A szenteste december 24 napján, Karácsony előestéje. A református keresztények szentestén, azaz 24-én istentiszteleten vesznek részt, majd másnap úrvacsorát vesznek. December 24-én hagyományosan a katolikus családok böjtölnek (karácsony böjtje), és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül (böjtös bableves), végül mákos guba volt, de újabban kialakult hogy hal, illetve töltött káposzta kerül ilyenkor az asztalra.
A magyaroknál a bensőséges családi együttlét általában 24-e estéje (szenteste), míg a nyugat-európai országokban többnyire 25-e.
Az üzletek és áruházak a szentestét megelőző hetekben igyekeznek kihasználni az ajándékozás szokását és reklámdömpinggel próbálják bevételüket többszörözni – ezzel sokszor pusztán fogyasztási lázzá torzítva az ünnep hagyományos és valódi lényegét.
A protestáns, angolszász karácsony természetesen nem ismeri a katolikus szenteste fogalmát.
A Karácsonyt megelőző este karácsony vigíliája, más szóval karácsony böjtje vagy Szenteste.
A magyar népi hagyományban Szenteste napján csak a ház körül szabadott dolgozni, a mezőn tilos volt tevékenykedni. Szintén nem volt szabad kölcsönadni, mert ez elvitte a szerencsét. Ezen az éjjelen merítették az ún. aranyos vizet vagy életvizet, melynek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Az éjféli mise alatt a pásztorok egyes vidékeken körbejárták a templomot, és zajkeltéssel (ostorcsattogtatás, kürtölés…) igyekeztek a gonoszt távol tartani. A mise után a gazdák megrázták a gyümölcsfákat, hogy bő termés legyen, illetve az állatoknak is különféle mágikus erővel bíró ételeket adtak (pl. szentelt ostyát, piros almát…), hogy egészségesek maradjanak.
A bejegyzés alapjai:
Csongrád Országos Állatvásár 2024. május 23. A Csongrádi havi országos állatvásár időpontja: március és május…
Csongrád használtcikk vásár 2024. május 19. A Csongrád havi használtcikk vásár 2024 időpontja: egész évben…
Csongrád Állatpiac 2024. május 16. A Csongrádi havi állatpiac időpontja: március és május között minden…
Gyomaendrőd Országos Állat és kirakodóvásár 2024. május 12. Gyomaendrőd vásár 2024, Endrőd városa minden hónap…
Jászberény zsibvásár és régiségvásár 2024. május 11. Jászberény zsibvásár 2024, berényi vásár egész évben, minden…
Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. május 11. Majsai vásár, Kiskunmajsán továbbra is negyedévenként rendeznek országos állat-…