Korábban, mikor az utolsó szovjet katona 1991. június 19-én elhagyta az országot, ezzel az ország “függetlensége” – elvileg – teljessé vált. 1991. június 19. napja történelmi fordulópontot jelentett. 22 évvel ezelőtt, 1991. június 30-án fejeződött be hivatalosan a szovjet csapatok kivonása Magyarországról. 1944. március 19-e óta először nem állomásozott idegen katona magyar földön. Az 1990. március 10-én Moszkvában megkötött magyar-szovjet kormányközi egyezmény 1991. június 30-át rögzítette a kivonulás befejezéseként, a szovjet alakulatok távozása azonban a tervezettnél két héttel hamarabb megtörtént.Ennek kapcsán Medgyessy Péter miniszterelnök kezdeményezte, hogy azt a napot nemzeti ünnepé A Magyar Függetlenség Napjává nyilvánítsák.
Később ezen módosítottak és az 1956. évi forradalom és szabadságharc vértanúi 1958. június 16-ai kivégzésének, valamint a szovjet csapatok 1991. júniusi kivonulásának emlékére tartjuk A Független Magyarország Napját. 1989. június 16-án mintegy negyedmillió ember vett részt Nagy Imre, Gimes Miklós Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a forradalom ismeretlen szabadságharcosának ünnepélyes újratemetésén. A többórás szertartást az egész ország figyelemmel kísérte a tévé képernyőin. A Történelmi Igazságtétel Bizottság által, de az egész ellenzék támogatásával rendezett gyászünnepség a Kádár-rendszer – s az egész szovjet tömb – összeomlásának szimbólumává vált. Az utolsó szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el a hazánkat, amellyel közel fél évszázad után helyreállt az ország függetlensége.
Több féle elnevezése ismeretes, így:
Nagykőrösi vásár 2024. május 26. Nagykőrös, Orbán napi állat és kirakodó vásár. Nagykőrös 1759-ben kapott…
Ónodi Országos Állat- és Kirakodóvásár 2024. május 2. 2024-es Ónodi vásár az év minden hónapjában,…
Tab Országos állat és kirakodóvásár, tabi vásár 2024. május 1. Tab a tabi vásár a…
Turai vásár Országos Állat és kirakodóvásár 2024. május 1. Turai vásár 2024 nem az egész…
Kiskunhalas zsibvásár 2024. május 12. A Halasi Vásár 2024 országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden…
Halasi vásár Kiskunhalas Országos Kirakodóvásár 2024. május 5. A Halasi Vásár 2024 országos szinten nyilvántartott…