I. Miskolci Pálinkamustra 2014

Pálinkakóstolás, forró italok, más gasztronómia különlegességek, kézműves termékek vására vár mindenkit pénteken és szombaton Miskolc belvárosába. Kóstolás közben természetesen szórakozni is lehet, íme a kizárólag ingyenes programok!

A pálinkamustra időpontja: 2014. március 7-8

A pálinkamustra helyszíne: Borsod megye, Miskolc, belváros

Az I. Miskolci Pálinkamustra 2014 ismertetése

Március 7-én, pénteken este 6 óráig lehet nevezni a nemes nedűkkel az I. Miskolci Pálinkamustrára. Azok, akik a pogácsasütő versenyen szeretnék megméretni magukat, kizárólag március 8-án, reggel 9 órától déli 12 óráig adhatják le nevezésüket, és a bírálathoz szükséges mintákat – így biztosan friss lesz a kóstoló. A programok viszont péntek délutántól szombat estig tartanak, és mindegyik ingyenes lesz.

Március 7–8-án rendezik meg Miskolc belvárosában az I. Miskolci Pálinkamustrát, amelynek fontos kísérője a pogácsasütő verseny. A mustra keretében természetesen nemcsak a közönség kóstolhatja meg e védett nevű termék kiváló reprezentánsait, de a zsűri is górcső alá veszi – ha készítője úgy dönt, hogy megméretteti a párlatot.

A pálinkamustrára nevezni március 7-én este 6 óráig lehet személyesen, illetve telefonon a polgármesteri hivatal Ellátási Osztályán, valamint azellatas©miskolcph.hu e-mail címen. Részletes szakmai információkat Orosz János, a Bükki Pálinka Lovagrend nagymestere (tel.: 20/313-0800, e-mail:oroszjanos©lhcom.hu) ad az érdeklődőknek. A mustrán versenyeztetni kívánt pálinkákat az Ellátási Osztályon személyesen kell leadni legkésőbb március 7-én, este 6 óráig.

A pogácsaversenyre viszont, hogy a minták mindenképp frissek legyenek, kizárólag március 8-án, szombaton reggel 9 órától déli 12 óráig lehet nevezni.

Pálinkakóstolás, forró italok, más gasztronómia különlegességek, kézműves termékek vására vár mindenkit pénteken és szombaton Miskolc belvárosába. Kóstolás közben természetesen szórakozni is lehet, íme a kizárólag ingyenes programok!

Az I. Miskolci Pálinkamustra 2014 programja

Március 7. | péntek 
16.00 | „Közelítések a pálinkakultúrához”. Pálinkakóstolással, előadásokkal, kötetlen beszélgetéssel fűszerezett könyvbemutató a magyar pálinkakultúrtörténetéről, néprajzáról, folklórjáról. Miskolc Café.

Szinva terasz:
16.00 | Miskolci Szalonzene – Szirmai Zoltán és Buri Jenő.
17.00 | Miskolc Dixieland Band-koncert
19.00 | Pál Dénes-koncert
20.00 | Bíborszél-koncert

Erzsébet tér, KultMIX színpad:
19.00 | Sky Fanatic-koncert
20.30 | Czemende-koncert

Március 8. | szombat

9.00 | Pálinkamustra és pogácsaverseny. Városháza.

Szinva terasz:
12.00 | Barsi Csaba és az Agyagbanda
13.00 | Miskolci Szalonzene – Szirmai Zoltán és Buri Jenő.
14.30 | M. É. Z. 
16.00 | Sasvári Sándor
17.00 | II. Borsodi Bajuszmustra (nevezés a helyszínen)
17.45 | Ciráda zenekar
19.30 | Király Linda
20.30 | Hot Jazz Band 

Erzsébet tér, KultMIX színpad:
16.00 | Metrum All Stars
18.00 | Idiot Side
19.00 | Rollercoster
20.00 | Hot Road Rockabilly Band
21.00 | Rhythm & Blues utcabál az Ildi Rider zenekarral

Művészetek Háza:
17.00 | I. Miskolci Pálinkamustra díjátadó ceremónia.
19.00 | Muzsikás koncert. Előzetes helyfoglalás a Művészetek Háza jegypénztárában!

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

Napok 4T

Recent Posts

Nagykőrösi vásár 2024. május 26.

Nagykőrösi vásár 2024. május 26. Nagykőrös, Orbán napi állat és kirakodó vásár. Nagykőrös 1759-ben kapott…

7 nap ago

Ónodi Országos Állat- és Kirakodóvásár 2024. május 2.

Ónodi Országos Állat- és Kirakodóvásár 2024. május 2. 2024-es Ónodi vásár az év minden hónapjában,…

7 nap ago

Tab Országos állat és kirakodóvásár 2024. május 1.

Tab Országos állat és kirakodóvásár, tabi vásár 2024. május 1. Tab a tabi vásár a…

7 nap ago

Tura Országos Állat és kirakodóvásár 2024. május 1.

Turai vásár Országos Állat és kirakodóvásár 2024. május 1. Turai vásár 2024 nem az egész…

7 nap ago

Kiskunhalas zsibvásár 2024. május 12.

Kiskunhalas zsibvásár 2024. május 12. A Halasi Vásár 2024 országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden…

2 hét ago

Kiskunhalas vásár 2023 Országos Kirakodóvásár 2024. május 5.

Halasi vásár Kiskunhalas Országos Kirakodóvásár 2024. május 5. A Halasi Vásár 2024 országos szinten nyilvántartott…

2 hét ago