Szüreti felvonulás 2015 Csólyospálos

Szüreti felvonulás 2015 Csólyospálos

A felvonulás időpontja: 2015. szeptember 20-án, vasárnap
A felvonulás helyszíne: Bács-Kiskun megye, Csólyospálos,

Eljött a szüret. Itt van. Jó pohár mustot ittam. Lepényt is ettem, édest, igazi túrós
 bélest... (Kányádi Sándor: Eljött a szüret)

A Szüreti felvonulás 2015 Csólyospálos programja

Ezúton szeretettel és tisztelettel meghívjuk Önt és családját, barátait, ismerőseit a hagyományos, 2015. szeptember 20-án, vasárnap megtartandó Szüreti felvonulásunkra.

11.00 A lovas fogatok és az érdeklődők fogadása a Közösségi Háznál zeneszóval és borral
12.00 Köszöntő (Á. Fúrús János polgármester)
12.15 Nagy Rózsa (Törökfalu) énekel
12.45 Jó ebédhez szól a nóta (Felhő István és zenekara)
13.00 Ebéd (Birkapörkölt, burgonya, savanyúság, kenyér)
Ebédjegyek elővételben – 1200 Ft-os áron – kaphatók a boltokban.
14.00 Az Ady Endre Művelődési Egyesület Asszonykórusának és Tamburazenekarának (Tornyos) produkciója
14.30 Indul a lovaskocsis felvonulás, a zenészek, a tamburások és az  asszonykórusok közreműködésével
16.30 Visszaérkezés a Közösségi Házhoz

A nap folyamán büfé áll a kedves vendégek rendelkezésére, valamint korlátlan borkóstolási lehetőség. A gyermekeket térítés nélkül igénybe vehető népi fajátékok (pl.körhinta) várják.

A rendezvény ingyenesen látogatható. Mindenkit szeretettel várunk: Csólyospálos Község Önkormányzata

 

A bejegyzés alapja: http://csolyospalos.hu

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

Napok 4T

Recent Posts

Szeged Dorozsmai Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dorozsmai Kirakodó vásár 2024. október 13. Dorozsmának évszázados joga a vásártartás. Mindez a Vásár téren,…

10 hónap ago

Dabas Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dabasi vásár Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13. A dabasi vásár várja a vásárlókat…

11 hónap ago

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9.

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9. Majsai vásár, Kiskunmajsán továbbra is negyedévenként rendeznek országos állat-…

11 hónap ago

Nagykőrösi vásár 2024. október 27.

Nagykőrösi vásár 2024. október 27. Nagykőrös, Dömötör napi állat és kirakodó vásár. Nagykőrös 1759-ben kapott…

11 hónap ago

Pécs régiségvásár 2024. október 30.

Pécs régiségvásár 2024. október 30. Pécsi Vásár országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden hónap első…

11 hónap ago

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20.

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20. Jászapáti városában a Jászapáti kézműves Kirakodó Vásár minden…

11 hónap ago