrtok, vagy vajat mértek,
kirakatot szemléltek komolykodó szakértelemmel
s hócipőben topogtok, kecsesen, de balogul is, mint az albatroszok,
fölkacagott az örömtől, hogy vagytok
s én is vagyok, mellettetek.
Hozzátok kötözött engem a végzet,
örökkévalóan,
köldökzsinórral, azután a vágyak
eleven kötelével,
hogy mélyetekben keressem az utat az élet felé
s öletekbe ejtsem le terhes koponyámat.

Nem egy, hanem mindegyik.
Mindegyik leányom, mindegyik feleségem,
mindegyik barátnőm, rejtélyes kedvesem.
Mindegyik anyám.

2020 Nőnapi program ajánló országosan

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyíregyháza, Vasutas Művelődési Ház 2019. március 8. 13:00

Nőnapi zenés délután a Vasutasban. A magyar operett gyöngyszemeiből hallhatnak válogatást mindazok, akik március 8-án részt vesznek a Vasutas Művelődési Ház nőnapi zenés délutánján.

 

A nőnapi verset a https://epa.oszk.hu/00000/00022/00372/11290.htm oldalon találtuk.

Napok 4T

Recent Posts

Nagykőrösi vásár 2024. május 26.

Nagykőrösi vásár 2024. május 26. Nagykőrös, Orbán napi állat és kirakodó vásár. Nagykőrös 1759-ben kapott…

6 nap ago

Ónodi Országos Állat- és Kirakodóvásár 2024. május 2.

Ónodi Országos Állat- és Kirakodóvásár 2024. május 2. 2024-es Ónodi vásár az év minden hónapjában,…

6 nap ago

Tab Országos állat és kirakodóvásár 2024. május 1.

Tab Országos állat és kirakodóvásár, tabi vásár 2024. május 1. Tab a tabi vásár a…

6 nap ago

Tura Országos Állat és kirakodóvásár 2024. május 1.

Turai vásár Országos Állat és kirakodóvásár 2024. május 1. Turai vásár 2024 nem az egész…

6 nap ago

Kiskunhalas zsibvásár 2024. május 12.

Kiskunhalas zsibvásár 2024. május 12. A Halasi Vásár 2024 országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden…

2 hét ago

Kiskunhalas vásár 2023 Országos Kirakodóvásár 2024. május 5.

Halasi vásár Kiskunhalas Országos Kirakodóvásár 2024. május 5. A Halasi Vásár 2024 országos szinten nyilvántartott…

2 hét ago