Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

V. Vendégváró Fesztivál Budapest 2017

V. Vendégváró Fesztivál Budapest 2017

A Vendégváró fesztivál időpontja: 2017. január 20-22.

A Vendégváró fesztivál helyszíne: Budapest, Bethlen Téri Színház, http://www.bethlenszinhaz.hu

A V. Vendégváró Fesztivál Budapest 2017 ismertetése

 

A Bethlen Téri Színház a határon túli kulturális szervezetekkel együttműködésben ötödik alkalommal rendezi meg január 20. és 22. közt a határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált. Az előző években meghívott társulatok után – Figura Stúdió Színház (Gyergyószentmiklós), M Studio (Sepsiszentgyörgy), András Lóránt Társulat (Marosvásárhely) és Váróterem Projekt (Kolozsvár) – ez alkalommal az Aradi Kamaraszínház lesz a vendég, akik három estén át három különböző előadással mutatkoznak be a budapesti közönségnek.

Péntek és szombat este az előadások után a KútszéliStílus.hu portál szerzői beszélgetnek a művészekkel, alkotókkal. A magyar kultúra napján záródó fesztiválon a Bethlen Galériában  vizuális anyagait láthatja a közönség. A fesztivál fővédnöke Dr. Vető Marietta, Erzsébetváros alpolgármestere.

január 20., 19 óra
Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll
Radikális stand up tragedy  – Eric Bogosian és José Saramago szövegei nyomán
Az Aradi Kamaraszínház, a MASZK Egyesület és a Bakelit Multi Art Center produkciója

„… pokoli tempójú túra … Tapasztó Ernő gátlástalanul cool rendezésében az eget hívja vitára… Harsányi Attila mindhárom figurája jól eltalált és bravúros gesztusokkal felépített alak. A színész kezei, ujjai mintha képesek lennének teljesen külön életet élni a test összes többi részétől, … ahogyan gazdájuk arca, hangja a teljes átalakulásra”. (Szemerédi Fanni, Revizoronline)

Játssza: Harsányi Attila
Rendezte: Tapasztó Ernő (75%-ban)

január 21., 19 óra
Theo Herghelegiu: Tündéri
Minimál-szürreál musical
Az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a MASZK Egyesület produkciója

…két férfi evilág és túlvilág közti egyensúlyozása a bezártság, egymásra utaltság, kiúttalanság útvesztőjében … Ahol ők vannak, ott nincs senki más. Így tudják ők. Egyikük mégis talál egy… nőt. Ráadásul nem akármilyen nőt, mert ez a nő… egyszerűen nem kerülhetett oda.

Utazás valahonnan, a valóságon túlról…

Játsszák: Harsányi Attila, Tege Antal, Éder Enikő
Zenéjét szerezte: Éder Enikő, Borsos Pál
Zenészek: Borsos Pál, Luci Chirlan, Cosmin Harbei
Rendezte: Tapasztó Ernő (41%-ban)

január 22., 19 óra
Sonkamenüett
Rokokó musical
A Békéscsabai Jókai Színház és az Aradi Kamaraszínház produkciója

Az előadások előtt egy órával az Aradi Kamaraszínház kisjátékfilmjeit vetítjük (megvalósultak a Magyar Média Mecenatúra Program – Huszárik Zoltán filmpályázat keretében)

Agapé – Rendező: Bánovits Ottó
Lámpaláz – Rendező: Görögh Árpád
Fonál – Rendező: Görögh Árpád

Bethlen Téri Színház
1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
+36 1 342 7163
www.bethlenszinhaz.hu

 

A bejegyzés alapja: http://artnews.hu/2017/01/16/v-vendegvaro-fesztival-2017-januar-20-21-22-hataron-tuli-magyar-szinhazi-muhelyeket-bemutato-sorozat-vendeg-aradi-kamaraszinhaz/

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok


Fesztivál

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024 Szeretettel meghívjuk önt és kedves családját, barátait az immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő Fon...

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.