Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

Daruünnep a Hortobágyon

Daruünnep a Hortobágyon

Ünnep időpontja: 2013. október 19-20.
Ünnep helyszíne: Hortobágy, Hortobágyi Nemzeti Park Látogató Központ és Kézművesudvar

A daru a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe, a híres daruvonulás pedig az őszi naplementék legvonzóbb természeti eseménye, a Hortobágy egyik leglátványosabb madármozgalma. A vonuló darvak napközben a nemzeti parkot övező mezőgazdasági táblákon táplálkoznak. Késő délutántól gyülekeznek újra a pusztán, ahonnan csapatokban húznak a halastavak irányába, ahol az éjszakát töltik. Az Észak-Európából szeptember második felében érkező madarak a komolyabb fagyok beköszöntéig maradnak nálunk, majd továbbindulnak észak-afrikai, tunéziai, szudáni telelő területeikre. A Hortobágyon átvonuló darvak száma másfél évtized alatt néhány ezerről 80-100 ezerre nőtt. Az eget betöltő hangos darucsapatok látványa minden szemlélő számára felejthetetlen élményt nyújt.

A darvazás kiemelt eseménye a Daruünnep.
Ezen a napon ismeretterjesztő előadásokkal, táncbemutatóval, táncházzal, kézműves foglalkozásokkal, hagyományos ételkóstolóval és kulturális programokkal várják az érdeklődőket. Délután vendégeink a vezetett túrán részvételi díj ellenében szakvezetők segítségével az esti darumozgalmat tekinthetik meg.

A délutáni vezetett túra találkozásának helye:
14:00 HNP Látogatóközpont és Kézművesudvar

A program helyszíne, bejelentkezés:

Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont és Kézművesudvar – Tourinform Hortobágy
4071 Hortobágy, Petőfi tér 9.
Tel.: 52/589-321, 52/589-000, 52/369-140
e-mail: info@hnp.hu, hortobagy@tourinform.hu
www.hnp.hu

 

A bejegyzése alapja: http://www.hnp.hu/rendezveny1.php?txbId=43&txbSite=2&txbSite=2&txbDate=2013-10-19

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.