Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

XXI. Kiskunfélegyházi libafesztivál 2019

XXI. Kiskunfélegyházi libafesztivál 2019

Az Integrál Zrt. Kiskunfélegyháza és a Móra Ferenc Művelődési Központ
szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2018. szeptember 7-8 között megrendezésre kerülő XX. Kiskunfélegyházi Libafesztivál programjaira.

A fesztivál időpontja: 2019. szeptember 6-7.

A fesztivál helyszíne: Bács-Kiskun megye, Kiskunfélegyháza, Művelődési Központ (Petőfi tér 1.)

A XXI. Kiskunfélegyházi libafesztivál 2019 programja

Az idei rendezvény is gazdag programokat kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A szórakoztatás mellett a hagyományoknak megfelelően szakmai konferenciát is tartanak. A Kiskunfélegyházi Libafesztiválhoz kapcsolódó, a víziszárnyasok tartásához, feldolgozásához kötődő tanácskozás egyedüli az országban. Az előadók között idén is számos szakértő, döntéshozó tart tájékoztatást aktuális és hosszú távú feladatokról.

Lesz főzőverseny, libaszépségverseny, bábelőadás, népzenei és néptáncbemutató, sakkverseny, a főutcán sétálva pedig idén is a népi iparművészek kiállításával és vásárával találkozhatnak a fesztiválozók. A színpadon többek között a Like a Rolling Stone, Gájer Bálint, a Kaláka együttes, a Makám zenekar és a Margaret Island koncertjét élvezheti a nagyérdemű.

2019. Szeptember 6., péntek

10.00 Libatenyésztők szakmai konferenciája
Helyszín: Városháza díszterme (Kossuth u. 1.)

13:00 – 16:30 A Hungarikum Mozgalom és a kulturális gazdaságfejlesztés kapcsolata – Szakmai konferencia
Köszöntő: Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, Csányi József, Kiskunfélegyháza Város polgármestere, Oláh Edit, a Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság vezetője.

A konferencián történő részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi hivatkozáson: https://forms.gle/G81JtgqtPA7Wc9WZ7 , vagy fekete.beatrix@nmi.hu; +3620 414 4943 elérhetőségen lehet.

Előadások:

– Dr. Bankó Ágnes: A Bács-Kiskun Megyei Értéktár jövőképe

– Héjja Bella: Korok és kultúrák találkozása a Sárgamajorban – A tárogató és ami mögötte van

– Dr. Horváth Zsolt: Értékek és közösségek: értékfeltárás a Kárpát-medencében

– Iványi Ferenc: A városi sportcsarnok, mint multifunkcionális kulturális tér

– Mészáros Márta: Malmok útja – Helyi értékeink a turisztikai tematikus utak mentén

– Szabó László: Virágzó élet a homokon

15:30 Megyei Érték oklevelek átadása

16:00 Válogatás Bács-Kiskun megye értékeiből, megyei értéktár-kiállítás megnyitója – A kiállítást Lezsák Sándor országgyűlési képviselő nyitja meg
Közreműködik: Héjja Bella, Szegedi Ildikó és Bozsó Antal

Megyenapok – 2019 és a XXI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál ünnepélyes megnyitója

Nagyszínpad: 16:45
Köszöntőt mond Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, Csányi József, Kiskunfélegyháza város polgármestere, dr. Horváth Sándor, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatója

A Megye utcája – Bemutatkozik Bács-Kiskun megye gazdag kínálata
Helyszín: Kossuth utca, 15:00 – 20:00
Színes megyei kavalkád, ahol bemutatkozik Bács-Kiskun színe-java. A Megye utcáján településeink, közösségeink, kultúránk, gasztronómiánk, értékeink, látnivalóink mutatkoznak be.

Kulturális előadások, kóstolók, gasztronómiai kalandozások (paprikás kácsi, grillázstorta, zöldségkrémek, konyakmeggy), kézműves bemutatók (fakorong-díszítés, papírfonás, cserkész karkötő készítése), települési kincsestárak mutatják be megyénk sokszínűségét, viseleteit, hagyományait.

17.00 Bogárbál – A MAKÁM zenekar gyermekkoncertje
Helyszín: nagyszínpad

18.30 Langaléta Lovagok – a Langaléta Garabonciások gólyalábas produkciója
Helyszín: Templom-tér (Szent István Templom)

19.00 GÁJER BÁLINT és zenekarának koncertje
Helyszín: kisszínpad

21.00 LIKE A ROLLING STONE – az elmúlt 50 év legnagyobb világslágerei a beat korszaktól a 90-es évekig
Közreműködik: Trokán Nóra, Trokán Anna, Törőcsik Franciska, Fekete Linda, Ódor Kristóf színművészek, Chris Mattheisen, valamint a Bonus Track Band
Helyszín: nagyszínpad

2019. Szeptember 7., szombat

8.00 KI MIT TUD sütni-főzni a libából – főzőverseny
Sültek, pörköltek, egytálételek kategóriában indulhatnak a versenyzők, de kerestetik a legszebb szakácsné és a terítékek is megmérettetnek.
Zsűri: Serényi Zsolt, a Tetovált Séf és Vajtó László humorista
Helyszín: Kazinczy utca

9.00 IX. Lúdas Matyi sakkverseny a Pince ’72 Sakk Klub és a KHTK sakkszakosztályának szervezésében
Információ: Nagy György (06-70/378-02-39)
Helyszín: Klubház (Korona utca 4.)

9.00 – 18.00 “100 liba egy  sorba”…
Libamakettek festése a Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek Egyesületének tagjaival
Helyszín: Kossuth utca

10.00 A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat ünnepi közgyűlése a városháza dísztermében.
Megyei kitüntető elismerések átadása azoknak, akik kiemelkedő munkát végeztek, kimagasló eredményeket, teljesítményt értek el a maguk szakterületén, aktívan tettek településükért, közösségükért, megyénkért. A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött a mayer.andrea@bacskiskun.hu címen.

10 órától 20 óráig A Megye utcája – Bemutatkozik Bács-Kiskun megye gazdag kínálata a Kossuth utcán. Színes megyei kavalkád, Bács-Kiskun színe-java. A Megye utcáján településeink, közösségeink, kultúránk, gasztronómiánk, értékeink, látnivalóink mutatkoznak be.

Kulturális előadások, kóstolók, gasztronómiai kalandozások (gyümölcs- és gyógynövényszörpök, édes falatkák, bio-must), kézműves bemutatók (gobelin, kosárfonás, mézeskalács-díszítés, bútorfestészet), települési kincsestárak mutatják be megyénk sokszínűségét, viseleteit, hagyományait.

10.00 Boka Színház: János Vitéz című utcaszínházi előadás
Helyszín: Templom-tér (Szent István Templom)

10.00 Lúdas Matyi futama – futóverseny gyermekeknek és felnőtteknek a Jogging Plus Szuperinfó Futóklub szervezésében
Helyszín: Kossuth utca

10.00 – 16.00 Véradás a Magyar Vöröskereszt szervezésében. Adj vért és ments meg három életet! 16.15-kor a véradók között ajándékokat sorsolnak ki.
Helyszín: Móra Ferenc Művelődési Központ

10.00 – 16.00 Egészségügyi szűrés és tanácsadás az Egészséges Félegyházért Egyesülettel, a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálattal és az Egészségfejlesztési Irodával.
Helyszín: Móra Ferenc Művelődési Központ

11.00 A KALÁKA együttes Három székláb című gyermekkoncertje
Helyszín: kisszínpad

11.30 Zsűrizés kezdete. A közönség kíséretében megkezdődik a főzőverseny étkeinek kóstolása, zsűrizése.
Helyszín: Kazinczy utca és Korona utca

12.00 Jó ebédhez szól a nóta – A Félegyházi Népdalkör dalcsokra
Helyszín: Kazinczy utca

Délutáni programok

12.30 Lúdas Matyi futama – futóverseny eredményhirdetése
Helyszín: nagyszínpad

13:00 Néptáncos felvonulás a Kossuth utcán

13.30 KI MIT TUD sütni-főzni a libából – a főzőverseny eredményhirdetése
Helyszín: Kazinczy utca

13:30 Tánccsoportok fellépése (Nagyszínpad)

13.30 A Bábakalács Bábszínház Offerusz, a nagyerejű című előadása
Helyszín: Templom-tér (Szent István Templom)

14.00 Libabusz indul a Korona utcából (az OTP sarkától) Jászszentlászlóra, egy libafarmra

15.00 Gastro Stand Up főzőshow Serényi Zsolttal, a Tetovált Séffel és Vajtó László humoristával
Helyszín: Kazinczy utca

15.00 Laci királyfi – a MárkusZínház utcaszínházi előadása
Helyszín: Templom-tér (Szent István Templom)

16.00 Ez szóról szóra így vót címmel falusi történet a Bugaci Tanyaszínház előadásában
Helyszín: kisszínpad

17.00 Mikropodium Családi Bábszínház: Boldog mese című előadása
Helyszín: Móra Ferenc Gimnázium előtti tér

18.00 Dobronka cirkusz, világszám! Marionettcirkusz kicsiknek és nagyoknak. Játssza: Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel
Helyszín: Templom-tér (Szent István Templom)

19.00 A SWING KIRÁLYAI: Louis Armstrongtól Louis Primáig. Közreműködik a Don Lázi Swingtet zenekar és az Adri Sisters: Koós Réka, Fehér Adrienn, Tunyogi Bernadett
A koncert házigazdája: Lázár István
Helyszín: kisszínpad

20.00 Táncház – Házigazda: Kátai Tibor, a Padkaporos Táncegyüttes művészeti vezetője
Helyszín: Móra Ferenc Művelődési Központ

21.00 MARGARET ISLAND koncert
Helyszín: nagyszínpad

 

 

A bejegyzés alapja: https://kiskunfelegyhaza.hu/xxi-kiskunfelegyhazi-libafesztival-reszletes-programmal/

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok


Fesztivál

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024 Szeretettel meghívjuk önt és kedves családját, barátait az immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő Fon...

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .