Dunaföldvár országos állat- és kirakodóvásárt tart minden év tíz hónapjában, március és november között. A vásár az adott hónap harmadik vasárnapján kerül megrendezésre.
A dunaföldvári vásár időpontja: 2024. május 18., a hónap harmadik vasárnapja, májusi földvári vásár.
A vásár helyszíne: Tolna megye, Dunaföldvár, Dunaföldvár, Alsó tó hrsz.0268
A dunaföldvári vásárok márciustól novemberig a hónap 3. vasárnapján kerülnek megrendezésre.
– Érvényes regisztráció. Ez egy adatlap „Bejelentés kereskedelmi tevékenység folytatásáról piac – vásár – közterület.” (ezt a Dunaföldvári Önkormányzatnál kell megtenni, az erre szolgáló adatlap letölthető Dunaföldvár honlapjáról.)
– Érvényes vállalkozás (egyéni vállalkozó, céges ill. őstermelő)
– Egy árus a vásártéren évente összesen legfeljebb 12 kijelölt egységre (értékesítési helyre), egymás mellett legfeljebb 4 kijelölt egységre válthat éves helyhasználatot (bérletet) és ezt a vásár területén maximum 3 helyen teheti meg. A kibérelt kijelölt egységeket egymás között cserélni, továbbértékesíteni nem lehet.
Aki ezt nem tartja be annak a bérleti szerződése azonnali hatállyal, a befizetett bérleti díj visszatérítése nélkül felmondásra kerül és megszűnik.
2015. évi bérleti díj, a Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 308/2013(XII.17.) KT határozata alapján: bruttó 8.000,- Ft/év (1 egység 2,5 fm)
Részletek a Dunaföldvári vásár 2024-es vásárnaptáránál.
A bejegyzés alapja: http://www.dunafoldvar.hu/ujweb/programok/igenylolap_2019.pdf
Gyomaendrőd Országos Állat és kirakodóvásár 2024. július 14. Gyomaendrőd vásár 2024, Endrőd városa minden hónap…
Jászberény zsibvásár és régiségvásár 2024. július 13. Jászberény zsibvásár 2024, berényi vásár egész évben, minden…
Csongrád használtcikk vásár 2024. július 21. A Csongrád havi használtcikk vásár 2024 időpontja: egész évben…
Mezőcsát Országos Állat és kirakodóvásár 2024. július 10. Mezőcsát kirakodóvásár 2024: A Mezőcsáti Országos Állat-…
Zalaegerszeg Országos kirakodóvásár 2024. július 9. Minden hónap második keddjén Országos kirakodóvásár kerül megrendelésre Zalaegerszegen.…
Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. július 21. Jászapáti városában a Jászapáti kézműves Kirakodó Vásár minden…