Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

Mohácsi országos állat és kirakodó vásár 2023-as időpontok

Mohács országos állat és kirakodóvásár 2023-as időpontok

Mohácsi vásár 2023: Míg az 1920-as években és azt megelőzően hétfői napokon tartották a vásárt, évtizedek óta minden hónap harmadik szombatja az országos vásárnaptárba bejegyzett időpontja a városban a vásároknak.

A mohácsi vásár időpontja: egész évben, az adott hónap minden harmadik szombatján.

A vásár helyszíne: Baranya megye, Mohács, Vásártér

A Mohácsi vásár 2023 bemutatása, története

A vásártér valamikor a mai Széchenyi tér volt, és a Fogadalmi templom alapkő letétele után a Deák térre települtek át az árusok, innen később a Radnóti Miklós Szakközépiskola épülete mögé. Végül a mai helyén térben elkülönítve alkudhattak a vevők az állatokra, ruhaneműre, válogathattak a bolhapiaci kínálatból, a kézműves termékekből, zöldség-, gyümölcsfélékből.

A vásártartási jogot – Proventus Nundinariuam azaz ostorpénz: minden vásározó, azaz „ostor” után díjat szedhetett a város – I. Lipót adta meg 1701-ben Mohácsnak. Az öt országos vásárnap a következő volt: Mátyás-napi (téli), Rudolf-napi (tavaszi), Iván-napi (nyári), Márton-napi (őszi) és Tamás-napi (karácsonyi). Ezen kívül voltak a szerdai úgynevezett hetivásárok, vagyis, a piacok.

A Mohácsi országos kisállat és kirakodó vásár 2023-as vásárnaptára

2023. január 21.
(harmadik szombat)
2023. július 15.
(harmadik szombat)
2023. február 18.
(harmadik szombat)
2023. augusztus 19.
(harmadik szombat)
2023. március 18.
(harmadik szombat)
2023. szeptember 16.
(harmadik szombat)
2023. április 15.
(harmadik szombat)
2023. október 21.
(harmadik szombat)
2023. május 20.
(harmadik szombat)
2023. november 18.
(harmadik szombat)
2023. június 17.
(harmadik szombat)
2023. december 16.
(harmadik szombat)

 

További információ és kapcsolat:
Karl Ferenc
piacfelügyelő
Tel(06) 20-263-77-88

A Mohácsi vásárról

A piac hétfőtől szombatig 5.00 óra és 18.00 óra között tart nyitva, vasárnapi napon a piac zárva tart. A nyitvatartási rendet a piac és vásár bejáratainál jól látható módon kell kifüggeszteni.

A vásár április 1 és augusztus 31 között (nyári nyitvatartás) 5.00 órától 14.00 óráig, szeptember 1-től március 31-ig (téli nyitvatartás) 6.00 órától 14.00 óráig tart nyitva.

 

 

A bejegyzés és információ alapja: http://www.mohács.hu/?p=37&menu=1 , http://www.mohacsiujsag.hu

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.