Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

Patkós Csárda

Patkós Csárda

Tiszafüreden 1991 óta működő vállalkozás – Patkós Csárda és Motel – alapvetően éttermi, mozgó vendéglátással és szálláshely szolgáltatással, valamint kisebb ill. nagyobb rendezvények (1500 főig) lebonyolításával foglalkozik.

A csárda weboldala: Patkós Csárda

A csárda a médiában: https://www.facebook.com/Patk%C3%B3s-Cs%C3%A1rda-448636781986300/

A csárda címe: Jász-Nagykun-Szolnok megye, Tiszafüred, 5350 Tiszafüred, 33-as főút 45-ös km (Egyeki elágazás)

A Patkós Csárda nyitva tartása

Minden nap: 10:00 – 22:00
Elérhetőség, telefonszám, asztal foglalás: (+36 52) 579-046

A Patkós Csárda bemutatása

Az étterem konyhája: Magyaros, csárda
A XVIII. századra tehető a pusztai csárdák kialakulása. Egymástól 10-15 km-re épült csárdák pihenőhelyként szolgáltak az arra utazóknak, így magukat és állataikat is elláthatták. Jelentős szerepet töltöttek be az akkori közlekedésben és kereskedelemben. Levéltári írások és visszaemlékezések szerint hagyományokat őrző, több mint 250 éves Patkós Csárda neve az említett időben már létezett, mely éppen egy pihenő állomás volt Tiszafüred és Debrecen-t összekötő – útvonal mentén.
Tiszafüred külterületén a Tisza-tó vonzáskörzetében, – Tiszafüred után 8 km-re, a Hortobágyi Nemzeti Park nyugati kapujánál közvetlen a 33-as fő út mellett – található, a természet, az érintetlen környezet vonzereje, az alföldre és a pusztára jellemző környezetben.

Tiszafüreden 1991 óta működő vállalkozás – Patkós Csárda és Motel – alapvetően éttermi, mozgó vendéglátással és szálláshely szolgáltatással, valamint kisebb ill. nagyobb rendezvények (1500 főig) lebonyolításával foglalkozik.

 

Hangulatos, kellemes étterme és fedett kerthelyisége, magyaros ízekkel, tájjellegű ételekkel, bőséges választékkal, barátságos kiszolgálással fogadja vendégeit egész évben. Nyugodt, tiszta, rendezett, szolid környezet, szálláslehetőség az itt pihenni vágyóknak.

 

Ajánlat a csárda étlapjáról

 

Legényfogó

Hortobágyi húsos palacsinta

Tiszai ponty halászlé

Harcsapaprikás

Gombás kacsacomb Csaplárosné módra

Velős Pacalpörkölt

Délibáb (Libamájjal, sajttal, zöldborsóval töltött pulykamell sajtos – sonkás lepénnyel és aprókáposzta raguval)

 

Az étteremhez kapcsolódó programok, fesztiválok, helyszínek:

Hagyományőrző Betyártalálkozó

Hortobágy

 

A bejegyzés alapja: http://www.patkoscsarda.hu/

 

 

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .