Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

A Magyar Operett Napja október 24

A Magyar Operett Napja október 24

Zenés utazás Kálmán Imrével és díjeső az ünnepen

A Budapesti Operettszínházban már hagyománynak számít az a gálaműsor, amellyel október 24-én megemlékeznek a Magyar Operett Napjáról, ezen az estén adják át az Operettszínház és a Musica Hungarica Kiadó díjait is. A jeles naphoz mindig társul egy kiemelkedő, az operett világához kapcsolódó esemény, idén az ünnepi este egy könyvbemutatóval kezdődött.

magyar-operett-napjaA Magyar Operett Napja, október 24. amely Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának évfordulója, idén még egy szomorú eseményhez kapcsolódik: október 30-án lesz hatvan éve, hogy az „Operettkirály” Kálmán elhunyt. Ezért kapta ebben az évben a hagyományos gála,  „Az operett koronázatlan királya – Kálmán Imre” címet. A nézők egyszerre leshettek be a komponista műveinek összes helyszínére, ahová a Budapesti Operettszínház művészei kalauzolták őket a zeneszerző legnépszerűbb dallamaival. Jártak az Orfeumban, a szép lányok és az örök mulatság otthonában, az utcán, kaszárnyák közelében, ahol ugyanolyan érzelmek dúlnak, mint a palotákban vagy színházak kulisszái mögött, és a csárdában, ahol sírva-nevetve igazán magyarosan-operettesen lehet vigadni. Felcsendültek többek közt A Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, A Cirkuszhercegnő, A Bajadér, A montmartre-i ibolya vagy A cigányprímás ismert melódiái. A helyszín – és zeneváltások között a két műsorvezető, Janza Kata és Brasch Bence anekdotákkal idézték fel Kálmán Imre életének egy-egy mozzanatát.

 

A részletes cikk, a bejegyzés alapja: http://www.operett.hu/operett.php?pid=read&hId=945

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.