Categories: Napok

A férfiak napja november 19

A férfiak napja november 19

A nemzetközi férfinapot (november 19.) először 1999-ben tartották meg Trinidad és Tobagóban, az ENSZ támogatásával. Az esemény ezt követően nagy elismertséget kapott a férfiaktól világszerte, például az Amerikai Egyesült Államokból, Európából, Afrikából, Ázsiából és a Karibi térségből. Magyarországon 2009-től szerveznek a nemzetközi férfinaphoz köthető rendezvényeket.

Az UNESCO nevében Ingeborg Breines, a Women and Culture of Peace program vezetője nyilatkozta, hogy „ez egy kiváló ötlet, ami a nemeknek egyensúlyt adhat.” Hozzátette, hogy szervezete örömmel várja az együttműködést a nemzetközi férfinap szervezőivel.

A férfiak napja célja

A nemzetközi férfinap célja, hogy a fiúk és férfiak egészségére hívja fel a figyelmet és hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőséget. Ez egy olyan alkalom is, mely elítél minden a férfiak ellen szóló diszkriminációt és hangsúlyozza az elért eredményeiket a férfiak hozzájárulását a közösség, a család, a házasság és a gyerekekkel való törődésben, valamint elismeri a közösségben betöltött nélkülözhetetlen szerepüket.

A férfiak minden nap áldozatot vállalnak a munkahelyükön, mint férj és apa helyt állnak családjukban. Törődnek és odafigyelnek a barátaikra, részt vállalnak szűkebb közösségük és nemzetüket terhelő gondokból. A nemzetközi férfinap ezért lehetőséget teremt arra, hogy jóakaratú emberek a világ minden pontján elismerjék és ünnepeljék a hozzájuk tartozó férfiakat. Az elmúlt tíz évben különféle módon tartottak nemzetközi férfinapot, többek között nyilvános szemináriumok, iskolai rendezvények, rádió- és tévéprogramok formájában. Ünnepelték templomokban, békés kiállításokon, felvonulásokon. Ennek a napnak az évenkénti megtartása jó lehetőség arra, hogy elismerjék a férfiak érdemeit és odafigyeljenek rájuk.

A szervezők minden évben más témát emeltek ki a férfiakat érintő témák közül. Így 2002-ben a béke, 2003-ban a férfiak egészsége, 2008-ban a férfiak által hozott áldozat, és 2009-ben pozitív férfi példaképeket helyezték előtérbe.

Világszerte a nemzetközi férfinap szervezői a következő célokat tűzték ki:

  • Megünnepelni a férfiakat és a fiúkat, hogy elismerésre kerüljön az értékes és pótolhatatlan hozzájárulásuk, melyet a közösségeinkért és a társadalmunkért tesznek.
  • Előtérbe kell helyezni a nemek közötti egyenlőséget és szükséges támogatni a nemek közötti kapcsolatokat.
  • Ki kell emelni az erőt és a bátorságot, amivel a férfiak a jobb és biztonságosabb közösségi élet kialakításában vesznek részt.
  • Pozitív férfi példaképeket kell felmutatni. Itt nem szabad a filmsztárokra és a sportolókra gondolni. Hétköznapi férfipéldák kellenek, akik megtestesítik a mindennapi dolgozó embert, aki egészséges és tisztességes életet él.

A Nemzetközi Férfinapot ünneplik Trinidad és Tobagóban, Jamaicában, Ausztráliában, az Amerikai Egyesült Államokban, Új-Zélandon, Pakisztánban, Haitin, Szingapúrban, Máltán, Dél-Afrikában, Kínában és az Egyesült Királyságban. A szervezők felhívása, hogy csatlakozz hozzájuk november 19-én. Ünnepeld velük együtt a férfiakat, akik körülöttünk vannak, értünk és a családjainkért dolgoznak, a munkahelyeken teljesítenek, és a nemzetükért küzdenek szerte a világban.

 

A bejegyzés alapja: http://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetk%C3%B6zi_f%C3%A9rfinap

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

Napok 4T

Recent Posts

Szeged Dorozsmai Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dorozsmai Kirakodó vásár 2024. október 13. Dorozsmának évszázados joga a vásártartás. Mindez a Vásár téren,…

10 hónap ago

Dabas Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dabasi vásár Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13. A dabasi vásár várja a vásárlókat…

11 hónap ago

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9.

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9. Majsai vásár, Kiskunmajsán továbbra is negyedévenként rendeznek országos állat-…

11 hónap ago

Nagykőrösi vásár 2024. október 27.

Nagykőrösi vásár 2024. október 27. Nagykőrös, Dömötör napi állat és kirakodó vásár. Nagykőrös 1759-ben kapott…

11 hónap ago

Pécs régiségvásár 2024. október 30.

Pécs régiségvásár 2024. október 30. Pécsi Vásár országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden hónap első…

11 hónap ago

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20.

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20. Jászapáti városában a Jászapáti kézműves Kirakodó Vásár minden…

11 hónap ago