A reformáció napja október 31

A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét (újabb kutatások szerint a 95 tételt Luther a legvalószínűbben először levél útján juttatta el feletteséhez, a megyés püspökhöz, nem pedig a templomajtóra szögezte ki).

A reformációt eleinte különböző dátumokkal kapcsolatban ünnepelték: Luther születésnapján (november 10.) illetve halála napján (február 18.), az Ágostai hitvallás hivatalos felolvasásának napján (június 25.). 1667-ben, a 95 tétel kiszögezésének 150. évfordulóján a II. János György szász választófejedelem által vezetett szászországi evangélikus egyházi főtanács elrendelte, hogy ezt a napot, amelyet a vallásjavítás kezdőpontjának lehet tekinteni, megünnepeljék. Ettől az időtől fogva lassanként más evangélikus egyházakban is szokásba jött ennek a napnak, vagy a rá következő vasárnapnak a megünneplése.

Magyarországon is nagy hagyománya van a nap megünneplésének, a legtöbb protestáns gyülekezet ünnepi istentiszteletet tart ezen a napon. 1939 óta pedig október végén rendezik meg az Országos Protestáns Napok ünnepségsorozatát a legnagyobb protestáns egyházak.

 

A bejegyzés alapja: http://hu.wikipedia.org/wiki/A_reform%C3%A1ci%C3%B3_napja

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

Napok 4T

Recent Posts

Szeged Dorozsmai Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dorozsmai Kirakodó vásár 2024. október 13. Dorozsmának évszázados joga a vásártartás. Mindez a Vásár téren,…

11 hónap ago

Dabas Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dabasi vásár Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13. A dabasi vásár várja a vásárlókat…

11 hónap ago

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9.

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9. Majsai vásár, Kiskunmajsán továbbra is negyedévenként rendeznek országos állat-…

11 hónap ago

Nagykőrösi vásár 2024. október 27.

Nagykőrösi vásár 2024. október 27. Nagykőrös, Dömötör napi állat és kirakodó vásár. Nagykőrös 1759-ben kapott…

11 hónap ago

Pécs régiségvásár 2024. október 30.

Pécs régiségvásár 2024. október 30. Pécsi Vásár országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden hónap első…

11 hónap ago

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20.

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20. Jászapáti városában a Jászapáti kézműves Kirakodó Vásár minden…

11 hónap ago