Mohács országos kisállat és kirakodóvásár 2015. június 20
A vásár időpontja: 2015. június 20, szombat
A vásár helyszíne: Baranya megye, Mohács, Vásártér
A Mohácsi országos kisállat és kirakodóvásár 2015-ös vásárnaptára
A teljes 2015-ös mohácsi vásárnaptár.
További információ:
Karl Ferenc
piacfelügyelő
Tel(06) 20-263-77-88
A mohácsi vásár története
Míg az 1920-as években és azt megelőzően hétfői napokon tartották a vásárt, évtizedek óta minden hónap harmadik szombatja az országos vásárnaptárba bejegyzett időpontja a városban a vásároknak.
A vásártér valamikor a mai Széchenyi tér volt, majd a Fogadalmi templom alapkő letétele után a Deák térre települtek át az árusok, innen később a Radnóti Miklós Szakközépiskola épülete mögé. Végül a mai helyén térben elkülönítve alkudhattak a vevők az állatokra, ruhaneműre, válogathattak a bolhapiaci kínálatból, a kézműves termékekből, zöldség-, gyümölcsfélékből.
A vásártartási jogot – Proventus Nundinariuam azaz ostorpénz: minden vásározó, azaz „ostor” után díjat szedhetett a város – I. Lipót adta meg 1701-ben Mohácsnak. Az öt országos vásárnap a következő volt: Mátyás-napi (téli), Rudolf-napi (tavaszi), Iván-napi (nyári), Márton-napi (őszi) és Tamás-napi (karácsonyi). Ezen kívül voltak a szerdai úgynevezett hetivásárok, vagyis, a piacok.