Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

XX. Nagykőrösi Arany Napok 2019

XX. Nagykőrösi Arany Napok 2019

Nagykőrös, Megújulva, de a régi jó hagyományokat megőrizve, Arany János emlékét felidézve rendezzük meg szeptember első hétvégéjén a Nagykőrösi Arany Napokat.

Az Arany Napok időpontja: 2019. szeptember 6-8.

Az Arany Napok helyszíne: Pest megye, Nagykőrös, 2750 Nagykőrös Cifrakert, Zenepavilon

A XX. Nagykőrösi Arany Napok 2019 programja

2019. szeptember 6. péntek, Hősök tere

9.00 A rendezvényt megnyitja Dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös város polgármestere.

Magyar Rekorderek kísérlet beállítása. 1368 diák jeleléssel mutatja be Arany János Toldi című művének, első versszakának, első sorát. Közreműködik a Siketek és Nagyothallok Országos Szövetségének Kecskeméti Szervezete. A jelelést vezeti: Mázló Tímea színművész.

Zala György szobrászművész, 2018-ban születésének 160. évfordulójára elkészült roll – up kiállítás megnyitója. A vándorkiállítás a nagykőrösi Hősök terén nyílik meg. Köszöntőt mond a kiállítás kurátora: Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke. A kiállítás 2019. szeptember 27-ig megtekinthető a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ Rácz József Galériájában. (Nagykőrös, Szabadság tér 7.)

2019. szeptember 7. szombat, Cifrakert

10:00 – 11:30 óra Hagyományőrző felvonulás Arany János tiszteletére a XIX. századi hagyományok jegyében az Arany-út vonalán, „Arany” városnéző kisvonat kíséretével.

A felvonulást Sasvári Sándor Jászai Mari-díjas színművész vezeti. Indulás az Arany János utca 27. elől. Felvonul: Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium; Arany János Református Általános Iskola és Óvoda; Kecskeméti Huszárok Hagyományőrző Egyesülete;Vadhajtás Kamara -kisér a Jó zenekar, Reformkori Hagyományőrzők Társasága, Ceglédi Fúvószenekar, Nagykőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola Majorett Csoport és Sasvári Sándor Jásza Mari – díjas színművész. A felvonulást az Arany-városnéző Kisvonat zárja, amelyre bárki felszállhat. A felvonulók útközben többször megállnak és fúvószenekari, illetve néptáncbemutatót tartanak a lakosságnak, valamint tájékoztatókat hallhatunk a nagykőrösi Arany-emlékekről Rácz Péter, gyűjtő tolmácsolásában.

13.30 Sasvári Sándor Jászai Mari és EMeRTon – díjas színművész és Sasvári Léna közös előadása.

14.30 A 26. Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny területi díjátadója. Sztárvendég: Csengeri Attila EMeRTon – díjas musicalénekes. Esőhelyszín: Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ színházterme (Szabadság tér 7.)

16.00 Varga Miklós EMeRTon és Világ Magyarságáért – díjas, Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntet előadóművész műsora.

17.00 The Pontiac zenekar koncertje.

19.00 Retro Party

Sub Bass Monster, Fresh, Hip Hop Boyz és O.D. Duck, Kerozin, Ámokfutók,

22.30 Cifrabuli

2019. szeptember 7. szombat, Zenepavilon

Dj. Antonyo

2019. szeptember 8. vasárnap, Cifrakert

8.00 Polgárrá Fogadási Ünnepség. Arany János városának polgárrá fogadási ünnepsége. Az elmúlt évben született nagykőrösi csecsemőket a város polgármestere ünnepélyes keretek között a város polgárává fogadja.

Dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös város polgármesterének köszöntője, Fogadalomtétel, Ecsedi Péter énekművész ünnepi műsora, Ajándékok átadása, Sorsolás

10.00 Nagykőrös Szépe verseny döntője a színpadon. Szervező: Holló Róbert, RavenEye Studio

10.00-13.00 A Kőrösi Nagy Sportágválasztó.

Az érdeklődők találkozhatnak többek között: labdarúgás, rögbi, röplabda, kosárlabda, asztalitenisz, tollaslabda, MediBall, boksz, cselgáncs, harcművészeti bemutatók, valamint különböző birkózó és akrobatikus torna csoportok, fitnesz és testépítő csapatok tagjaival, képviselőivel. A Sportágválasztó célja az, hogy felhívjuk a figyelmet a rendszeres fizikai aktivitás és az egészséges életmód fontosságára. A rendezvény a gyakorlatban tud segítséget nyújtani ahhoz, hogy minél többen egyesületi kereteken belül sportoljanak a városban.

Egy – egy helyszínen a mozgásos – sportos feladat teljesítését követően pecsétet adunk, amelyet egy kártyán kell gyűjteni a rendezvény ideje alatt. Aki az összes helyszínről összegyűjti a pecséteket és a betelt menetlevelét leadja a Rendezői sátorban, az ajándékcsomagot kap a készlet erejéig.

13.00 Kőrösi táncegyesületek bemutatója.

Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ Hip – Hop és Társastánc csoportja, Relevé Táncegyesület, Grapevine Tánciskola, L – Dance Group

14.00 Nagykőrös Szépe verseny eredményhirdetése. Szervező: Holló Róbert, RavenEye Studio

15.00 Szandi EMeRTon – díjas énekesnő műsora.

16.00 Nagykőrös című könyv bemutatója.

A könyv Papp Elek Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett fotográfus képeiből készült és a kiadványt L. Simon László országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnöke szekeztette. A vendégeket köszönti: Dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös város polgármestere. A könyvet bemutatja: L. Simon László. Helyszín: Svájci Ház.

16.00 Bartha Tóni Bábszínháza bemutatja: Paprika Jancsi

17.00 Nagykőrösiek Nagykőrösért Díjátadó

17.30 Feke Pál Junior Príma és Artisjus díjas színművész, énekes műsora.

18.00 Rocklegendák – Az élő koncert a rock műfaj hazai és nemzetközi megteremtőit mutatja be számos ikonikus zenekar és rocklegendán keresztül. Közreműködik: Bordás József dob, Baricz Gergő ének.

20.30 Szikora Róbert és az R-GO élő koncert.

Kísérő programok az Arany Napok alatt

10.00-18.00 óra között

  • Népi fajátszótér: fakörhinta, koronázó, sárkányűző, katicafogó.
  • Emlékfényképek készítése: Kádár Ferkó Fotószínháza
  • Hagyományőrzők utcája: látványkovácsolás, fafaragás.
  • Készíts emléket fából! – interaktív faműves gyermekprogramok a Magyar Hagyományőrző Faművesek közreműködésével.
  • Bartha Tóni Csúzlizdája
  • Póni lovagoltatás
  • UTAZÁS A MÚLTBA – lovas fogatos barangolás Nagykőrös szívében, Bezzegh István közreműködésével. Minden órában lovas fogat indul a Cifra Csárda elől. A fogat az Arany-út vonalán közlekedik.
  • Greznár Vidámpark az Ifjúsági Pályán.

A látogató a rendezvényen való részvétellel elfogadja a rendezvény házirendjét, amelyről a helyszínen és a rendezvény honlapján tájékozódhat.

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

A fesztivál hosszú távú célja, hogy a Nagykőrösi Arany Napok a jövőben is egyrészt nívós programokat nyújtó, tömegeket megmozdító, a város számára idegenforgalmi szempontból is meghatározó esemény lehessen, másrészt, hogy Nagykőrös egyik fő, fejleszthető, bővíthető arculati rendezvényévé léphessen elő.

Fontos cél Nagykőrös és környéke turisztikai és kulturális kínálatának minél szélesebb körben való megismertetése. Törekszünk arra, hogy az ide látogató hazai és külföldi érdeklődők a Arany János nagykőrösi működésének története mellett a legteljesebb képet kapják az alföldi mezőváros speciális kínálatáról: megismerhessék Nagykőrös képzőművészeti alkotásait, történelmi eseményeit, a helyi múzeumok kincseit, megkóstolhassák a környék jellegzetes gasztronómiai, bor és pálinka választékát. Legyen lehetőségük a város másik nagy vonzerőt képviselő szolgáltatását, a természeti kincseket bemutató Pálfája tanösvény, az Alföld egyik utolsó erdősztyeppje kínálta lehetőségeket igénybe venni.

Arany János nagykőrösi emlékének ápolása, a belváros utcáin korhű jelmezekben felvonuló honvédek, lovas huszárok, tüzérek, a fellépő néptánc és népi együttesek, zenekarok, a helyszínen elhangzó előadások, megkóstolható helyi és nemzeti étel-ital különlegességek, a mindezt övező felnőtt és gyermekprogramok, kézműves vásár, továbbá a látogatók kimagasló száma, a „Nagykőrösi Arany Napokat” olyan értékteremtő, egyéni arculatú rendezvénnyé teszi, mely méltán járul hozzá a pozitív országkép kialakulásához, és jó hírnevének erősítéséhez.

 

Bejegyzés alapja: http://www.nagykoros.hu, http://aranynapok.hu

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok


Fesztivál

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024 Szeretettel meghívjuk önt és kedves családját, barátait az immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő Fon...

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.