I. Hal, Vad és Gőzölgő Fesztivál Győr 2013 január 17-20

I. Hal, Vad és Gőzölgő Fesztivál Győr 2013

A fesztvál időpontja: 2013 január 17-20

A fesztivál helyszíne: Győr, belváros

2013. január 17-20. között első alkalommal rendezik meg a gasztronómiát, a helyi ízeket előtérbe állító fesztivált Győr belvárosában…

A szervező Győri Vásár Kft ügyvezető igazgatója, Bozsoki Zoltán elmondta, hagyományteremtő céllal rendezik meg a fesztivált, amelynek fókuszában egy kisalföldi specialitás, az ecetes hal áll. A halételek mellett a vadak, sültek, pörköltek is terítékre kerülnek. A januári időpont pedig kimondottan ideális az úgynevezett gőzölgők megkóstolásának. A forró italok széles arzenálját vonultatja fel a fesztivál a forralt borok, kávékoktélok, teák, levesek és forró csokik terén.

Kiemelte, az ünnepeket követő pihenő után újra a Széchenyi térre és a Baross útra várják a győrieket, ahol ötven faházban szolgálják majd ki az ízek szerelmeseit.

 

A társszervező Sör Team Kft vezetője, Ferenc Károly hozzátette, a környék halas éttermei is megmérettetnek a rendezvény keretein belül, az ecetes hal verseny „pályaműveit” a kilátogatók is megkóstolhatják január 19-én. A szervezők szándéka egyébként, hogy a versenyt a jövőben tovább bővítik, és a nevezés is nyitottá válhat.

Az elmúlt időszakban egyre nagyobb teret kaptak városunk rendezvényein a helyi zenekarok, művészek. Ezúttal sem lesz ez másként, a fesztiválon fellép többek között az Esti Egyenleg, a Wenk és a Loyd Egylet is. Vasárnap gyermekprogramok várják a legkisebbeket, annak érdekében, hogy a fesztiválon az egész család jól szórakozzon.

 

A bejegyzés alapja: http://onkormanyzat.gyor.hu/cikk/hal_vad_es_gozolgo_fesztival_gyorben.html

 

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

Napok 4T

Recent Posts

Nagykőrösi vásár 2024. május 26.

Nagykőrösi vásár 2024. május 26. Nagykőrös, Orbán napi állat és kirakodó vásár. Nagykőrös 1759-ben kapott…

1 hét ago

Ónodi Országos Állat- és Kirakodóvásár 2024. május 2.

Ónodi Országos Állat- és Kirakodóvásár 2024. május 2. 2024-es Ónodi vásár az év minden hónapjában,…

1 hét ago

Tab Országos állat és kirakodóvásár 2024. május 1.

Tab Országos állat és kirakodóvásár, tabi vásár 2024. május 1. Tab a tabi vásár a…

1 hét ago

Tura Országos Állat és kirakodóvásár 2024. május 1.

Turai vásár Országos Állat és kirakodóvásár 2024. május 1. Turai vásár 2024 nem az egész…

1 hét ago

Kiskunhalas zsibvásár 2024. május 12.

Kiskunhalas zsibvásár 2024. május 12. A Halasi Vásár 2024 országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden…

2 hét ago

Kiskunhalas vásár 2023 Országos Kirakodóvásár 2024. május 5.

Halasi vásár Kiskunhalas Országos Kirakodóvásár 2024. május 5. A Halasi Vásár 2024 országos szinten nyilvántartott…

3 hét ago