Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

Székely fesztivál, székely majális 2015

Székely fesztivál, székely majális 2015

A Székely fesztivál, székely majális 2015 ismertetése

Minden idők legnagyobb Székely Fesztiválját szervezzük meg Budapesten, 2015 május 1 – 3 között a Millenárisban.

Elsődleges célunk az anyaországban élők számára bemutatni a mai Székelyföldet, minden értékével együtt. Emellett természetesen igazi székely vendégszeretettel várjuk a nagyvilágban szétszóródott valamennyi honfitársunkat is.

A három nap során látogatóink megcsodálhatják kultúránkat és gasztronómiánkat, énekelhetnek és táncolhatnak velünk, megkóstolhatják kézműves ételeinket és italainkat, de ami talán a legfontosabb, megismerhetik a székely embert virtusával, észjárásával együtt. Megismerhetik annak a földnek lakóját, ahová minden magyarnak életében legalább egyszer el kell jutnia,. Bár vannak olyan erők, amelyek a létezését is tagadják, a Székelyföld még mindig nemzetünk gyöngyszeme, ringató bölcsője.

A három nap során jelen lesz Csíkszék Gyergyóval, Háromszék, Udvarhelyszék és Marosszék a Székely Sóvídékkel, valamint Aranyosszék híres Torockójával.

A rendezvény fővédnöke Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter, védnöke Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere. Támogatónk az Emberi Erőforrás Minisztériuma, Hargita és Kovászna Megye Tanácsa, a Parajdi Sóbánya, több civil szervezet és nagyon sok önkéntes.

Kedves Barátaink, ne feledjék: május 1 – 2 – 3

SZÉKELY MAJÁLIS A MILLENÁRISON!

Mindenkit meghívunk, mindenkit szertettel várunk! Senki sem hiányozhat, mert ezen a három napon ott a helyünk, mindannyiunknak.

A Fesztiválszervezők nevében: Bajcsi István, Lukács Csaba, Domokos István

A Székely fesztivál, székely majális 2015 programja

C épület Aula – 25.000 db székely töltelékes káposzta közös elkészítése

D épület –  több száz székely termék és szolgáltatás bemutatkozása

E épület Teátrum – 500 fő részére – Fergeteges Székely Bál

Millenáris udvara – látványos székely sütés, főzés, sörözés, pálinkázás

Szabadtéri színpad – egész napos székely kulturális program

2015. április 30.

19.00. Kaláka 200 önkéntessel
25.000 db töltelékes káposzta készítése
10 tonna parajdi sóból Sóvár építése

2015. május 1.

9.00. Zenélés, vásárnyitás
9.30. Székely termékek és termelők bemutatása
10.00. Hargitai vörösfenyő-csemete ültetése a Millenáris udvarban
11.00. Csíksomlyói déli harangszó a Millenárisban
Ünnepélyes megnyitó, zászlófelvonás, himnusz, megnyitó beszéd,
Wass Albert – Üzenet haza c, verse
Sóvidéki táncok – Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
12.00. Székely töltelékes káposzta bemutatása és kóstolója
Boér Antal az Amatőr Királyi Szakácsok rendjének székely tagja tart előadást
CSEPPKŐ GYERMEKOTTHON lakóinak díszebédje
12.30. Népi gyermekjátékok a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttessel
13.00. Bemutatkozik kiemelt vendégünk – a SÓVIDÉK
13.30. Akinek most kedve nincs – Táncok és dalok a Sepsiszentgyörgyi Kottás Kéziratból (1757) és Pálóczi Horváth Ádám Ötödfélszáz Énekek c. gyűjteményéből – Codex Régizene Együttes előadása
14.00. Igazi Csíki Sör – tömeges kóstoló és sörceremónia
14.30. Hegyen innen, hegyen túl – felcsíki és gyimesi táncok a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadásában
15.00. Bemutatkozik az Erdélyi Pálinka Lovagrend gyümölcspárlataival
15.30. Sorbán Enikő népdalénekes előadása
16.30. Vendégváró Székelyföld – turisztikai bemutatók
17.00. Boldog ember akinek sokra nincsen gondja. Dalok a Bocskor János Énekeskönyve (Csíkszentlélek, 1719-1736) c. gyűjteményből és XIX. századi magyar táncok- Codex Régizene Együttes előadása
17.30. Sorbán Enikő népdalénekes előadása
18.00. Balassi Bálint dalok és táncok a Kájoni Kódexből -Codex Régizene Együttes előadása
19.00. Vajdaszentiványi – kölpényi táncok Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása
19.30. Táncház felcsíki és gyimesi muzsikára a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttessel Külön standon bemutatkozik a Székely Könyvtár, Székely Konyha, Székelyföldi Legendárium Fotókiállítás Hargita megye településeiről Mesterségbemutató: Fafaragás, varrás, gyöngyfűzés

2015. május 2.

9.00. Zenélés, vásárnyítás
9.30. Székelyföldi mézek bemutatkozása
10.00. Küküllőmenti táncok – Perkő Néptáncegyüttes előadása
zenélnek: Fazakas Levente – hegedű, Bartis Zoltán (Kicsi) – hegedű, Szakács Kristóf – brácsa, Kostyák Márton – nagybőgő
10.30. Székelyföldi levesek, frissensültek és sütemények bemutatása
11.00. Benedek Elek: A szegény ember királysága. A Cimborák Bábszínház előadása
12.00. Felcsíki táncok a Perkő Néptáncegyüttessel
– ezt követően játékos tánctanítás gyermekeknek
13.00. Bemutatkozik – A PARAJDI SÓBÁNYA és natúr termékei
13.15. Székely népmese, mesét mond Nagy Kopeczky Kálmán
13.30. A Parajdi Sóbánya borpincéjének borkínálatából
14.00. Székelyföld, mint borvíz nagyhatalom – ásványvizek bemutatkozása
14.30. Gyímesi, moldvai, székelyföldi népdalok – Samu Imola énekel
15.00. Játékok népzenével, gyermekeknek – Ségercz Ferenccel és barátaival
15.45. Székely népmese, mesét mond Nagy Kopeczky Kálmán
16.30. Édességek, kürtőskalács, darázsfészek és ordás palacsinta bemutatása
17.00. Benedek Elek: A szegény ember királysága. A Cimborák Bábszínház előadása
18.30. Vajdaszentiványi táncok a Perkő Néptáncegyüttessel
19.00. Zenei hangulatok – koncert
Gyimesi, moldvai, székelyföldi muzsika és ének
zenélnek: Ségercz Ferenc furulya, Samu Imola – ének, kobza, Samu Janka – kobza, citera
19.45. Esti mese felnőtteknek – Székely népmesét mond – Nagy Kopeczky Kálmán, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház művésze
20.00. SZÉKELY BÁL (külön belépővel) Banner Géza konferálásával
Báli vacsora
Tamás Gábor koncert
Táncolás és táncoltatás estétől reggelig

További programok:

10.00 – 20.00 Borvízkóstolás
10.00 – 10.40 Gyermekfoglalkozás, játék természeti értékeinkről szemléltető anyagokkal (óvodásoknak és kisiskolásoknak) Vinca Minor Egyesület
10.00 – 11.30 Képeslap nyomtatás minden korosztálynak
10.00 – 11.00 Bútorfestés, fafaragás – iskolásoknak, Haszmann Pál Múzeum, Csernáton
10.00 – 11.30 Tojáspatkolás bemutató, Kecskés József tojáspatkoló – Kálnok
10.00 – 11.00 Pásztorfurulya készítésének bemutatása, Ségercz Ferenc – Sepsiszentgyörgy
10.00 – 11.00 Hordókészítés, minden korosztálynak, Művészeti Népiskola, Sepsiszentgyörgy
11.30 – 12.30 Virtuális séta Háromszéken
-Háromszék természeti értékei, kiemelten a Csomád-Bálványos térség (Para Zoltán – Csoma Bálványos Gondnokság – Vinca Minor Egysület)
-Háromszék épített öröksége (Szőts Pap Zsuzsa, Kovászna Megyei Művelődési Központ)
-Háromszék népi hagyományai, a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum bemutatása
(Dimény Haszmann Orsolya – Haszmann Pál Múzeum Csernáton))
-Háromszék borvizei (Dombora Lehel, Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület)
13.00 – 14.00 Bútorfestés, fafaragás – iskolásoknak, Haszmann Pál Múzeu, Csernáton
13.00 – 14.00 Hordókészítés, minden korosztálynak, Művészeti Népiskola, Sepsiszentgyörgy
13.30 – 14.30 Pásztorfurulya készítésének bemutatása, Ségercz Ferenc – Sepsiszentgyörgy
14.00 – 15.00 Gyermekfoglalkozás, játék természeti értékeinkről szemléltető anyagokkal (óvodásoknak és kisiskolásoknak) Vinca Minor Egyesület
15.00 – 17.00 Képeslapnyomtatás minden korosztálynak
17.00 – 18.30 Tojáspatkolás bemutató, Kecskés József tojáspatkoló – Kálnok
18.00 – 19.00 Képeslap nyomtatás minden korosztálynak
18.30 – 19.30 Virtuális séta Háromszéken
-Háromszék természeti értékei, kiemelten a Csomád-Bálványos térség (Para Zoltán – Csoma Bálványos Gondnokság – Vinca Minor Egysület)
-Háromszék épített öröksége (Szőts Pap Zsuzsa, Kovászna Megyei Művelődési Központ)
-Háromszék népi hagyományai, a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum bemutatása
(Dimény Haszmann Orsolya – Haszmann Pál Múzeum Csernáton))
-Háromszék borvizei (Dombora Lehel, Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület)
Egész nap – Háromszék és Hargita turisztikai bemutatkozása – képekben, könyvekben, kiadványokban

2015. május 3.

9.00. Zenélés, vásárnyítás
9.30. Székelyföldi lekvárok, szörpök bemutatása
10.00. Marosszéki góbéságok
11.00. Székelyföldi sajtok, sonkák, kolbászok bemutatása
12.00. Székely faragók, varrók, szövők, csuprosok kínálata
12.30. Népi gyermekjátékok faragás, varrás
13.00. Marosszéki táncok, marosszéki dalok
14.00. Székelyföldi fűszerek, teák, gyógynövények mindenkinek
15.00. Székelyföldi sportolók – találkozás a rajongókkal
16.00. Székelyföldi művészek – találkozás a rajongókkal
17.00. Igyunk áldomást és vegyünk meg mindent – kiárusítás
18.00. Székely táncok leányoknak, legényeknek, asszonyoknak, embereknek
a magyarországi székely körök táncbemutatója
21.00. SZÉKELY FESZTIVÁL BEZÁRÁSA

A bejegyzés alapja: http://szekelyfesztival.hu

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok


Fesztivál

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024 Szeretettel meghívjuk önt és kedves családját, barátait az immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő Fon...

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.