A 2023-as évben, mint mindig a Nemzetközi Nőnap 2023. március 8-ára esik, március 8-án tartjuk. A nők iránti szeret és tisztelet kifejezését minden nap gyakorolhatjuk, de ezen a napon kitüntetett figyelemmel viseltessünk szeretteink irányába.
A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet 1917 óta (Magyarországon 1948 óta) minden év március 8-án tartanak. A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok közt tartja számon. A nőnap eredetileg a mai virágos, kedveskedős megemlékezéssel szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos demonstratív nap volt.
Szuhanics Albert: Nőnapi köszöntő
Lágy szellők hangját hallgatom
a nőnapon, a nőnapon.
most néhány szót kell mondanom,
ez alkalom, ez alkalom…
Mert nincs annál szebb álomkép,
úgy gondolom, úgy gondolom.
Ha kezünk fogja női kéz,
ezt jól tudom, ezt jól tudom…
Ők a férfi örök társa,
nagyon-nagyon, nagyon-nagyon.
Testünk, lelkünk tükörmása,
minden napon, minden napon…
Élet nélkülük nem lenne,
semmi olyan, semmi olyan.
Elhullnánk a végtelenbe
otthontalan, otthontalan…
Nem ismernénk soha szépet,
oly édesen, oly édesen.
Szív szerelmet, boldog életet,
mi sohasem, mi sohasem…
Nőinket sosem feledjük,
bizony-bizony, bizony-bizony…
S nem csak nőnapon szeretjük,
nagyon-nagyon, nagyon-nagyon!
Nőnapi zenés délután a Vasutasban. A magyar operett gyöngyszemeiből hallhatnak válogatást mindazok, akik március 8-án részt vesznek a Vasutas Művelődési Ház nőnapi zenés délutánján.
A nőnapi verset a https://epa.oszk.hu/00000/00022/00372/11290.htm oldalon találtuk.
Nagykőrösi vásár 2024. május 26. Nagykőrös, Orbán napi állat és kirakodó vásár. Nagykőrös 1759-ben kapott…
Ónodi Országos Állat- és Kirakodóvásár 2024. május 2. 2024-es Ónodi vásár az év minden hónapjában,…
Tab Országos állat és kirakodóvásár, tabi vásár 2024. május 1. Tab a tabi vásár a…
Turai vásár Országos Állat és kirakodóvásár 2024. május 1. Turai vásár 2024 nem az egész…
Kiskunhalas zsibvásár 2024. május 12. A Halasi Vásár 2024 országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden…
Halasi vásár Kiskunhalas Országos Kirakodóvásár 2024. május 5. A Halasi Vásár 2024 országos szinten nyilvántartott…