Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

A víz világnapja – március 22.

A víz világnapja

A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhíva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.

Március 22. a víz világnapja 1994 óta, mivel az ENSZ közgyűlése így határozott többek javaslatára, ugyanis sokan belátták, hogy ránk köszöntött a „vízválság” korszaka.

A víz világnapja Magyarországon

Azóta világszerte ezen a napon ünneplik egyik legféltettebb kincsünket, a vizet. Magyarország is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek egyik fontos célja, hogy a jövő generációiban tudatosítsa a víz szerepének, védelmének jelentőségét.Minden évben más jelmondat jegyében zajlik a megemlékezés létünk nélkülözhetetlen eleméről.

A földi élet alapja a víz. Életünk minősége közvetlen összefüggésben van vizeink minőségével: az egészséges ökológiai rendszerek alapja a jó minőségű víz, és ez vezethet az emberi jóllét és egészség fejlődéséhez.

Amióta az ember, mint biológiai lény öntudatra ébredt, felfogta az őt körülvevő éltető elem jelentőségét. Az őskor kezdetleges kőszerszámokat használó embere is tudta, hogy a vízből táplálékot szerezhet, az ókori kultúrák legtöbbje is folyók mentén alakult ki. Az utóbbi évszázadban az ember előbb le akarta győzni a természetet, majd lassan felismerte, hogy bizony milyen nagy kincs is az. A víz, amely ugyan Földünk felületén többségben van, mára mégis kevéssé vált. Az édesvíz a Föld egyre nagyobb területein kevesebb, mint amennyi szükséges volna az ott élőknek, s ez konfliktusok, tragédiák forrása. Az emberiség egy vízválság terhével lépett be a XXI. századba, melyből kiút csak szemléletváltás útján, azonnali cselekvéssel lehetséges.

A víz jelenléte meghatározza mindennapi életünket, természetesnek vesszük, hogy a jó minőségű ivóvíz a kellő mennyiségben mindig a rendelkezésünkre áll. Ennek következtében sokszor nem úgy viszonyulunk lételemünkhöz, mint ahogy azt megérdemelné. Gyakran pazaroljuk, nem vigyázunk környezetünkre, ezáltal felszíni és felszín alatti vizeinket szennyezzük. Sajnos beláthatatlan következményekkel járhat, ha rövidesen nem változtatunk ezen a magatartáson. Jelenünk és az eljövendő generációk sorsa többek között azon is múlik, hogy miképp gazdálkodunk a Földön meglévő vízkészleteinkkel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk vizeinket.

Március 22-e jó alkalmat teremt arra, hogy végiggondoljuk, mit jelent számunkra a víz, mint az élet jelképe, szimbóluma, melyet joggal tekinthetünk az élet bölcsőjének.

A Víz Világnapjának kiemelt mottója évente

2015 – “Víz és a fenntartható fejlődés”
2014 – “Víz és energia”
2013 – “A Vízi Együttműködés Nemzetközi Éve”
2012 – „Víz és Élelmiszer biztonság”
2011 – “Víz a városokért, városok a vízért!”
2010 – “Tiszta vizet az egészséges világért!”
2009 – “Határon átfolyó vizek. Közös lehetőségek”
2008 – “Víz, Egészség, Élet”
2007 – “Küzdelem a vízhiánnyal”
2006 – “Víz és kultúra”
2005 – “Víz az életért”
2004 – “Víz és katasztrófa”

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.