A Mohácsi vásár 2024. Míg az 1920-as években és azt megelőzően hétfői napokon tartották a vásárt, évtizedek óta minden hónap harmadik szombatja az országos vásárnaptárba bejegyzett időpontja a városban a vásároknak.
A Mohácsi vásár időpontja: 2024. május 18., a hónap harmadik szombatja, májusi mohácsi vásár.
A vásár helyszíne: Baranya megye, Mohács, Vásártér
A teljes 2024-es mohácsi vásárnaptár.
További információ:
Karl Ferenc
piacfelügyelő
Tel(06) 20-263-77-88
Míg az 1920-as években és azt megelőzően hétfői napokon tartották a vásárt, évtizedek óta minden hónap harmadik szombatja az országos vásárnaptárba bejegyzett időpontja a városban a vásároknak.
A vásártér valamikor a mai Széchenyi tér volt, majd a Fogadalmi templom alapkő letétele után a Deák térre települtek át az árusok, innen később a Radnóti Miklós Szakközépiskola épülete mögé. Végül a mai helyén térben elkülönítve alkudhattak a vevők az állatokra, ruhaneműre, válogathattak a bolhapiaci kínálatból, a kézműves termékekből, zöldség-, gyümölcsfélékből.
A vásártartási jogot – Proventus Nundinariuam azaz ostorpénz: minden vásározó, azaz „ostor” után díjat szedhetett a város – I. Lipót adta meg 1701-ben Mohácsnak. Az öt országos vásárnap a következő volt: Mátyás-napi (téli), Rudolf-napi (tavaszi), Iván-napi (nyári), Márton-napi (őszi) és Tamás-napi (karácsonyi). Ezen kívül voltak a szerdai úgynevezett hetivásárok, vagyis, a piacok.
A piac hétfőtől szombatig 5.00 órától 18.00 óráig tart nyitva, vasárnapi napon a piac zárva tart. A nyitvatartási rendet a piac bejáratainál jól látható módon kell kifüggeszteni.
A vásár április 1-től augusztus 31-ig (nyári nyitvatartás) 5.00 órától 14.00 óráig, szeptember 1-től március 31-ig (téli nyitvatartás) 6.00 órától 14.00 óráig tart nyitva.
MOhácson minden évben, minden hónapban tartanak vásárt. Az adott hónap haramdik vasárnapján települni ki az árúsok és kínálják fel a portékájukat.
A bejegyzés és információ alapja: http://www.mohács.hu/?p=37&menu=1 , http://www.mohacsiujsag.hu
Gyomaendrőd Országos Állat és kirakodóvásár 2024. július 14. Gyomaendrőd vásár 2024, Endrőd városa minden hónap…
Jászberény zsibvásár és régiségvásár 2024. július 13. Jászberény zsibvásár 2024, berényi vásár egész évben, minden…
Csongrád használtcikk vásár 2024. július 21. A Csongrád havi használtcikk vásár 2024 időpontja: egész évben…
Mezőcsát Országos Állat és kirakodóvásár 2024. július 10. Mezőcsát kirakodóvásár 2024: A Mezőcsáti Országos Állat-…
Zalaegerszeg Országos kirakodóvásár 2024. július 9. Minden hónap második keddjén Országos kirakodóvásár kerül megrendelésre Zalaegerszegen.…
Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. július 21. Jászapáti városában a Jászapáti kézműves Kirakodó Vásár minden…