Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

III. András-napi sokadalom és kocsonyafesztivál Oromhegyes 2013 november 30

III. András-napi sokadalom és kocsonyafesztivál Oromhegyes 2013

A fesztivál időpontja: 2013 november 30

A fesztivál helyszíne: Szerbia, Vajdaság, Oromhegyes

Az oromhegyesi Faluházban a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében ma tartották meg a III. András-napi sokadalom és kocsonyafesztivál rendezvényeit.

A kézműves foglalkozások keretében régi mesterségeket, kosárfonást, seprűkötést és szőttesek készítését is bemutatták a látogatóknak, de megkóstolhatták az oromhegyesi kocsonyát is. Koncz Lázár, a művelődési egyesület elnöke: „András-napján volt valamikor a disznóvágások kezdete, akkor hát ha nem is nagyon jellemző volt a kocsonya, bár akkor leginkább disznóhúsból főzték a kocsonyát, és akkor kezdődött a kocsonyaszezon is, habár az igazi nagy szezonja a hagyományának tudjuk, farsangkor, farsangban van, tehát nagyböjt előtt.”

A kocsonyákat idén nem versenyeztették, de úgy tervezik, hogy jövőre nagyobb hírverést csapnak és a rendezvényt kiszélesítik a község többi településére és a környező községekre is. A kézművesek között olyanok is akadtak, akik minden ilyen rendezvényen ott vannak. Közöttük van a martonosi Dávid Mónika ékszer- és emléktárgy-készítő is, aki nagy érdeklődést váltott ki portékájával. „Mi elsősorban a hangulat miatt jöttünk, meg mert szeretünk itt lenni, de megnézik mindenképp, az ékszerkészítés pedig szerintem évezredes múltra tekint vissza, úgyhogy hagyományt ápolunk ezzel is, csak más formában.”

Az András-napi sokadalom és Kocsonyafesztivál a délutáni órákban a helyi gyerekek fellépésével zárult, amikor a Bohémia színjátszó csoport tagjai bemutatták A beteg disznó című előadásukat.

A bejegyzés alapja: http://pannonrtv.com/web/?p=94992

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.