Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

XVII. Váci Tavaszi Fesztivál 2019

XVII. Váci Tavaszi Fesztivál 2019

Váci Tavaszi Fesztivál 2019. március 5 és április 27. között, tizenhetedik alkalommal kerül megrendezésre. Vác városának egyik legrangosabb kulturális eseménysorozata. A fesztivál ebben az évben is számos országosan ismert sztárt vonultat fel a helyi művészek mellett.

A tavaszi fesztivál időpontja: 2019. március 5 – április 27.

A tavaszi fesztivál helyszíne: Pest megye, Vác, Madách Imre Művelődési Központ, 2600 Vác, Dr. Csányi László krt. 63.

A XVII. Váci Tavaszi Fesztivál 2019 programja

A több héten át tartó programsorozat a zenei programokból kínál elsősorban igazi csemegét a váci és Vác környéki közönség számára. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők

2019. március 5-7. (kedd – csütörtök)

10.00 – 11.00 Ametiszt Bábszínház: Makk tündér csodái – zenés bábjáték

Mi történik, ha egy torkos kis vadmalac elindul a világba, hogy valami jót tegyen? Sikerül neki? A mese végére kiderül, és a gyerekek segítségével Citromka is megtalálja a helyes utat.

A bérlet ára: 2300 forint
Belépőjegy ára előadásonként: 800 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ Színházterme

2019. március 12. (kedd)

10.00 és 14.00 Kutyánszky Kázmér – a Gergely Theáter előadása

Csukás István – Berkes Gábor: Kutyánszky Kázmér – a vagy egy versíró kutya kalandja

Kutyánszky Kázmér minden reggel versírással kezdi a napot. A kisvárosban, ahol lakik, mindenki verset vár tőle: a zöldséges, a hentes, a cipész és a szabó is. Egy nap Bonifác, a postás apró szívességre kéri. Miközben neki a központba kell mennie, megbízza Kázmért, keresse meg annak az ajánlott levélnek a gazdáját, amelyre elfelejtették felírni az illető nevét… Itt kezdődik minden bonyodalom.

A bérlet ára: 2300 forint
Belépőjegy ára előadásonként: 900 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ Színházterme

 

2019. március 14. (csütörtök)

14.00 és 19.00 Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk

Zenés játék két részben a Pannon Várszínház előadásában

Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról. Nemecsek, Boka, Áts Feri és a többiek örök példák, örök kortársaink. A klasszikus alapmű ezúttal nem gyerekek, hanem ifjú emberek konfliktusaként szólal meg. A drámai helyzetek így még keményebbek, melyeket tovább fokoznak a mai hangzású zenék és dalszövegek. Az előadásban döntő szerepet játszik a tárgyi világ akusztikus megszólaltatása, a színészek zenei-ritmikai kreativitása, a fiatalság ereje, humora, az eredeti mű katartikus üzenete.

Belépőjegy: elővételben 3000 forint, az előadás napján 3300 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ Színházterme

 

2019. Március 15. (péntek) Vác városi ünnepség

09.00 „Föltámadott A Tenger…” – a Juhász Gyula Általános Iskola diákjainak műsora
Helyszín: Petőfi-emléktábla, Báthori utca

10.00 Történelmi Játszóház
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ

10.00 Koszorúzás a Landerer Lajos emléktáblájánál, a helyi sajtó képviselői által
Helyszín: Deákvár, Landerer utca

15.30 Toborzó Helyszín: Kossuth tér
Közreműködnek: a Váci Ifjúsági Fúvószenekar, a Váci Huszár- és Nemzetőr Bandérium és a Váci Reménység Egyesület március 15-i szavalóversenyének díjazottja.
Ünnepi menet indul a Honvédemlékműhöz.

16.00 Ünnepi műsor – Koszorúzás, tiszteletadás
Ünnepi beszédet mond: Steidl Levente, a váci Madách Imre Gimnázium igazgatója
Közreműködnek: a Váci Madách Imre Gimnázium tanulói
Felkészítő tanáruk: Lakatos Ádám, valamint a Váczi Néptáncegyüttes.
Művészeti vezetők: Czinóber Klára, Karánsebessy Orsolya és Karánsebessy Balázs
Helyszín: Honvédemlékmű

 

2019. március 17. (vasárnap)

18.00 A Vox Humana Énekkar hangversenye

A belépés díjtalan.
Helyszín: Vác, Zeneiskola

 

2019. március 20. (szerda)

18.00 J. S. Bach születésnapi koncert

Közreműködnek a Bartók-Pikéthy Zenei Szakgimnázium művésztanárai:
Rácz Éva
Huszár Anita – ének
Dr. Bednarik Anasztázia – orgona
Cs. Nagy Ildikó – zongora
Lachegyi Imre – furulya
Szászvárosi Sándor – viola da gamba
Tegyei Zoltán – csembaló

A belépés ingyenes, adományokat köszönettel elfogadnak a szervezők.
Helyszín: Vác, Zeneiskola

2019. március 21. (csütörtök)

10.00 Parapács zenekar koncertje

A koncertre hangszerbemutatóval készülnek, ahol a gyerekek megismerhetik a magyar népi hangszerek sokaságát.

A bemutatón megismertetik az egyes tájegységek különböző vonószenekari felállásait, emellett parasztság körében használt különböző fúvós és pengetős hangszereket is megszólaltatják. A koncert során a hangszerek mellett megtekinthetik hogyan is múlattak az emberek a régmúltban népzenénkre.

A koncertek után az aulában táncház várja a kicsiket.

A bérlet ára: 1900 forint
Belépőjegy: 800 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ Színházterme

18.00 és 20.30 Életed filmjeKovács András Péter önálló estje

Vendég: Ráskó Eszter
Belépőjegy: 3600 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ Színházterme

 

2019. március 22. (péntek)

20.00 Váci Jazz Klub

Nagy János Trió koncertje Yancha címmel

Nagy János az elmúlt évtizedekben többek között olyan neves formációkban játszik-játszott, illetve együtteseket segített külsős vendégként, mint az In Line, a 9:30, Almási Enikő, Vasvári Pál, a Free Style Chamber Orchestra, a Monamo, a European Mantra és a Djabe, illetve Balázs Fecó vagy a Bikini.

A „Yancha” című album egyfajta öndefinícióként is értelmezhető, mely a becenév egyfajta zenés magyarázata mellett Nagy János eddigi munkáinak, illetve sokrétű zeneszerzői és zenekari tevékenységének az esszenciáját is magában foglalja.

A belépőjegy ára: 1000 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ, Jeszenszky® terem

 

2019. március 23. (szombat)

16.00 Nőnapi nótaműsor a László Imre Nótakör előadásában

Közreműködik: Batha Gyuláné, Kír Klára, Kovács Edit, Kovács Ferencné, Pápa Dorottya,Rózsahegyi Sándorné, Sesztay Nándorné, Tóth Ferencné, Vojtkó Katalin, Földvári Sándor, Latrovszky József

Harmonikán kísér: Baji László
Összeállította: Latrovszky József, a nótakör vezetője
Műsorvezető: Pápa Dorottya

A belépőjegy ára: elővételben 600 forint, az előadás napján 800 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ Kamaraterme

20.00 Wolf Kati kiszenekaros akusztikus koncertje

Közreműködnek

Kaszás Péter – dob
Wolf Kati – ének
Dajka Krisztián – gitár
Neumann Balázs – zongora

A belépőjegy ára: elővételben 1500 forint, az előadás napján 1800 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ, Jeszenszky® terem

 

2019. március 28. (csütörtök)

19.00 Neil Simon: Pletykafészek – a Veres 1 Színház előadása

Bohózat két részben
A vígjátékok mestere, Neil Simon ezúttal is kivételeset alkotott. Krimitörténettel fűszerezett bohózatában az első perctől az utolsóig fenntartja a feszültséget, miközben nagyszerű lehetőséget kínál a színészeknek az önfeledt, egész színpadot betöltő komédiázásra. A nézőnek nincs is más dolga, minthogy hátradőlve figyelje a pletykák útját, s közben remekül szórakozzon a felső tízezer bajba keveredett tagjain.

Főbb szerepekben: Zorgel Enikő, Mihályfi Balázs, Verebes Linda, Nagy Sándor, Buch Tibor
Rendező: Nagy Sándor

A belépőjegy ára: 3200 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ Színházterme

 

2019. március 29. (péntek)

20.00 A Hiperkarma lemezbemutató koncertje Napsütötte rész címmel

A Hiperkarma kétségtelenül korunk egyik legmeghatározóbb alternatív zenekara, amely egyrészt versként is értelmezhető szövegeinek, másrészt folyamatos megújulásra való képességének köszönheti sikerét.

A Bérczesi Robi vezette zenekar több mint 17 éve működik, és ez idő alatt rengeteg magaslaton és hullámvölgyön, több tagcserén is átesett az eredeti felállás. A formációt elsősorban szövegcentrikussága teszi egyedülállóvá a hazai zenei palettán: Robi dalai nyíltan mesélnek a legbensőbb szorongásainkról, az élet legsürgetőbb kérdéseiről, és a saját démonjaink előli menekülésről.

Tagok

Bacsa Gyula – billentyűs hangszerek
Bérczesi Róbert – ének, gitár
Hámori Benedek – dob, vokál
Kis Tibor „Sztivi” – gitár
Nemes Janó – fúvósok
Varga Laca – basszusgitár
Zaják Péter – ütőhangszerek

A belépőjegy ára: elővételben 1200 forint, az előadás napján 1500 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ, Jeszenszky® terem

 

2019. március 30. (szombat)

19.00 Kalyi Jag – 40 év Jubileumi Gálakoncert világhírű vendégművészekkel, zenészekkel és táncosokkal.

Varga Gusztáv 1978-ban megalapította a Kalyi Jag Együttest, mely Európában elsőként roma nyelven mutatja be saját folklórját. A Kalyi Jag gyűjtései, szerzeményei, lemezei, koncertjei, ma is utat mutatnak, és nagy segítséget nyújtanak a roma identitás kialakulásában, a roma kultúra hiteles bemutatásában.

Művészetük sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint 10 megjelent albumuk, melyek közül több arany, platina és gyémánt lemez lett, valamint, a világ szinte minden táján adott 3500 koncertjük, Magyarországtól Hollywoodig, Sao Paolotól Washingtonig és New Yorktól Tokióig. Mára már az igazi világzenei klasszikusok közé sorolják őket.

A Kalyi Jag Együttes egy olyan összetéveszthetetlen sajátos stílust alakított ki, mely megkülönbözteti őket az összes többi cigány együttestől. Kiváló vokális adottságok, utánozhatatlan virtuóz hangszeres technikák jellemzik az együttest.

A belépőjegy ára: elővételben 3900 forint, az előadás napján 4500 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ Színházterme

 

2019. április 3. (szerda)

18.00 Spanyol est

Közreműködnek
Huszár Anita – mezzoszoprán
Cs.Nagy Ildikó – zongora

Műsoron
M.de Falla:Hét spanyol népdal
Orbán György:Spanyol dalok
F.Obradors,M.Ravel, P.V.García és I.Albeniz művei

A belépőjegy ára: elővételben 1200 forint, az előadás napján 1500 forint
Helyszín: Vác, Zeneiskola

 

2019. április 6. (szombat)

20.00 Bagossy Brothers Company koncert

A zenekar 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson, több éve együtt zenélő tagokból. Nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk). Az indie/alternatív/folk hangzásvilág az előző évek tapasztalatai alapján kialakult és újragondolt zenei irányvonal eredménye.

A belépőjegy ára: elővételben 1500 forint, az előadás napján 2000 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ, Jeszenszky® terem

 

2019. április 7. (vasárnap)

17.00 Nemes István-Dés László: Valahol Európában

Musical a Parlando Társulat előadásában

A darab rendezője: Kovács Róbert színművész, koreográfus,
Művészeti vezetője: Dónusz Katalin énekművész, tanár.
Zeneszerző: Dés László
Dalszöveg: Nemes István
Szövegkönyv: Böhm György – Korcsmáros György – Horváth Péter

Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmje alapján készült.

A belépőjegy ára: 1400 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ Színházterme

 

2019. április 9. (kedd)

10.00 és 14.00 Nemes István-Dés László: Valahol Európában

Musical a Parlando Társulat előadásában

A darab rendezője: Kovács Róbert színművész, koreográfus,
Művészeti vezetője: Dónusz Katalin énekművész, tanár.
Zeneszerző: Dés László
Dalszöveg: Nemes István
Szövegkönyv: Böhm György – Korcsmáros György – Horváth Péter

Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmje alapján készült.

A belépőjegy ára: 1400 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ Színházterme

 

2019. április 10. (szerda)

19.00 Az Orosz Kozákok – Állami Tánc- és Énekegyüttes műsora

Az Orosz Kozákok – Állami Tánc- és Énekegyüttes közel három évtizede varázsolja el a nézőket világszerte, egyedi műsorukban a tradicionális kozák táncokat ötvözik nemzeti dalokkal, s mindezeket élő zenekari kísérettel. 2019-es tavaszi turnéjuk keretében először lépnek fel Magyarországon, lenyűgöző produkciójukat öt hazai városban, április 7-én Győrben, 8-án Budapesten, 9-én Nyíregyházán, 10-én Vácon és 11-én Gyöngyösön mutatják be.

A társulatot a nagyra becsült, orosz Leonid Milovanov koreográfus alapította 1990-ben Lipetskben. Az összesen 60 főt számláló társulat fő részét képezi a 35 főből álló táncegyüttes, akiket a kórus és a 10 fős zenekar tesz teljes egésszé.

Repertoárjukon több mint 20 tánc, 50 dal és 10 zenei kompozíció szerepel, melyek felölelik a kozák életforma teljes történetét. Festői képekben, színes ruhákban, vidám dalokban mesélik el és csodálatos tánclépésekben keltik életre Oroszország kozák hagyományait a Don folyótól és a Fekete-tengertől, egészen Szibériáig és a Távol-Keletig.

Az egész világon bemutatták már különleges műsorukat, többek között felléptek Európa számos országában, Kanadában, az USA-ban, Kínában és Koreában is. 2019 áprilisában érkeznek hazánkba, Győrben, Budapesten, Nyíregyházán, Vácon és Gyöngyösön kápráztatják el különleges műsorukkal a magyar közönséget, mutatják be a kozák örökség gyöngyszemeit.

A belépőjegy ára: 5900 forint és 6900 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ Színházterme

 

2019. április 11. (csütörtök)

19.00 Bacsó Péter: A tanú

Színpadra alkalmazta: Hamvai Kornél
Rendezte: Vándori László

A színpadi változat őrzi a film szerkezetét, alapvető szituációit, szállóigévé vált mondatait, színházi rendbe szerkeszti az 1949-es év történetét, a valóságos történelmi szereplők „alteregóit” jeleníti meg. Ugyanazok és mégis mások. Nemcsak nevük más, néhány külső vagy épp belső tulajdonsággal gazdagabbak és szegényebbek az eredetieknél. A félig kimondott gondolat, a sorok között olvasás önirónikus művészi eszközével él Bacsó és Hamvai is. Mi pedig cinkosan továbbgondolva azonnal tudjuk hol vagyunk, mit hallunk, kikkel állunk szemben.

A belépőjegy ára: elővételben 3000 forint, az előadás napján 3300 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ Színházterme

 

2019. április 12. (péntek)

20.00 D.A.S. Trió koncert

Három fiatal muzsikus kivételes tudásukkal máris felkeltették a jazzrajongók és a szakma figyelmét egyaránt. Ők a D. A. S. Trió: Fábry Adonis/Donka (dob), Nagy Ábel (billentyűk), Kéri Samu (basszusgitár). Saját kezdőbetűikből rakták össze az együttes nevét, amikor alig két éve először együtt muzsikáltak. Azóta több díjat is bezsebeltek különböző fesztiválokon.

A belépőjegy ára: 1000 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ, Jeszenszky® terem

 

2019. április 13. (szombat)

10.00 – 13.00 Húsvéti családi nap – kézműves foglalkozás, játszóház, koncert és táncház

Csupa-csoda vándorjátszótér
Óriás kaleidoszkóp, illatozó, tapogató, óriás kirakók, csiki-csuki nyitogatós játék, rajzológép, célbadobók, családi flipperfoci és sok más különlegesség.

11.00 Alma zenekar koncertje a színházteremben
12.00 Családi táncház kicsiknek és nagyoknak az aulában
Táncházat vezeti: Dr. Ónodi Béla és a Kóborzengő Zenekar

A belépőjegy ára: elővételben 1700 forint, az előadás napján 2000 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ

19.00 Új világ – a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar koncertje
Vezényel: Sándor Bence

Műsor:
C. M. von Weber: Oberon-nyitány
A. Dvorak: Új világ szimfónia

A belépőjegy ára: 2900 forint
Helyszín: Vác, Zeneiskola

 

2019. április 18. (csütörtök)

19.00 „Az igazat mondd, ne csak a valódit”

Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész zenés, rendhagyó irodalmi estje a XX. század istenkereső költőiről (Ady, Babits, József Attila, Pilinszky)

A belépőjegy ára: elővételben 1700 forint, az előadás napján 2000 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ Színházterme

2019. április 25. (csütörtök)

10.00 A Kolompos együttes koncertje

A Kolompos együttes néphagyományokon alapuló zenés, játékos műsoraiban a gyermekek a legfontosabb résztvevők – szerepelnek, énekelnek, muzsikálnak az együttessel.

A vidámság és a gyermekek iránti szeretet hatja át előadásukat, így a Kolompos – igazi szórakozást nyújtva lopja be a nézők szívébe hajdani muzsikáink, dalaink szeretetét. Ezt játékosan, vidáman, táncolva és énekelve – síppal, dobbal, nádi hegedűvel.

A koncertek után az aulában táncház várja a kicsiket!

A bérlet ára: 1900 forint
Belépőjegy ára: 800 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ Színházterme

 

2019. április 27. (szombat)

16.00 Hamupipőke – balett előadás

Ahogy a korábbi években, 2019-ben is, a fóti balettcsoport egy csodálatos mesével készül, melyet a tánc nyelvén – klasszikus és modern elemeket egyaránt alkalmazva- mutat be a közönségnek.

Szereplők: fóti balett csoport növendékei
Grafika: Poleczky Adrienn

Belépő: 1100 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ Színházterme

20.00 Záróhangverseny a váci Székesegyházban

Előadja: Vác Civitas Szimfonikus Zenekar
Közreműködik: DLA Bednarik Anasztázia – orgonaművész
Vezényel: Sándor Bence

Műsor:
Mozart: g-moll szimfónia No. 40 (k.550)
Josef Gabriel Rheinberger: orgona concerto op 137

A belépőjegy ára: elővételben 1500 forint, az előadás napján 1800 forint

20.00 Stardust koncert

A zenekar alapítója Horváth Ákos énekes és Kiss Tibor dobos. A felállás 2017 nyarára stabilizálódott; időközben Nagy György (billentyűs) és Marton Bence (basszusgitár-vokál) csatlakozásával lett teljes.

A stílus amelyet játszanak, egyfajta ötvözete a klasszikus, dallamos hard rocknak és az A.O.R-nak, melynek meghatározói a hatalmas refrének, a gyönyörűen felépített billentyűs hangszerelés, a lélegzetelállító vokálok és az üvöltő gitárok. Zenéjüket abszolút a számukra legkedvesebb, 80-as évek közepi példaképeik szellemében játsszák, életre keltve újra ezt a közkedvelt, érzelmekben gazdag zenei világot, aktualizálva azt a 21. század zenei hangzásával.

A belépőjegy ára: elővételben 1000 forint, az előadás napján 1500 forint
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ, Jeszenszky® terem

 

A bejegyzés alapja: http://www.mimk.vac.hu/vaci-tavaszi-fesztival/7/vaci-tavaszi-fesztival/

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok


Fesztivál

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024 Szeretettel meghívjuk önt és kedves családját, barátait az immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő Fon...

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.