Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

Bábszínházi Világnap 2015

Bábszínházi Világnap 2015

A világnap időpontja: 2015. március 21.

A világnap helyszíne: Országos programok, Határon túli programok

A Bábszínházi Világnap 2015 néhány résztvevője

Fabula Bábszínház
Március 7. szombat 10 és 16 óra: MAZSOLA ÉS TÁDÉ
Március 14. szombat 10 óra: Mazsola és Tádé
Március 21. szombat 10 és 16 óra: Brumi és a téli álom

Bethlen Téri Színház
Rózsa és Ibolya : Bábkészítés és közös játék Olasz Etelka mesemondóval. A program a Bábszínházi Világnap alkalmából valósul meg

– Rózsa! Ibolya! Hol vagytok? – kérdezi a boszorkány.
– Itt vagyunk.! Itt vagyunk ! – válaszolják a mesehősök helyett a gyerekek.

Közösen elkészített fakanál bábok segítik a mese szőttesét tovább szőni.A gyerekek a mesemondóval együtt énekelnek és nyújtóznak magas fává. Láthatjuk, hogy választ Rózsa királyfi párt magának, sőt, táncolhatunk is Rózsa és Ibolya esküvőjén.
Ismert és ritkaságnak számító népdalok színesítik a műsort.
Ha te is szeretnél saját bábot készíteni, hozz magaddal anyagdarabokat a ruhácskához és fakanalat!

„Színészként több, népmeséből készült darabban játszottam, ám mióta egy Vereckei-hágó közeli hagyományőrző jurtatáborban (sok éve) felkértek, hogy meséljek az esti tábortűznél, legkedvesebb feladatom a magyar népmesék, mondák, népdalok előadása.“

Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Marica Produkció

Mikropódium Családi Bábszínház

A Bábszínházi Világnap 2015 programja

BUDAPEST

A MAGYAR BÁBJÁTÉKOS EGYESÜLET PROGRAMJA

10:00–11:00 Libri könyvesbolt (Corvin áruház, Blaha Lujza tér 1–2.)

Szelíden, de odacsapunk. Síkbábos flashmob. A program ingyenes.

A TRAMBULIN SZÍNHÁZ PROGRAMJA

16:00–19:00 Gutenberg tér

A báb is ember. Térperformansz kerületi szervezetek, intézmények, alkotók részvételével. A program ingyenes.

KAPOSVÁR

A MAGYAR BÁBJÁTÉKOS EGYESÜLET PROGRAMJA

10:00–11:00 Libri könyvesbolt (Corso bevásárlóközpont, Áchim András u. 4.)

Szelíden, de odacsapunk. Síkbábos flashmob.

KECSKEMÉT

A MAGYAR BÁBJÁTÉKOS EGYESÜLET PROGRAMJA

10:00–11:00 Libri könyvesbolt (Szabadság tér 1/a.)

Szelíden, de odacsapunk. Síkbábos flashmob.

PÉCS

A BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ PROGRAMJA

Kora délután a Libri könyvesboltnál (Irgalmasok utcája 6.)

Ajándék matricák és ajándék mesék

16:00 Széchenyi tér

Villámcsődület. Óriásbábokkal, bábosokkal, zenészekkel, középiskolásokkal és minden bábot szerető pécsivel.

VESZPRÉM

A KABÓCA BÁBSZÍNHÁZ PROGRAMJA

A délelőtti órákban a Balaton Pláza (Budapest út 20-28.) és a Stop Shop (Dornyai Béla utca 4.) parkolójában

Szórólapozás és csődületgyűjtés

16:00 Kossuth utca, Posta előtti tér

Bábos, jelmezes, gólyalábas villámcsődület (flashmob)

MAROSVÁSÁRHELY

AZ ARIEL GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZ PROGRAMJA

13:00 Színház tér

Bábos villámcsődület

A Bábszínházi Világnap – A magyar bábosok határtalan ünnepe

Március 21. nem csupán a meteorológiai tavasz kezdete, hanem a bábszínház világnapja is. A Budapest Bábszínház kezdeményezésére 2014-ben a magyar nyelvű bábosok első alkalommal, hagyományteremtő módon, a határon innen és túl a műfaj sokszínűségét szokatlan körülmények között mutatják be.

Az eseménysorozat célja az, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar nyelvű bábművészetre, annak sokszínűségére, intézményeire és független társulataira, a régóta pályán levőkre és a legfiatalabb generációra, így ez a nap az összes magyarországi és határon túli, kő- és független bábszínház közös ünnepévé válhat.

A hagyományteremtő szándékkal életre hívott programsorozat – a figyelemfelkeltés mellett – arra is törekszik, hogy megerősítse a bábszínházak helyét, fontosságát a közvélemény szemében, növelje az adott település lakóinak a helyi intézmény iránti elkötelezettséget, új nézőket nyerjen meg a műfajnak. Mivel ehhez a váratlanság és a szokatlanság a legjobb eszköz, ezen a napon a bábszínházak falain kívül, közterületeken (az időjárástól függően külső vagy belső helyszínen, utcán, tömegközlekedési eszközön, bevásárlóközpontban stb.) mutatják meg magukat a bábosok.

 

A bejegyzés alapja: https://babszinhazivilagnap.wordpress.com/

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok


Fesztivál

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024 Szeretettel meghívjuk önt és kedves családját, barátait az immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő Fon...

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.