A palacsinta tulajdonképpen egy serpenyőben kisütött folyékony tésztából készült étel, melyet sós vagy édes töltelékkel betölthető vagy megkenhető. Egyes országokban az összetevői eltérhetnek. A legtöbb helyen a fő alapanyagai a liszt, tojás, só, cukor, valamint víz, szódavíz és a tej. Ezek összekeverésével egy folyékony tésztát kapunk, melyet serpenyőbe vékonyan kiöntve kell megsütni. A kész sült tésztára kerül valamilyen töltelék ezt négybe hajtják, vagy feltekerik, esetleg egymásra pakolva tortát készítenek belőle, melyet szeletelve tálalnak. A tájegységek ízlésvilága szerint nagyon sokféle tölteléke lehet.

A palacsinta az egyik legismertebb meleg, sült tészta Európában, de az egész világon ismerik, és szívesen fogyasztják önmagában vagy más ételekhez köretként. Több ország vallja maga specialitásának, ami annak köszönhető, hogy a palacsinta eredete egy közös pontba, egészen a római birodalomig nyúlik vissza.

Története

A palacsinta szó első írásos említése 1577-ből való, mely a Kolozsvári glosszákban olvasható. A szó a román plăcintă (‘lepény, lángos’) átvétele annak pedig a latin placenta (lepény, kalács) a végső forrása.

A palacsinta (latinul tehát placenta) története a római korig vezethető vissza. A lepényhez hasonló tésztát kerek kövön vagy egyes legendák szerint bronzpajzson sütötték. Ennek igazság alapja azonban megkérdőjelezhető, mivel a Scutum, a római legionáriusok pajzsai fából készültek. Az akkori fő összetevői a liszt, víz és só voltak. Ez az étel hosszan eltartható volt, így nagyon fontos szerepet játszott a római légiók élelmezésében. Ekkor még főleg húsfélékkel fogyasztották és az édes palacsinták még nem igazán voltak.

Európai elterjedése a római légiók nyomán a Duna-medencéje majd német, francia és angol területek felé történt. A kutatások szerint már 1439-ből megtalálhatóak az első feljegyzések, melyben egy recept leírása is olvasható. Az első magyar nyelvű leírás a palacsintakészítésről, a 16. század végén az erdélyi fejedelmi udvar főszakácsának írt szakácskönyvében található. Úgy tartotta a néphagyomány, hogy húshagyókeddig minden olyan elspájzolt ételt el kellett fogyasztani, melyet a másnapi, hamvazószerdát követő negyvennapos böjt alatt tiltott volt enni. Mivel a palacsinta tésztájának egyik összetevője a tojás, és a sütésnél ekkor csak zsírt használtak, így fel tudták használni a felhalmozott és megmaradt alapanyagokat.

Angliában és az USA-ban azóta akkora hagyománya lett a palacsintasütésnek, hogy egy külön ünnepnapot hoztak létre, mely alkalmával palacsintasütő, palacsintaevő, palacsintafeldobó és -tekerő versenyeket rendeznek. Ilyenkor már szinte hagyományosan palacsintaevő, -eldobó, -elkapó számokban világrekordok megdöntésével próbálkoznak. Az egyik rekordot 1994-ben, Rochdale-ben állították fel, mely a legnagyobb palacsinta volt, amelyet valaha sütöttek, 15 méter átmérőjű, 3 tonna a súlyú, és 2 millió kalória energiát tartalmazott.