Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

IX. Egri Esküvői Kiállítás és Vásár 2015

IX. Egri Esküvői Kiállítás és Vásár 2015

Az esküvői kiállítás időpontja: 2015. február 14

Az esküvő kiállítás helyszíne: Heves megye, Eger, Hotel Eger & Park****

A IX. Egri Esküvői Kiállítás és Vásár 2015 programja

Egri Esküvől Kiállításra készülők figyelem! a Kiállítás mint látjátok új, színvonalasabb helyre költözött. Az eddigi helyszínre esetlegesen meghirdetett megtévesztően hasonló nevű rendezvény nem a hagyományos Esküvői Kiállítás szervezőinek produktuma. Annak megvalósulásáért, színvonaláért felelősséget nem vállalnak!

Érdemes már most csatlakozni a debreceni, miskolci, egri kiállítás közös facebook oldalához, mely a jobb felső sarokból elérhető, hisz menyasszonyi ruhát, belépőket lehet nyerni.

Immáron kilencedik alkalommal várja az Esküvői Kiállítás Heves megyében is az érdeklődőket, esküvőre készülő Párokat, örömszülőket. Az évről évre növekvő létszámú kiállító valamint látogatók még jobb kiszolgálása érdekében egy még minőségibb helyszínre költözött 2013-tól a Kiállítás, így reményeink szerint ismét több cég, szalon, szolgáltató meri majd vállalni a nyílt összehasonlítást másokkal, hisz itt a kiállításon ez történik.

Ha valaki mégis tart a többiektől, azoknak marad a nyílt nap magányos meghirdetése!

Azt már most, látjuk, hogy minden eddiginél nagyobb területen jelennek meg a menyasszonyi ruhaszalonok. Persze az új helyszín adta lehetőségeknek hála fotósoknak, videósoknak, dekorációsoknak, virágosoknak, szépészettel foglalkozóknak, ékszerészeknek, esküvőszervezőknek, éttermeknek, szállodáknak, meghívósoknak, férfi öltönyösöknek is marad hely bőven.

Nem árt úgy készülni minden esküvő előtt állónak, hogy érdemes megvárni ezt a hétvégét mindenféle döntéssel, hisz itt egyrészt hatalmas választékkal, másrészt meglepően nagy kedvezményekkel találkozhatnak. Nem lehet jó érzés egy-egy elhamarkodott döntés miatt azzal szembesülni, hogy itt jóval szebbhez, jobbhoz hozzájuthatott volna a pár ráadásul jóval kellemesebb áron!
Február 14-én a helyi Esküvői szakma képviselői mellett az ország több pontjáról, Budapesttől Esztergomig Debrecentől Miskolcig érkeznek a kiállítók. Ahogy a név is jelzi itt bizony vásárról is szó van, nemcsak kiállításról, így valamennyi cégnél lehetőség lesz próbálni, vásárolni, lekötni, megrendelni (a legtöbb helyen komoly vásári kedvezményekkel), így ezen a napon az esküvő előkészítésének jelentős része elintézhető, ráadásul akár százezres megtakarítással. Óriási nyugalmat adhat olyan szolgáltatókat választani egy ilyen fontos és különleges naphoz, akik meg merik mutatni magukat egy ilyen seregszemlén, merik vállalni az összehasonlítást más hasonló profilú cégekkel. Ismét lesz óriás, több mint egyméteres csokiszökőkút, koktélos, óránkénti nyereménysorsolás.

Belépő hat éve változatlanul: 500 Ft, mely egyben tombola is

Nyitvatartás: 10,00 – 18,00 óráig

Érdemes már most csatlakozni a debreceni, miskolci, egri kiállítás közös facebook oldalához, mely főoldalról elérhető, hisz menyasszonyi ruhát, belépőket lehet nyerni. (http://www.facebook.com/pages/Esk%C3%BCv%C5%91i-Ki%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s-Debrecen-Miskolc-Eger/163719680321060)

Ha naprakész információkat szeretnél “lájkold” a debreceni, miskolci, egri kiállítás közös oldalát!

Információ: 30/423 88 41, 30/563 77 37
E-mail: tktrend@eskuvoiiranytu.hu

 

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.