Fegyvereserők napja – Magyar Honvédség Napja

Talán közismertebb neve a Magyar Honvédség Napjának a Fegyvereserők Napja ünnepünk. Az 1950-es évektől 1991-ig minden év szeptember 29-én az 1848-as Pákozdi-csata emléknapjára lett kijelölve.

A világ szinte minden országa megemlékezik a nemzet szuverenitását, önvédelmi készségét kifejező fegyveres erőiről. Az elmúlt évtizedekben, hazánkban többféle módon is sor került a fegyveres erők tagjai ünneplésére. 1940-ben kormányzói rendelet június 28-át jelölte ki Honvéd Nappá. A rendelet szerint a Honvéd Nap a „fegyveres erők ünnepe” a katonai szellem és hadsereg belső erejének ünnepélyes megnyilatkozása a nemzet színe előtt.

Az ötvenes évektől 1991-ig szeptember 29. volt a Fegyveres Erők, illetve a Magyar Honvédség Napja. A 82/1992. (V. 14.) kormányrendelet értelmében 1992-től a Magyar Honvédelem Napja május 21. Ez a nap Budavár 1849. évi megvívásának napja, ezen a napon foglalta vissza az ország fővárosát a Görgey Arthur tábornok által vezetett honvédsereg Hentzi osztrák császári tábornok csapatából.

A Magyar Honvédelem napja katonai szünnap, amelyet a katonai szervezetek ünnepi állománygyűlésen ünnepelnek meg. A központi rendezvények között kiemelésre érdemes a Városligetben a honvédség nyílt napja, a Budai Várban lévő honvéd-emlékmű és visszaállított Görgey szobor, illetve a Fiumei úti (Kerepesi) temetőben Görgey Arthur sírjának megkoszorúzása. Az ünnep kiváló alkalmat és lehetőséget biztosít a Magyar Honvédség harci-technikai eszközeinek, tanintézeteinek, feladat- és tevékenységi körének bemutatására, illetve a szerződéses állomány toborzására.

Fegyveres Erők napi rendezvények

Még az eredeti szeptember 29-i nap tanításmentes nap volt, minden iskolában egy mozgalmas, sportos, családias nap volt. Akadályverseny, sportversenyek, túrázás, számháború, kerékpáros túra, közös főzés volt a program ezen a napon.

 

A bejegyzés alapja: http://militaria.gportal.hu/gindex.php?pg=33346988

 

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

Napok 4T

Recent Posts

Szeged Dorozsmai Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dorozsmai Kirakodó vásár 2024. október 13. Dorozsmának évszázados joga a vásártartás. Mindez a Vásár téren,…

10 hónap ago

Dabas Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dabasi vásár Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13. A dabasi vásár várja a vásárlókat…

11 hónap ago

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9.

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9. Majsai vásár, Kiskunmajsán továbbra is negyedévenként rendeznek országos állat-…

11 hónap ago

Nagykőrösi vásár 2024. október 27.

Nagykőrösi vásár 2024. október 27. Nagykőrös, Dömötör napi állat és kirakodó vásár. Nagykőrös 1759-ben kapott…

11 hónap ago

Pécs régiségvásár 2024. október 30.

Pécs régiségvásár 2024. október 30. Pécsi Vásár országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden hónap első…

11 hónap ago

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20.

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20. Jászapáti városában a Jászapáti kézműves Kirakodó Vásár minden…

11 hónap ago