Szenttamási Napok 2013 – 2013 szeptember 28-29

Szenttamási Napok 2013

Esemény időpontja: 2013 szeptember 28-29

Esemény helyszíne: Esztergom, Szenttamás városrész, Szent Tamás-hegy

Szenttamási Napok ismertetése

A Szenttamás Barátai Egyesület szeretettel vár minden kedves érdeklődőt Esztergomban, a Szent Tamás-hegyen az immár harmadszor megrendezésre kerülő Szenttamási Napok rendezvényre.

Szombat délután a már hagyománnyá váló idegenvezetéssel egybekötött séta a Kálvárián és a játszóház, kézműves foglalkozások, bográcsozás alkotják a fő délutáni programokat. Emellett esti mese, könyvbemutató és az este folyamán három zenei formáció, az AT6 együttes, a Vörös Niki Quartett, majd Kónya Levente szórakoztatják a Hegy vendégeit.

A vasárnapi programjaink szintén 14 órakor kezdődnek, akik előző nap lemaradtak, azok végigjárhatják a stációkat, idegenvezető mesél a Szent Tamás-hegy történelméről. Ezt követően a gyerekek kipróbálhatják a párnatömést, az itt készített párnákat ülőalkalmatosságként használhatják később a 17 órára tervezett zenés gyermekprogram megtekintésekor. Előtte azonban a süti-sütő verseny kóstolóját tartjuk, melyre sütőasszonyok és sütőemberek finomságait várjuk. A Kápolnában Pribay Valéria és Bakai Marci muzsikáját hallgathatjuk meg zárásként, ezt követően szentmisén vehetnek részt a kedves látogatók. A kétnapos program alatt büfé, népi körhinta, csacsisimogató, vásári játékok és sajtkóstolás is lesz.

Szenttamási Napok programja

Szeptember 28. szombat:

1400 Trombitaszó a Kápolna előtti téren – megnyitó

1415 Ünnepélyes megnyitó – beszédet mond Nagy László

1430 – 1630Játszóházak:

  • Üvegfestés (üvegmécsesek festése, este az alkotások díszítik majd a Hegytető fáit)
  • Történelmi játszóház (Címerkészítés – Készítsd el a saját címered!)

1500 és 1700Séta a hegyen

  • Idegenvezetéssel a Kálvária – Fájdalmas Szűz Kápolna – Hegytető – Szent István lépcső – Művészetek tere útvonalon. Indulás a Kálvária lépcső aljáról, a Basa utcánál

1530 Ostorral a szabadságért – könyvbemutató

1630 Esti Mese

  • Történelmi mesemondás a Hegytetőn

1700 Bográcsvacsora

  • Különféle bográcsban készült ételek a Hegytetőn

1800-1930 AT6 együttes

2000-2130 Vörös Niki Quartett (Kis Esti Jazz a Hegytetőn)

2130-2300 Kónya Levente (Utcazene az esti borozáshoz)

 

 

Szeptember 29. vasárnap:

1400; 1530;            Séta a hegyen

  • Idegenvezetéssel a Kálvária – Fájdalmas Szűz Kápolna – Hegytető – Szent            István lépcső – Művészetek tere útvonalon. Indulás a Kálvária lépcső        aljáról, a Basa utcánál

1430Játszóház:

  • Párnatömés és díszítés

1500 Süti-sütő verseny kóstolója – Vándor Sodrófa-díj

  • Keressük a hegy legjobb süti-sütő háziasszonyát!
  • Sütik leadása a Hegytetőn 1400-1500 között, „kóstoló” méretűre darabolva!

1600 – 1645 Pribay Valéria és Bakai Marci Duó a Kápolnában

1700 – 1745 Vasárnap délutáni mise a Kápolnában

1700 – 1800 Gulyás László vándormuzsikus a régi világ hangszereinek meséivel

1800 Trombitaszó – Szenttamási Napok 2013 zárása

 

Állandó programok:

Büfé

Körhinta

Vásári játékok

Szamaragolás

Sajtozás (kiváló házi sajtok Wiezner Nikitől)

Hangosítás és fények (DJ Team – Rátkai Tamás)

Utcazenész, büfé és gyönyörű panoráma vár minden kedves érdeklődőt a Hegytetőn!

 

 

A bejegyzés alapja: http://www.szenttamas-baratai.hu

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

Napok 4T

Recent Posts

Szeged Dorozsmai Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dorozsmai Kirakodó vásár 2024. október 13. Dorozsmának évszázados joga a vásártartás. Mindez a Vásár téren,…

10 hónap ago

Dabas Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dabasi vásár Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13. A dabasi vásár várja a vásárlókat…

11 hónap ago

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9.

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9. Majsai vásár, Kiskunmajsán továbbra is negyedévenként rendeznek országos állat-…

11 hónap ago

Nagykőrösi vásár 2024. október 27.

Nagykőrösi vásár 2024. október 27. Nagykőrös, Dömötör napi állat és kirakodó vásár. Nagykőrös 1759-ben kapott…

11 hónap ago

Pécs régiségvásár 2024. október 30.

Pécs régiségvásár 2024. október 30. Pécsi Vásár országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden hónap első…

11 hónap ago

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20.

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20. Jászapáti városában a Jászapáti kézműves Kirakodó Vásár minden…

11 hónap ago