Categories: Napok

VIII. Deszka Fesztivál 2014 március 21-29

VIII. Deszka Fesztivál 2014

Kortárs Magyar Drámák Fesztiválja

A fesztivál időpontja: 2014 március 21-29

A fesztivál helyszíne: Hajdú-Bihar megye, Debrecen, Csokonai-színház, Debrecen, Kossuth u. 10.

Jegyrendelés: Tel/fax: +36 52 / 413-565
Email: szervezes@csokonaiszinhaz.hu
Nyitva: hétfő-péntek 9-17 óráig

A VIII. Deszka Fesztivál 2014 ismertetése

Nagy örömünkre idén tavasszal, 2014. március 21-29. között már nyolcadik alkalommal hívjuk meg vendégségbe a kortárs magyar drámákat színpadra állító hazai és határon túli társulatokat.

A plakáttervet Henning János fotójának felhasználásával készítette: Árokszállási Ronald

A Deszka Fesztivál idén minden eddiginél hosszabb, kilencnapos lesz, és rengeteg nézni- és látnivalót kínál a nagyközönségnek csakúgy, mint a szakmai érdeklődőknek. A kortárs magyar dráma seregszemléje 2014-ben tizennégy vidéki és öt fővárosi produkció mellett négy előadást lát vendégül Romániából illetve Erdélyből, és négyet Szerbiából illetve a Vajdaságból. A meghívott bábelőadások a korábbiakhoz képest egészen új programcsokrot teremtenek: a nyolcadik DESZKÁ-n örömmel alapítjuk meg a kortárs magyar szerzők gyerekeknek és kamaszoknak szánt darabjaiból válogató GÖRDESZKÁ-t. Az előadásokról bővebben Műsornaptár menüpontok alatt tájékozódhat, jegyek a mai naptól kaphatók a Csokonai Színház jegypénztárában és a www.jegymester.hu weboldalon.

 

MÁRC.
22
Szo
10:00
Madarak voltunk/DESZKA
Vojtina Bábszínház
Vendégelőadás
MÁRC.
22
Szo
17:00
Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése/DESZKA
Modem
Vendégelőadás
MÁRC.
22
Szo
20:00
Akárki/DESZKA
Vendégelőadás
MÁRC.
23
V
14:00
Szamár a torony tetején/DESZKA
Vendégelőadás
MÁRC.
23
V
18:00
Originál lager/DESZKA
Modem
Vendégelőadás
MÁRC.
23
V
20:00
A Gézagyerek/DESZKA
Vendégelőadás
MÁRC.
23
V
22:00
Béres Márta One-Girl Show/DESZKA
Kamaraszínház
Vendégelőadás
MÁRC.
24
H
17:00
Holdvilág és utasa/DESZKA
Vendégelőadás
MÁRC.
24
H
20:00
Az üveganya/DESZKA
Kamaraszínház
Vendégelőadás
MÁRC.
25
K
17:00
A show folytatódik/DESZKA
Kamaraszínház
Vendégelőadás
MÁRC.
25
K
22:00
Lit és Mix Könyve/DESZKA
Vendégelőadás
MÁRC.
26
Sze
18:00
Wilhelm-dalok/DESZKA
Modem
Vendégelőadás
MÁRC.
26
Sze
20:00
Pipás Pista/DESZKA
Vendégelőadás
MÁRC.
27
Cs
16:00
Békeidő /DESZKA
Vendégelőadás
MÁRC.
27
Cs
19:00
Békeidő /DESZKA
Vendégelőadás
MÁRC.
27
Cs
21:00
A nagy füzet/DESZKA
Kamaraszínház
Vendégelőadás
MÁRC.
28
P
16:00
A fiú/DESZKA
Vendégelőadás
MÁRC.
28
P
20:00
Titkaink/DESZKA
Vendégelőadás
MÁRC.
29
Szo
10:00
A Csomótündér/DESZKA
Vendégelőadás
MÁRC.
29
Szo
14:00
Hüvelyk Matyi/DESZKA
Vendégelőadás
MÁRC.
29
Szo
20:00
Quimby Teátrum/DESZKA
Vendégelőadás

A bejegyzés alapja: http://csokonaiszinhaz.hu/mar-kaphatok-a-jegyek-az-idei-deszka-fesztivalra/

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

Napok 4T

Recent Posts

Szeged Dorozsmai Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dorozsmai Kirakodó vásár 2024. október 13. Dorozsmának évszázados joga a vásártartás. Mindez a Vásár téren,…

10 hónap ago

Dabas Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dabasi vásár Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13. A dabasi vásár várja a vásárlókat…

11 hónap ago

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9.

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9. Majsai vásár, Kiskunmajsán továbbra is negyedévenként rendeznek országos állat-…

11 hónap ago

Nagykőrösi vásár 2024. október 27.

Nagykőrösi vásár 2024. október 27. Nagykőrös, Dömötör napi állat és kirakodó vásár. Nagykőrös 1759-ben kapott…

11 hónap ago

Pécs régiségvásár 2024. október 30.

Pécs régiségvásár 2024. október 30. Pécsi Vásár országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden hónap első…

11 hónap ago

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20.

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20. Jászapáti városában a Jászapáti kézműves Kirakodó Vásár minden…

11 hónap ago