Iharosberény a szelídgesztenye ősi hazája. Őszidőben a hatalmas lombsátrú, nemes gyümölcsű fák sokasága hullatja termését, számos családnak nyújtva kiegészítő jövedelemforrást.
Sült gesztenye és bográcsos ételek illata csábította október negyedikén az iharosberényi kastélyparkba a vendégeket. S érdeklődőből bőven akadt, ráadásul nem is csalódtak, mert a mikrotérségi mezőgazdasági és vadászati kiállítás standjai, s a hangulat sem hagyott kívánnivalót a 6.Berényi Gesztenye Napon.
Ezúttal is az egykori Inkey-kastélyban működő Körzeti Általános Iskola parkja adott otthont a rendezvénynek, melynek elindítását hat éve az motiválta, hogy Iharosberényben nagyon régen él egymás mellett ember és gesztenye: az Iharosberényi 2, Iharosberényi 29 és Iharosberényi 57 gesztenyefajta kötődik a vidékhez. A falu neve egybeforrt a szelídgesztenyével, hiszen az iharosberényi aromás gesztenyét előszerettel vásárolják a cukrászok, sütemények kiváló alapanyaga. A helyiek ízelítőt is adtak ebből, gesztenyés süteményeik versenyeztek.
A mezőgazdasági kiállítás standjain ugyancsak bőven lehetett látni őszi gyümölcsöket. A gyermekek kedvenceinek a díszállatok, a preparált erdei vadak bizonyultak. A rendezvénysátorban a környék hagyományőrzői, amatőr művészeti csoportjai: a nagykanizsai Honvéd Kaszinó Énekara, az iharosi Hangulat Klub, a gelsei Őszikék Pávakör, a porrogszentkirályi Hétszergörbe Hagyományőrző Egyesület, a Bandérium Hungarorum hagyományőrzői, a Sormás Néptánc Együttes, a Nosztalgia Hagyományőrző Egyesület táncosai léptek fel. A nap sztárvendégeként Matyi és a Hegedűs emelte a borkostoló sátor vendégeinek hangulatát mulatós nótáival.
És aki a gesztenyén kívül egyéb vásárfiával szeretett volna hazatérni, arról a kirakodó kézművesek gondoskodtak. S amin sokak szeme megakadt, egy szalmával telepakolt építmény volt. Viccelődve kérdezték: csak nem boszorkányt égetnek itt ma? Nem sokat tévedtek: a levéltári anyagok alapján Iharosberényben volt a legutolsó európai boszorkányperek egyike, 1737-ben. Hampó Erzsébet és Bánfi Ilona állítólag szemmel veréssel betegséget és halált idézett elő. Most ezt a történetet elevenítették fel, immár szalmabábuval.
Iharosberényben évszázadok óta él együtt ember és szelídgesztenye, ez az ősi kultúrnövény.
A település környékén a Dél-dunántúli termőtáj részeként megmaradt ősi szórvány ligeterdőkben magról nevelt, igen nagy termetű, többszázéves fák hullajtják ősszel termésüket.
A berényi gesztenye hírnevének öregbítését szolgálja az évenként megrendezett Berényi Gesztenye Fesztivál. A falunapi forgatagban vadászati kiállítás, állatsimogató, kulturális műsorok várják a látogatókat. Termények, gyümölcsök, helyi ízek.
Családi program október első hetében, amelyre szeretettel várjuk Iharosberénybe!
A bejegyzés alapja: http://www.umvp.eu/hirek/iharosberenyi-gesztenye-fesztival-hatodszor
Csongrád Országos Állatvásár 2024. május 23. A Csongrádi havi országos állatvásár időpontja: március és május…
Csongrád használtcikk vásár 2024. május 19. A Csongrád havi használtcikk vásár 2024 időpontja: egész évben…
Csongrád Állatpiac 2024. május 16. A Csongrádi havi állatpiac időpontja: március és május között minden…
Gyomaendrőd Országos Állat és kirakodóvásár 2024. május 12. Gyomaendrőd vásár 2024, Endrőd városa minden hónap…
Jászberény zsibvásár és régiségvásár 2024. május 11. Jászberény zsibvásár 2024, berényi vásár egész évben, minden…
Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. május 11. Majsai vásár, Kiskunmajsán továbbra is negyedévenként rendeznek országos állat-…