Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

Mohács országos állat és kirakodóvásár 2022-es időpontok

Mohács országos állat és kirakodóvásár 2022-es időpontok

Míg az 1920-as években és azt megelőzően hétfői napokon tartották a vásárt, évtizedek óta minden hónap harmadik szombatja az országos vásárnaptárba bejegyzett időpontja a városban a vásároknak.

A vásár időpontja: egész évben, az adott hónap minden harmadik szombatján.

A vásár helyszíne: Baranya megye, Mohács, Vásártér

A Mohácsi vásár bemutatása, története

A vásártér valamikor a mai Széchenyi tér volt, majd a Fogadalmi templom alapkő letétele után a Deák térre települtek át az árusok, innen később a Radnóti Miklós Szakközépiskola épülete mögé. Végül a mai helyén térben elkülönítve alkudhattak a vevők az állatokra, ruhaneműre, válogathattak a bolhapiaci kínálatból, a kézműves termékekből, zöldség-, gyümölcsfélékből.

A vásártartási jogot – Proventus Nundinariuam azaz ostorpénz: minden vásározó, azaz „ostor” után díjat szedhetett a város – I. Lipót adta meg 1701-ben Mohácsnak. Az öt országos vásárnap a következő volt: Mátyás-napi (téli), Rudolf-napi (tavaszi), Iván-napi (nyári), Márton-napi (őszi) és Tamás-napi (karácsonyi). Ezen kívül voltak a szerdai úgynevezett hetivásárok, vagyis, a piacok.

A Mohácsi országos kisállat és kirakodóvásár 2022-es vásárnaptára

2022. január 15. 2022. július 16.
2022. február 19. 2022. augusztus 20.
2022. március 19. 2022. szeptember 17.
2022. április 16. 2022. október 15.
2022. május 21. 2022. november 19.
2022. június 18. 2022. december 17.

 

További információ:
Karl Ferenc
piacfelügyelő
Tel(06) 20-263-77-88

 

A bejegyzés alapja: http://www.mohács.hu/?p=37&menu=1 , http://www.mohacsiujsag.hu

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.