Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

Jeles napok időpont, program, esemény, rendezvény

A költészet világnapja – március 21

A költészet világnapja Bevezetését a marokkói kormányzat kezdeményezte 1998-ban az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezeténél (UNESCO). Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára vetette fel 1998-ban egy UNESCO-hoz intézett levelében a nemzetközi költészeti nap kijelölését. 1999. november 18-án az UNESCO közgyűlésének 30. ülésszaka március 21-ét, az északi félteke tavaszának első […]

A rádió világnapja február 13.

A rádió világnapja február 13. A világnap időpontja: február 13 A rádió világnapja február 13. története 2013-tól minden év február 13-án ENSZ napként tarthatjuk számon a rádió világnapját. Ezen a napon ünnepeljük a média egyik olyan eszközét, amely a legszélesebb tömegekhez képes eljutni világszerte. Az UNESCO célja, hogy javítsa a nemzetközi együttműködést a műsorszolgáltatók között, […]

Mikulás december 6

Mikulás december 6 A Mikulás ünnepét Magyarországon is Miklós napján, december 6.-ára időzítjük. Jelen szokás szerint a gyerekek ún. mikulás csomagot, nem ritkán ajándékokat is kapnak ezen a napon. Elterjed, hogy a gyerekek levelet írnak a Mikulásnak a kívánságaikkal. Ezt a levelezést korábban az Északi-sarkra küldték a Mikulásnak. Pár éve a Mikulás környéki ünneplést és […]

AIDS ellenes világnap december 1

AIDS ellenes világnap december 1 A világnak időpontja: december 1 Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988-ban nyilvánította világnappá. Mi az AIDS? Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome = szerzett immunhiányos tünetegyüttes) a HIV (Human Immunodeficiency Virus = emberi immunhiány vírusa) által előidézett, gyakorlatilag 100%-os halálozású tünetegyüttes,amelyet 1981-ben azonosítottak, de már jóval régebben megjelent. Azóta a fertőzés […]

A Magyar Labdarúgás Napja – november 25

A Magyar Labdarúgás Napja – november 25 A magyar labdarúgó „Aranycsapat” 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-tól a jeles esemény emlékére ez a nap, november 25, a Magyar Labdarúgás Napja. A rendezvény […]

A holokauszt nemzetközi világnapja – január 27

A holokauszt nemzetközi világnapja – január 27 A holokauszt a náci Németország által kontrollált területeken a második világháború alatt végrehajtott, a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett és irányított népirtás neve, amelynek körülbelül hatmillió európai zsidó esett áldozatul. A „holokauszt” szó jelentése A holokauszt (görög: ´ολοκαυστον, holokauszton) szó jelentése „teljesen elégő áldozat”. Ebben az értelemben először […]

Emberi jogok világnapja december 10

Emberi jogok világnapja december 10 1948. december 10-én az ENSZ-közgyűlésen elfogadták az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozatot. Ennek emlékére az 1950. december 4-i ENSZ-közgyűlés nyilvánította világnappá.

Állatok világnapja – október 4

Állatok világnapja – október 4. Az állatok világnapjának időpontja minde évben október 4. Az állatok világnapja 1931-ben született meg, Magyarországon a rendszerváltás után vált népszerűvé. Eredetileg a vadon élő állatokra hívta fel a figyelmet, ma inkább a velünk élő állatok szerepe dominál az ünnepen. A világnapok sorában számtalan, az állatokkal foglalkozó ünnep alakult ki, felmérve […]

Fogyatékos emberek világnapja december 3

Fogyatékos emberek világnapja december 3 Az ENSZ december 3-át a Fogyatékos Emberek Világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira. A világnap elődje az 1981-1992 között minden év szeptember 18-án tartott Rokkantak Napja volt. A rokkant kifejezés ma már politikailag inkorrektnek számít.   A bejegyzés alapja: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fogyat%C3%A9kos_emberek_vil%C3%A1gnapja

Az ónodi országgyűlés napja – május 31

Az ónodi országgyűlés napja – május 31 1703 nyarán kirobbant a Rákóczi-szabadságharc – méreteit, tömegbázisát, hatását tekintve – a magyarság addigi történelmében a legnagyobb Habsburg-ellenes küzdelem volt, jóllehet nem volt előzmények nélkül való. A magyar történelemben ritka helyzet következett be a XVIII. század elején. Szekfű Gyula szerint „majdnem egész Magyarország egyesült II. Rákóczi Ferenc… zászlói […]