Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

Víz Világnapja a budapesti fürdőkben 2015

Víz Világnapja a budapesti fürdőkben 2015

A víz világnapi fürdés időpontja: 2015. március 22.

A víz világnapi fürdés helyszíne: Budapest, Budapesti fürdők, gyógyfürdők, strandok

Március 22-én a Víz Világnapja alkalmából élmények sokasága várja a család minden tagját a fürdőkben: különböző stílusú kulturális produkciókkal találkozhat a látogató.
Koncert, DJ, lézer show, hastánc produkció, tangóbemutató és tánctanítás várja a vendégeket.
A hagyományokhoz híven a történelmi fürdőkben most is ingyenes vezetésekkel várjuk a kíváncsi vendégeket. Akik részt vesznek a látogatás utáni helyszíni Víz-kvíz játékunkban és helyesen válaszolnak, páros fürdőbelépőt nyerhetnek.

A Víz Világnapja a budapesti fürdőkben 2015 programjai

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
  • Fellép a Strokes Percussion Group – Egy igazán „ütős” produkció! Koncert: 15.00 és 17.30 órakor. A jövőre éppen 20 esztendős együttes a klasszikus értelemben vett ütőhangszereken túl egyéb használati tárgyakat, eszközöket is megszólaltat nem rendeltetésszerűen. Igyekeznek mindenből zenét, ritmust előcsalogatni. Színpadi előadásmódjukban nagy szerepet kap a humor is.
  • Idegenvezetés a Széchenyi Fürdőben 12.00 és 16.00 órakor. A csoport létszáma max. 20 fő/csoport. A látogatáshoz előzetes regisztráció szükséges: info.szechenyi@spabudapest.hu.
  • Nyereményjátékkal egybekötött Víz-kvíz: a látogatáson résztvevők páros fürdőbelépőt nyerhetnek, ha helyesen válaszolnak a kérdésekre.
  • Fókuszban az egészség és a szépségápolás:

12.00 – 19.00 óra között kiállító partnereink termékbemutatókkal, kedvezményekkel, felmérésekkel, tanácsadással várják a vendégeket

AVON termékek
AQUADEMIA-egészséges tiszta víz az otthonában, tanácsadás
LUSH termékek
SÚLYFELEJTŐ KLUB- testanalízis, tanácsadás
SZÉCHENYI KERTVENDÉGLŐ- kedvezmény az étterem vendégeinek
TERMALFURDO.NET: játékok, nyeremény kozmetikumok

Gellért Gyógyfürdő és Uszoda
  • Glotz Mária vezetésével egy kis tangós közösség bemutatja az ölelések táncát, az Argentin Tangót!

Ez az érzéki tánc túlmutat a lépéseken, s ha jól odafigyelünk, sokkal több van benne, mint amit látható. „Csak séta…”, – mondják az argentínok. De milyen séta! Kölcsönös odafigyelés, egymásra hangolódás, valóságos önismereti út! A program 14 órakor kezdődik.

  • Idegenvezetés a Gellért fürdőben 10.00, 13.00 és 16.00 órakor. A csoport létszáma max. 30 fő/csoport. A látogatáshoz előzetes regisztráció szükséges: info.gellert@spabudapest.hu.
  • Nyereményjátékkal egybekötött Víz-kvíz: a látogatáson résztvevők páros fürdőbelépőt nyerhetnek, ha helyesen válaszolnak a kérdésekre.
Rudas Gyógyfürdő és Uszoda
  • A Fényszínház produkciója a Rudasban:a különleges atmoszférájú lézer grafikákkal és térbeli effektekkel írt látványos vízi lézer show különlegessége, hogy akár a vízben lebegve is élvezheti azt!  A mai túlhajszolt, rohanó világunkban álljon meg egy pillanatra, csodálkozzon rá az élet szépségeire a Fényszínház segítségével és regenerálódjon, élvezze a Rudas különleges atmoszférájú  fürdőkultúráját18.30-tól!
  • Idegenvezetés a Rudas Fürdőben 10.00 és 12.00 órakor. A csoport létszáma max. 10 fő/csoport. A látogatáshoz előzetes regisztráció szükséges: rudas@spabudapest.hu
  • Nyereményjátékkal egybekötött Víz-kvíz: a látogatáson résztvevők páros fürdőbelépőt nyerhetnek, ha helyesen válaszolnak a kérdésekre.
Szt. Lukács Gyógyfürdő és Uszoda
  • Balkan Sound Dj set- Amikor az akusztikus zene keveredik az elektronikus dallamokkal: afro beat, balkan, funk, brassil stílusú zenére szórakozhatnak a fürdőzők
  • Gyógyvízkóstolóval egybekötött idegenvezetés a Lukács Fürdőben 11.00 és 15.00 órakor. A csoport létszáma max. 20 fő/csoport. A látogatáshoz előzetes regisztráció szükséges: lukacs@spabudapest.hu
  • Nyereményjátékkal egybekötött Víz-kvíz: a látogatáson résztvevők páros fürdőbelépőt nyerhetnek, ha helyesen válaszolnak a kérdésekre.
Király Gyógyfürdő
  • Fellép Szőke Mirjam 2011 Príma különdíjas művésze, a Miss Bellydance Hungary királynője és a Midnight Diamonds. A hölgyek egy kellemes, különböző stílusú, attraktív műsorral, várják a kedves látogatókat.
  • A hagyományok a táncban nem merülnek ki. A fürdő érdekességeit egy séta során meg is ismerhetik a látogatók. Idegenvezetés a Király fürdőben 14.00, 16 és 18.00 órakor, igény szerint angol nyelven is. A csoport létszáma max. 20 fő/ csoport. A látogatáshoz előzetes regisztráció szükséges: kiraly@spabudapest.hu
  • Nyereményjátékkal egybekötött Víz-kvíz: a látogatáson résztvevők páros fürdőbelépőt nyerhetnek, ha helyesen válaszolnak a kérdésekre.
Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda
  • Idén másodjára lesz úszóverseny Csillaghegyen, összesen 4 kategóriában mérhetik össze erejüket a versenyző szellemű vendégek.
  1. Junior nő – 30 év alattiak
  2. Junior férfi – 30 év alattiak
  3. Senior nő – 30 év felettiek
  4. Senior férfi – 30 év felettiek

Az úszóversenyre jelentkezni a csillaghegy@spabudapest.hu e-mail címen vagy a helyszínen lehet.

Minden kategória első 3 helyezettje a fürdőzéshez köthető nyereményben részesül.

  • A búvárkodás regisztrációhoz kötött: csillaghegy@spabudapest.hu
Dagály Gyógyfürdő és Uszoda
  • Március 22-én a Víz Világnapja alkalmából kedvezményes áron relaxálhatnak a fürdőző vendégek a masszőrök keze alatt: 30%-os kedvezményt kapnak az aroma relax masszázsok árából.

 

A bejegyzés alapja: http://www.budapestgyogyfurdoi.hu/

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.