A fény világnapja – május 16.

A fény világnapja

A fény nemzetközi éve nyomán az UNESCO Általános Konferenciája 39. ülésszakán született döntés értelmében 2018-tól május 16-án ünneplik világszerte a fény nemzetközi napját. Ennek célja, hogy a fényhez kapcsolódó tudományterületeket és a fényalapú technológiákat állítsa az érdeklődés középpontjába.

A fény világnapja céljai

A fény nemzetközi éve az Európai Fizikai Társulat kezdeményezésére az UNESCO és az ENSZ támogatásával megrendezett nemzetközi eseménysorozat volt 2015-ben.

A fény nemzetközi éve kezdeményezés célja az volt, hogy felhívja a figyelmet, milyen fontos szerepet játszik a fény és a fénnyel kapcsolatos technológia az életünkben.

Több olyan évforduló is volt 2015-ben, amely a fényhez köthető. 1000 éve jelent meg az első optikai témájú könyv, Al-Hajszam arab tudós műve a De Aspectibus vagyis magyarul „A látásról” című mű. A fény nemzetközi évében emlékezek meg a kozmikus háttérsugárzás felfedezésének 50. és Einstein általános relativitáselméletének 100. évfordulójáról.

A rendezvénysorozathoz Magyarország is csatlakozott, és az eseménysor koordinálására az MTA programbizottságot hozott létre, amelynek elnöke Kroó Norbert akadémikus, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli elnöke volt.

A fény nemzetközi éve alprogramjaként a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) a „Kozmikus fény évét” hirdette meg.

 

A bejegyzés alapja: https://hu.wikipedia.org/wiki/A_f%C3%A9ny_nemzetk%C3%B6zi_%C3%A9ve

 

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

Napok 4T

Recent Posts

Szeged Dorozsmai Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dorozsmai Kirakodó vásár 2024. október 13. Dorozsmának évszázados joga a vásártartás. Mindez a Vásár téren,…

10 hónap ago

Dabas Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dabasi vásár Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13. A dabasi vásár várja a vásárlókat…

11 hónap ago

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9.

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9. Majsai vásár, Kiskunmajsán továbbra is negyedévenként rendeznek országos állat-…

11 hónap ago

Nagykőrösi vásár 2024. október 27.

Nagykőrösi vásár 2024. október 27. Nagykőrös, Dömötör napi állat és kirakodó vásár. Nagykőrös 1759-ben kapott…

11 hónap ago

Pécs régiségvásár 2024. október 30.

Pécs régiségvásár 2024. október 30. Pécsi Vásár országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden hónap első…

11 hónap ago

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20.

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20. Jászapáti városában a Jászapáti kézműves Kirakodó Vásár minden…

11 hónap ago