Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

Régiségvásár Miskolc 2019 vásárnaptár

Régiségvásár Miskolc 2019 vásárnaptár

A 2014-ban megújult régiségvásár Miskolc fő utcáján várja a vásárlókat és a régiség kereskedőket, hogy árulják a portékáikat és igazi vásári hangulatot teremtsenek.

A régiségvásár időpontja: minden hónap első vasárnapja

A régiségvásár helyszíne: Borsod megye, Miskolc, 3530 Miskolc, Erzsébet tér- Széchenyi utca

A Régiségvásár Miskolc 2019 ismertetése

Minden hónap első vasárnapján Miskolcon a Fő utcán régiségvásárt tartanak. A régiségvásár az Erzsébet tértől kezdődik és a Széchenyi utcán tart a két oldalon.

Nem csupán a miskolciakat érinti a vasárnapi vásár, a városban vendégeskedő turisták is szétnézhetnek a Miskolczi vásáron, ahol vannak régi könyvek, régi, kevésbé régi bútorok, festmények, játékok, népművészeti alkotások – sok egyéb más mellett. A hagyományossá vált vásár ezúttal is a sétáló utcán, valamint a színház mellett is volt látnivaló bőven.

A reggel kezdődő, s késő délutánig tartó Miskolczi vásárt megrendezik minden időben, gyakran napos, meleg az időjárás, de frissítők is kaphatók a vásár alatt.

A Régiség vásár Miskolc 2019-es vásárnaptára

2019. január 6. 2019. július 7.
2019. február 3. 2019. augusztus 4.
2019. március 3. 2019. szeptember 1.
2019. április 7. 2019. október 6.
2019. május 5. 2019. november 3.
2019. június 2. 2019. december 1.

Miskolc egyik legkedveltebb vására a minden hónap első vasárnapján rendezendő Régiségvásár. A rendezvény ideje alatt a reggeli óráktól kezdve egészen kora délutánig antikvitások sokasága lepi el a belváros sétálóutcáját, néha a Déryné utcát, és igény esetén a néhány nagyobb teret: az Erzsébet teret és Városház teret is. A programon nem feltétlenül csak az érzi jól magát, aki gyűjtő vagy vásárol. A rengeteg, múltbéli emlék és tárgy látványosságként is lenyűgöző.

Egyéb miskolci vásár és piac

Búza téri őstermelői piac

Az őstermelői piac 2011-ben nyitotta meg kapuit vásárlói és termelői igényre, kizárólagosan őstermelők, kistermelők által előállított termékek árusítására. A piac jellege zöldség-gyümölcs, palánta- és virágárusítás, év végén fenyőfa-árusítás. A piac területén az üzemeltető irodahelyiségében ingyenes gombavizsgálatra van lehetőség.

A piac címe: 3526 Miskolc, Búza tér

A piac nyitva tartása: Hétfő szünnap, Kedd – Péntek: 05:00 – 17:00, Szombat: 05:00 – 14:00, Vasárnap: 05:00 – 13:00

Zsarnai Piac

A piac már az 1980-as évektől városunk egyik ismert és forgalmas vásári helyszíne. Napjainkban, mint használtcikk piac funkcionál, ahol az árusok sátrakban, lemezpavilonokban, kőasztalokon, földön árusíthatják termékeiket. Péntekenként 8.00 és 16.00 óra között autósbörze működik a piac kijelölt területén.

A piac címe: 3527 Miskolc, Gyimesi u. 1. szám

A piac nyitva tartása: január 1 – március 15.: Szombat, Vasárnap: 07:00 – 14:00,  március 16 – december 31.: Szombat, Vasárnap: 06:00 – 14:00

Vasgyári piac

A piac már az 1970-es években is ismert vásári helyszíne volt városunknak. 2006-ban a több mint 1 hektár területen elhelyezkedő piacot felújították, korszerűsítették, ezzel új arculatot adva a vásártérnek, megújult vásárlói színteret biztosítva a helyi és környéken lakóknak, kereskedőknek.

Napjainkban a piac szakjellege alapján zöldség-gyümölcs, termelői áru, palánta és virág, élelmiszer és iparcikk árusítására van lehetőség, ahol az őstermelők, kistermelők, kereskedelmi tevékenységre jogosult árusok üzletekben, illetve fedett árusító asztalokon árusíthatják termékeiket.

A piac címe: 3533 Miskolc, Andrássy u. 45-47. szám

A piac nyitva tartása: Hétfő: szünnap, Kedd – Péntek: 05:00 – 15:00, Szombat: 05:00 – 14:00, Vasárnap: 05:00 – 13:00

Miskolci piac és vásár története

Városunknak 1580. előtt nem volt ,,vásártartási vagy sokadalomalapítási” joga.

Azt viszont valószínűsíthetjük, hogy a két katolikus templomunknak – a reformáció előtt – volt búcsútartási engedélye, ekkor biztosan nagy forgatag volt a városban.

A 17. században két országos vásárra kaptunk engedélyt: Orbán napi (május 21.), Szent Lukács napi (október 18.)

Még ugyanebben az évszázadban még kettővel bővült: Szent Julianna napi (február 16.), Sámuel napi (augusztus 21.)

1801-től pedig még egy vásárnap csatlakozott az eddigiekhez: Lázár napi (december 16.)

Évszázados hagyománya van Miskolcon a keddi napokon történő állatvásárnak, péntekenként pedig az iparcikk árusításának.

Vásárokon a rend fenntartása minden esetben a vásárbíró feladata volt. Büntetések behajtása, peres kérdések azonnali ítélethozatala, mind-mind őreá tartozott.

Míg a piacokat a városban bonyolították le, addig a országos vásárokat a városon kívül. A 18. századtól kezdődően Miskolc keleti részén a Zsolcai városkapu és a Sajó közötti térség adott ennek helyet. Az állatvásárokat a Szentpéteri kapui vásártéren tartották.

A 19-20. század fordulóján városunkat Egerrel, Kassával és Debrecennel a legjelentősebb vásározó helyként emlegették. A 20. század második felétől ez az ősi hagyományunk visszaszorult az iparváros jellegéből adódóan is. Manapság pedig egy átlagos vidéki város vásározási szokásait éljük, minden hónap első vasárnapján a régiségvásárral kiegészülve.

 

A bejegyzés alapja: https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/2017/10/28/vasari_szokasok , http://varosgazda.hu/varosi-piacok

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..