Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

Kifejezés: ENSZ

A fény világnapja – 2017

A fény világnapja – 2017 A fény nemzetközi éve nyomán az UNESCO Általános Konferenciája 39. ülésszakán született döntés értelmében 2018-tól május 16-án ünneplik világszerte a fény nemzetközi napját. Ennek célja, hogy a fényhez kapcsolódó tudományterületeket és a fényalapú technológiákat állítsa az érdeklődés középpontjába. Az előadás sorozat időpontja: 2017. május 16. 14:00 Az előadás sorozat helyszíne: […]

Nemzetközi Nőnap 2017. március 8

Nemzetközi Nőnap 2017. március 8 A 2017-es évben, mint mindig a Nemzetközi Nőnap 2017. március 8-ára esik, március 8-án tartjuk. A nők iránti szeret és tisztelet kifejezését minden nap gyakorolhatjuk, de ezen a napon kitüntetett figyelemmel viseltessünk szeretteink irányába. Nemzetközi Nőnap március 8 A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet […]

Az erdők nemzetközi napja – március 21

Az erdők nemzetközi napja Az ENSZ Közgyűlés 67/200 számú határozatával az erdők nemzetközi napjává nyilvánította március 21-ét abból a célból, hogy 2013-tól kezdődően minden évben világszerte megemlékezzünk az erdők és fák jelentőségéről. Az ENSZ közgyűlés által elfogadott és a UN-FAO által koordinált, évenként megrendezett nemzetközi világnap – International Day of Forest (IDF) Az erdők napjának […]

A víz világnapja – március 22.

A víz világnapja A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhíva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét. Március 22. a víz világnapja 1994 óta, […]

Nemzetközi Nőnap 2016. március 8

Nemzetközi Nőnap 2016. március 8 A 2016-os évben, mint mindig a Nemzetközi Nőnap 2016. március 8-ára esik, március 8-án tartjuk. A nők iránti szeret és tisztelet kifejezését minden nap gyakorolhatjuk, de ezen a napon kitüntetett figyelemmel viseltessünk szeretteink irányába. Nemzetközi Nőnap március 8 A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet […]

Gyermekek napja , gyereknap , nemzetközi gyermeknap

Gyermekek napja , gyereknap A gyermeknap Magyarországon: május utolsó vasárnapja. Gyermekek napja ,gyereknap ismertetése, nemzetközi gyermeknap A gyerekek napját, közismertebb nevén a gyermeknap egy nemzetközi ünnep. Törökországból indult kezdeményezés, ott és pár országban június 1 lett kijelölve az ünnepre. Ezen kívül a gyereknap időpontja országonként változó. A Nemzetközi Gyereknapot 1920-ban tartották meg először Törökországban, majd […]

A Föld napja – április 22

A Föld napja – április 22 A Föld napja időpontja:  április 22 A Föld napja (április 22.) alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, amikkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Az eseményeket az Earth Day Network koordinálja.[1] A napot 175 országban tartják, Magyarországon 1990 óta rendezik meg. 2009-ben Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az […]

Autizmus Világnap – április 2

Autizmus Világnap – április 2 Az autizmus világnap időpontja: április 2 2008-tól kezdődően április 2-át az ENSZ az Autizmus Világnapjává nyilvánította, ezzel próbálva ráirányítani a világ figyelmét az autista emberek problémáira. Az Autizmus Világnap ismertetése 2008-tól kezdődően április 2-át az ENSZ az Autizmus Világnapjává nyilvánította, ezzel próbálva ráirányítani a világ figyelmét az autista emberek problémáira. […]

A költészet világnapja – március 21

A költészet világnapja Bevezetését a marokkói kormányzat kezdeményezte 1998-ban az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezeténél (UNESCO). Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára vetette fel 1998-ban egy UNESCO-hoz intézett levelében a nemzetközi költészeti nap kijelölését. 1999. november 18-án az UNESCO közgyűlésének 30. ülésszaka március 21-ét, az északi félteke tavaszának első […]

A rádió világnapja február 13.

A rádió világnapja február 13. A világnap időpontja: február 13 A rádió világnapja február 13. története 2013-tól minden év február 13-án ENSZ napként tarthatjuk számon a rádió világnapját. Ezen a napon ünnepeljük a média egyik olyan eszközét, amely a legszélesebb tömegekhez képes eljutni világszerte. Az UNESCO célja, hogy javítsa a nemzetközi együttműködést a műsorszolgáltatók között, […]


Fesztivál

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024 Szeretettel meghívjuk önt és kedves családját, barátait az immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő Fon...