Categories: Napok

A Magyar Operett Napja október 24

A Magyar Operett Napja október 24

Zenés utazás Kálmán Imrével és díjeső az ünnepen

A Budapesti Operettszínházban már hagyománynak számít az a gálaműsor, amellyel október 24-én megemlékeznek a Magyar Operett Napjáról, ezen az estén adják át az Operettszínház és a Musica Hungarica Kiadó díjait is. A jeles naphoz mindig társul egy kiemelkedő, az operett világához kapcsolódó esemény, idén az ünnepi este egy könyvbemutatóval kezdődött.

A Magyar Operett Napja, október 24. amely Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának évfordulója, idén még egy szomorú eseményhez kapcsolódik: október 30-án lesz hatvan éve, hogy az „Operettkirály” Kálmán elhunyt. Ezért kapta ebben az évben a hagyományos gála,  „Az operett koronázatlan királya – Kálmán Imre” címet. A nézők egyszerre leshettek be a komponista műveinek összes helyszínére, ahová a Budapesti Operettszínház művészei kalauzolták őket a zeneszerző legnépszerűbb dallamaival. Jártak az Orfeumban, a szép lányok és az örök mulatság otthonában, az utcán, kaszárnyák közelében, ahol ugyanolyan érzelmek dúlnak, mint a palotákban vagy színházak kulisszái mögött, és a csárdában, ahol sírva-nevetve igazán magyarosan-operettesen lehet vigadni. Felcsendültek többek közt A Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, A Cirkuszhercegnő, A Bajadér, A montmartre-i ibolya vagy A cigányprímás ismert melódiái. A helyszín – és zeneváltások között a két műsorvezető, Janza Kata és Brasch Bence anekdotákkal idézték fel Kálmán Imre életének egy-egy mozzanatát.

 

A részletes cikk, a bejegyzés alapja: http://www.operett.hu/operett.php?pid=read&hId=945

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

Napok 4T

Recent Posts

Szeged Dorozsmai Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dorozsmai Kirakodó vásár 2024. október 13. Dorozsmának évszázados joga a vásártartás. Mindez a Vásár téren,…

10 hónap ago

Dabas Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dabasi vásár Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13. A dabasi vásár várja a vásárlókat…

11 hónap ago

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9.

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9. Majsai vásár, Kiskunmajsán továbbra is negyedévenként rendeznek országos állat-…

11 hónap ago

Nagykőrösi vásár 2024. október 27.

Nagykőrösi vásár 2024. október 27. Nagykőrös, Dömötör napi állat és kirakodó vásár. Nagykőrös 1759-ben kapott…

11 hónap ago

Pécs régiségvásár 2024. október 30.

Pécs régiségvásár 2024. október 30. Pécsi Vásár országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden hónap első…

11 hónap ago

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20.

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20. Jászapáti városában a Jászapáti kézműves Kirakodó Vásár minden…

11 hónap ago