Alföld időpont, program, esemény, rendezvény
Hortobágyi Hídivásár 2013
A Hortobágyi Hídivásár 2013-as programja Vásár időpontja: 2013. augusztus 17-20 Vásár helye: Hortobágy, Kilenclyukú híd lába Hortobágyi Hídivásár 2013-as programja A Hortobágyi Hídivásár a Debreceni vásárok egyikeként a 19. század elejétől indult be, de turisztikai jelentőségre csak a 1960-as években tett szert, és mint ilyen az 1970-es, 80-as években élte fénykorát. Augusztus 1 7. szombat […]
Hortobágyi Hídivásár
Hortobágyi Hídivásár A Hortobágyi hídivásár története A híres hortobágyi kirakodóvásár története az 1800-as évek elején kezdődött, amikor a debreceni és környékbeli gazdák állatvásárokat tartottak a Hortobágyi Kilenclyukú híd lábánál. Akkor még főként lovak, szarvasmarhák, birkák és sertések cseréltek gazdát. A Kilenclyukú híd nemcsak névadója a vásárnak, hanem közismert szimbóluma e sajátosan magyar tájnak, a hortobágyi […]
XII. Szomolyai Cseresznyefesztivál 2013
XII. Szomolyai Cseresznyefesztivál 2013 A fesztivál időpontja: 2013. június 7-9 A fesztivál helyszíne: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Szomolya Szomolyán immár hagyományosan minden évben megrendezésre kerül a Cseresznyefesztivál. Ilyenkor minden a mézédes gyümölcsről szól. A látogatók belekóstolhatnak a legendás cseresznyés pitébe is. Tartalmas programok gondoskodnak a szabadidő kellemes eltöltéséről. A XII. Szomolyai Cseresznyefesztivál programja Péntek: június 7. 19:00-23:00 […]
XIII. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé 2013
XIII. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé 2013 A sörfesztivál időpontja: 2013. június 13 – 16. A sörfesztivál helyszíne: Békés megye, Békéscsaba A XIII. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé 2013 programja 2013. június 13. csütörtök Nyitás: 18.00 óra. 19.00 CSÍK zenekar élő koncert Vendég: LOVASI ANDRÁS 21.00 HOOLIGANS élő koncert 2013. június 14. péntek Nyitás: 15.00 óra. 15.00 […]
IX. Hajdúszoboszlói Grillétel- és Sörfesztivál & Harley-Davidson Gastroride
IX. Hajdúszoboszlói Grillétel- és Sörfesztivál & Harley-Davidson Gastroride A sörfesztivál időpontja: 2013. május 17-19 A sörfesztivál helyszíne: Hajdú-Bihar megye, Hajdúszoboszló, Szent István park A IX. Hajdúszoboszlói Grillétel- és Sörfesztivál & Harley-Davidson Gastroride programja 2013. május 17. péntek 14.00 Ünnepélyes megnyitó 14.45 Az első hordó sör érkezése egy Harley-Davidsonnal – ingyen csapoljuk! A ceremóniát kíséri a Zichy […]
Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé Békéscsaba
Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé Békéscsaba A Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé Békéscsaba ismertetése, bemutatása, története, programok. Már hagyományosnak lehet tekinteni a 2001. évtől megrendezett Csabai Sörfesztivál és Csülökparádét, melyen számos sörgyártó képviselteti magát és népszerűsíti a legújabb termékeiket, illetve a már ismert és megszeretett márkákat is. A békéscsabai Városi Sportcsarnok zöldövezetében elterülő rendezvény céljai között szerepel […]
II. Szoboszlói Húsvéti Fesztivál 2013
II. Szoboszlói Húsvéti Fesztivál 2013 A húsvéti fesztivál időpontja: 2013. március 30 – április 1 A húsvéti fesztivál helyszíne: Hajdú-Bihar megye, Hajdúszoboszló, Szent István Park A II. Szoboszlói Húsvéti Fesztivál 2013 programja 2013. március 30. (szombat) 12.00 – „Háttérzaj fesztivál előtt…” 13.00 – Ünnepélyes megnyitó –közreműködik: a Hajdúszoboszlói Mazsorett Együttes 13.30 – A húsvéti ünnepkör […]
XII. Télbúcsúztató Karnevál Szentes 2013
XII. Télbúcsúztató Karnevál Szentes 2013 A karnevál időpontja: 2013 február 22-23 A karnevál helyszíne: Csongrád megye, Szentes, Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, Jövendő utca 1. A Karnevál a régió egyik leglátogatottabb eseménye. Az alföldi össznépi mulatságot a forró hangulat, a helyi és szlovén hagyományok ötvözése jellemzi, részt vesz benne a város apraja-nagyja, környékbeliek és távolabbról […]
Szántó Kovács János Területi Múzeum Orosháza
Szántó Kovács János Területi Múzeum Orosháza A Szántó Kovács János Területi Múzeum weboldala: http://www.szkm.hu A Szántó Kovács János Területi Múzeum címe: 5900 Orosháza, Dózsa Gy. u. 5 A Múzeum elérhetősége: Levélcím: 5900 Orosháza, Dózsa Gy. u. 5, Pf. 73 Telefon: Email: szkm@szkm.hu A Szántó Kovács János Területi Múzeum nyitva tartása Téli nyitva tartás (október 1-április 30): Hétfő: nincs […]
Gabonatermesztési Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Gyűjtemény Kétegyháza
Gabonatermesztési Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Gyűjtemény Kétegyháza A Gabonatermesztési Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Gyűjtemény weboldala: http://gepmuzeum.szie.hu/ A Gabonatermesztési Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Gyűjtemény címe: 5741 Kétegyháza, Gyulai út 6. A Múzeum elérhetősége: Levélcím: 5741 Kétegyháza, Gyulai út 6. Telefon: (+36 28) 522 922 Email: muzeum@gepmuzeum.szie.hu A Gabonatermesztési Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Gyűjtemény nyitva tartása hétfőtől – péntekig 9:00 – 16:00 Szombaton csoportos […]