Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

Debreceni virágkarnevál

Debreceni virágkarnevál

A virágkarnevál megrendezése Debrecen városában mára már hagyományos fiesztává fejlődött ki.A „Virágkarnevál” a nagy létszámú város legnépszerűbb turisztikai rendezvénye, az államalapító Szent István király szentté avatásának napjához és az új kenyér ünnepéhez, augusztus 20-ához kötődik. A megelőző héten kb. félmillióan érkeznek a cívis városba az itt élő kétszázezer állandó lakosú településre. Az eredetileg egy napos rendezvény napjainkban már egy teljes hétig tart, különböző programokkal, koncertekkel. Ezt koronázza meg az augusztus 20-án megtartandó virágkarnevál. Az Európában egyedülállónak számító esemény minden évben ígéretes esemény, amelynek hírneve évről évre nő. A rendezvények kapcsolódnak a környékben lévő települések szokásos ünnepléseihez, és más nevezetes rendezvényekhez (pl: a Hortobágyi hídivásárhoz).

A debreceni virágkarnevál története

Egyes kutatások szerint már 1905-ben volt egy látványos virágkorzó a város főutcáján, amit azért rendeztek, hogy a bevételből mentőkocsikat szerezzenek be. Előkerült egy 1900-as fénykép is, ami virágokkal feldíszített kerékpárt örökített meg. 1966 óta néhány kihagyással minden év augusztus 20-án rendezik meg. Kezdetben még csak hazai fellépők és középiskolás csoportok kísérték a virágkocsikat. Pár év múlva jelentek meg a külföldi csoportok, először a szocialista országokból, a rendszerváltás után pedig mindenhonnan. A rendezvény fokozatosan egyre több látogatót hozott Debrecenbe a Virágkarneváli ünnepségekre. Minden esetben Debrecen testvérvárosai is küldenek művészeti csoportokat a nagy rendezvényre.

Mára Magyarországi egyik legismertebb rendezvényévé nőtte ki magát, a nézőközönség elismerése mellett rangos szakmai minősítést is magáénak tudhat, a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének kiváló minősítését. A Karnevál ideje alatt általában megduplázódik Debrecen város lakossága.

A virágkocsik felkészítése

A virágkocsikat száraz virágok tízezreiből építik fel, melyek mindig egy témát ölelnek fel. Minden kompozíciót egy-egy speciális, erre a célra készített teherautó szállít, melyre először a téma vázát készítik el vasvázra dolgozott fából, hungarocellből és más segédanyagokból, majd ezekre erősítik a száraz- és élővirágokat. Természetesen úgy, hogy a teherautóból csak a kerék látszik ki. Sokszor még az sem. A faragás és a lakatosmunka kezdeti folyamatai után a száraz virágokat elkezdik feltűzni. Már egy – két héttel a virágkarnevál előtt. Ez azonban 30-40 emberes feladat. Végül a vágott virágokra kerítenek a sort, amelyeknek a frissessége csak úgy garantált, ha közvetlenül a felvonulás előtt, azaz 19-én éjszaka tűzik fel őket. A kocsiknak augusztus 20-án, reggel 6 órakor már teljes pompájukban kell díszelegniük! Minden évben hagyományosan a Szent Korona a nyitókocsi, a további kompozíciókban mindig látható valamilyen mesebeli téma (pl. részlet a János vitézből), általában valamilyen aktuális témát jelenítenek meg. Lásd a fényképeket.)

A karneváli felvonulás

A hagyományos felvonulás reggel nyolc órakor kezdődik. A nagy állomás előtt lévő, az ország legnagyobb terétől, a Petőfi tértől a város fő utcáján a Piac utcán át, a Nagytemlom előtt a Nagyerdei Stadionba vonul a virágokkal szépen feldíszített kocsisor. Közöttük a meghívott városi, testvérvárosi együttesek mutatják be tudásuk javát. Hazai és külföldi előadók, táncosok és zenekarok, zászlódobálók, és mazsorettek kíséretében végigvonulva a főutcán, majd a délelőtt kb. 10 órára eljutnak a Nagyerdei Stadionba. A stadionban körbevonulnak az itt jelenlévő közel húszezres nagyközönség előtt A zsűri itt osztja ki a Virágkarnevál végén a díjakat a legötletesebb kompozícióknak. A felvonulás után az érdeklődők a stadionban közelről is megcsodálhatják a virágkompozíciókat. A Virágkarnevál kocsijai és előadói este újra felvonulnak a Nagy állomástól indulva a Nagytemplomig. A menetet követően a Virágkarnevált tűzijáték és hajnalig tartó utcabál zárja.

A karneváli menet útvonala

Nagyállomástól indul a menet, végighalad a Piac utcán, a Debrecen Plázánál balra fordul a Hunyadi utcára, majd a Kölcsey Központnál jobbra, végighaladnak a virágkocsik a Bethlen utcán, aztán az Egyetem sugárúton. A Debreceni Egyetem (Főépülete) előtt jobbra fordul a felvonulás, és a Nagyerdei körúton végigvonulva egészen a Stadionig. Az útvonal teljes hossza kb. 5 km és ehhez jön a stadionbeli kb. 5-600 méteres kör megtétele.

 

A bejegyzés alapja: http://hu.wikipedia.org/wiki/Debreceni_vir%C3%A1gkarnev%C3%A1l

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok


Fesztivál

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024 Szeretettel meghívjuk önt és kedves családját, barátait az immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő Fon...

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.