Béke világnapja Január 1

1967 óta a katolikus egyház ünnepe (World Day of Peace). 2000. január 1-jétől az ENSZ kezdeményezésére világi ünnepként is számos országban békevilágnapot tartanak, kezdetben One Day in Peace („egy nap békében”), ma pedig Global Family Day néven (azaz a „globális család” napja, amikor a Föld lakói egyetlen nagy családot alkotnak a békéért)

A béke a háború ellentéte. Míg a háború az erő uralmát jelenti, a béke az elismert jogét, legalábbis a szó elvi értelmében. A gyakorlatban a béke jelentheti az emberi jogok teljes tiszteletben tartását éppúgy, mint a két háború közötti felfegyverkezés időszakát. A béke jelenti továbbá a háború befejezését, melyet békeszerződés zár le béketárgyalásokat követően, ahol a hadviselő felek megegyeznek egymás között vagy külső bírák vagy hatalmak közreműködésével. Az egész világon megvalósuló béke állapota a világbéke.

Békemozgalmak

A békemozgalmak olyan társadalmi mozgalmak, amelyek olyan közvetlen célokért küzdenek, mint egyes helyi háborúk befejezése, az emberek közötti erőszak megfékezése egy-egy társadalmi konfliktus kapcsán stb. Ezek a konkrét célok gyakran kiegészülnek a világbéke elérésével mint végső céllal. A célok elérésére változatos eszközöket vesznek igénybe: diplomáciai, politikai nyomásgyakorlás, bojkottok, tüntetések, tömeges demonstrációk. Céljaik sokszor összekapcsolódnak a civil társadalom más mozgalmaival, más civilszervezetek tevékenységével. Ilyenek például az újhumanista mozgalmak, a környezetvédelem, az antirasszizmus.

 

A bejegyzés alapja: http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9ke

 

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

Napok 4T

Recent Posts

Szeged Dorozsmai Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dorozsmai Kirakodó vásár 2024. október 13. Dorozsmának évszázados joga a vásártartás. Mindez a Vásár téren,…

10 hónap ago

Dabas Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13.

Dabasi vásár Országos Állat és Kirakodóvásár 2024. október 13. A dabasi vásár várja a vásárlókat…

10 hónap ago

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9.

Kiskunmajsa Országos Kirakodóvásár 2024. november 9. Majsai vásár, Kiskunmajsán továbbra is negyedévenként rendeznek országos állat-…

11 hónap ago

Nagykőrösi vásár 2024. október 27.

Nagykőrösi vásár 2024. október 27. Nagykőrös, Dömötör napi állat és kirakodó vásár. Nagykőrös 1759-ben kapott…

11 hónap ago

Pécs régiségvásár 2024. október 30.

Pécs régiségvásár 2024. október 30. Pécsi Vásár országos szinten nyilvántartott esemény, amelyet minden hónap első…

11 hónap ago

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20.

Jászapáti kézműves kirakodó vásár 2024. október 20. Jászapáti városában a Jászapáti kézműves Kirakodó Vásár minden…

11 hónap ago