Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

X. Bánkitó Fesztivál 2018

X. Bánkitó Fesztivál 2018

A Bánkitó fesztivál 2018-ban is egy komoly közéleti témát boncolgat, ám jövőre 10 évet előre ugorva egy jövőkutatásban vehettek részt. Zene, művészet, civil szféra és társadalmi innováció egy helyen, egy időben.

A bánkitó fesztivál időpontja: 2018. július 12-14.

A bánkitó fesztivál helyszíne: Nógrád megye, Bán, Bánki-tó, Mindez Nógrád megye közepén, a festői szépségű Bánki-tó partján. Egy órányi autóútra, vagy egy félnapos biciklitúrára Budapesttől.

A X. Bánkitó Fesztivál 2018 programjai

Bánkitó idén is megpróbál majd párat elhozni a világ legjobb alternatív zenekarai közül, a lista pedig ismét szép kerek lett. Jön többek közt a kanadai avant-rock SUUNS Montreálból, a dán alt-punk Iceage, illetve a francia ACID ARAB keleti hangulatú elektronikus formáció. A magyarok közül pedig sok-sok minden más mellett az Esti Kornél, a Hiperkarma és a Fran Palermo is. Emellett elkészült a Déli Színpad programja is, ahol ismét találkozhatunk a magyar elektronikus zenei szcéna legnagyobb arcaival, mint a Changing Grey (live), Bernáthy Zsiga (live), Wave Twins (live), Galactic Jackson, Mesterházy és még sokan mások. Sőt, idén a nagy hagyományokhoz híven ismét Nova Gravity zárja majd a fesztivált a vasárnap hajnali órákban!

Nagyszünet, Tinta, Cökxpon – a minihelyszíneké a jövő!

Idén a Budapest Parkban működő lazulós-ivós-kertmozizós Nagyszünet egy önálló kis helyszínt hoz a Bánkitóra, ahol úgy mint Budapesten, a chill, a nyugalom és persze az akusztikus koncertek lesznek főszerepben. Az új helyszín a tó partjára költözik majd, így a kilátás garantált, emellett pedig minden nap olyan zenészek festik majd alá a tóban pancsolást, mint I am Soyuz, akinek vadiúj EP-je nemrég jelent meg, vagy Czeglédi Szasza a Run Over Dogs-ból, aki egyébként a Bánkitó zenei koordinátora is egyben.

Szintén újítás, hogy az eddig a Tábor közepén helyet foglaló S*10 helyszín Tintává transzformálódik és bemászik az erdőbe. A fák által körülölelt tisztás eddig soha nem látott titkos helyszíne a Bánkitónak, ami idéntől a budai kultúrkocsmának köszönhetően nem csak élettel, de a magyar underground legmélyéről – sikerült ezért Mocsárnak is elnevezni – jövő előadókkal is megtelik, klasszikus S*10 érzésben. Hogy csak néhányat említsünk ezek közül, a Hangfoglaló programnak köszönhetően jön a babaarcú metál elsőszámú magyar bandája, a SONYA, illetve Emekajji és PMK hip-hop szuperduója, az EPMK. Számítani lehet még ezen kívül a magyar footwork koronázatlan királyaira, az Uffalo Steezre, az imprós-kreatív-élő Peter Problemre, a már nagyon sokadjára Bánkon fellépő Lucrecia Protellorra, és végül, de nem utolsósorban a messzi Dél-Afrikából érkező rapper/producer/dj-re, RxSolo-ra is!

Ahogy a hangorkán Tinta bekerül az erdő mélyébe, úgy érkezik a már szép történettel és hírnévvel rendelkező Cökxpon café a Tábor közepén lévő placcra, hogy a megfáradt bulizók chillre heverhessenek bólogatva. Babzsák, kamillatea, füstölők, altató zene, aztán pár óra múlva irány újból a buli!

2018=2028?

A civil-kulturális programok mindig egy fontos, aktuális és nemegyszer rizikós témát piszkálnak meg a Bánkitón, ami ebben az évben 2028 és a jövő lesz. Idén is civilekkel, zenészekkel, színészekkel és művészekkel vakarhatják majd a látogatók együtt a fejük, hogy a világ fordult ki a sarkából vagy csak fejjel lefelé tartjuk a térképünk. Napelemes mobilházból vagy robotkacsából lesz majd több? És melyik ellen kell harcolni? És mennyivel lehet még modernebb a modern művészet? És mindenekelőtt, ezek hogyan fognak a társadalomra hatni? A programok ilyen és ehhez hasonló kérdések köré szerveződnek majd. Sőt, ebben az évben nem csak a fesztiválozók kapnak belőlük, a szervezeteknek közvetlen is szerveznek  a Bánkitón programokat, ezzel segítve szakmai fejlődésüket. A szervezők hamarosan érkeznek a részletekkel.

Bérczesi Robi most még egyedül, júliusban már teltház előtt

A videó koncepciója az volt, hogy Bánkitós fellépőket szakítsunk ki természetes élőhelyükről és bánki környezetben, a fesztivál előtti tó magányában mutassuk be őket. Az első ilyen videót Bérczesi Robival forgattuk a Hiperkarmából. Robi egyébként elképesztő figura, legalább 3-4 órán keresztül tartott, mire a helyszínen kitaláltuk és lepróbáltuk a pontos koncepciót. Addig ő szerintem legalább 10szer sétálta körbe a tavat, közben pedig a teljes Hiperkarma történelmet előadta egy személyben – még a tó fölötti vendégház építőmunkásai is inkább őt hallgatták ezalatt, mint a saját flexük zúgását. (ezúton is köszi) – mondta Lukács Áron, a Bánkitó egyik szervezője.

 

 

A Bánkitó Fesztivál bemutatása, ismertetése

Zene

Progresszív, kortárs, folyamatosan megújuló. Ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni a Bánkitó zenei programját. A bevett formulán idén sem változtatunk sokat, a merítés viszont nagyobb lesz, hisz külföldi fellépőkkel is erősítünk majd. A célunk az, hogy összehozzuk a környék produkcióit és megmutassuk az európai zenei színtér legfrissebb és legizgalmasabb bandáit. A Bánkitón idén meghallgathatod, mit hallgatnak majd a többiek jövőre.

Civil szféra

A civil-kulturális programok mindig egy fontos, aktuális és nemegyszer rizikós témát piszkálnak meg. Idén is civilekkel, zenészekkel, színészekkel és művészekkel vakarhatjuk majd a fejünk, hogy a világ fordult ki a sarkából vagy csak fejjel lefelé tartjuk a térképünk. Napelemes mobilházból vagy robotkacsából lesz majd több? És melyik ellen kell harcolni? És mennyivel lehet még modernebb a modern művészet? És mindenekelőtt, ezek hogyan fognak a társadalomra hatni?

Színház

A Bánkitó független, komoly színházi szemleként szeretné bemutatni azokat a kortárs, hazai darabokat, amik mondanak valamit rólunk, a körülöttünk lévőkről és a társadalomról. Azokat a darabokat, amiket mindenkinek látnia kell, amik még sokáig az emberrel maradnak az előadás után. Tavaly hatalmas sikerrel futott a színházi sátor, egymást követték a teltházas előadások.

Képzőművészet

Egy kortárs képzőművészeti kiállítás 80 ezer négyzetméteren. Nehéz olyan teret létrehozni, ahol az alkotók, a művek, az üzenet és a befogadók egy időben, egy helyen léteznek és több ezer ember nyitott erre. A Bánkitó egy ilyen hely. Hazánk legizgalmasabb kortárs alkotói idén is kiállítóteret csinálnak a Bánki-tó partjából.

Nonprofit Fesztivál

A Bánkitó nem csak szórakoztatás. Társadalmi vállalkozásként tekintünk a fesztiválra, amivel minden évben egy fontos üzenetet szeretnénk a közbeszéd részévé tenni. Számos hazai civil szervezetnek nyújtunk megjelenési lehetőséget, így több ezer ember ismerhet meg olyan ügyeket, amik mellé tudatos állampolgárként érdemes odaállni.

Szponzoráció

Nonprofit fesztiválként a Bánkitón idén sem kell tartanod márkajelzések villódzó neonrengetegétől. A szponzorainkat közös célok és értékek alapján választjuk ki, úgy, hogy aktívan közreműködjenek a programok megvalósításában, akár saját ötlettel, akár mások ötleteinek segítésével. A cél az, hogy a közös ügyünkhöz támogatókat találjunk, hogy a fesztivál fenntartásának költségeit ne csak a látogatók jegyei állják.

 

A bejegyzés alapja: https://bankitofesztival.hu , http://elmenyem.hu/fesztivalok/hazai-fesztivalok/bankito-fesztival-2018/bankito-fesztival-2018-kozel-teljes-line-up-es-egy-hangolo-video/

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok


Fesztivál

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024 Szeretettel meghívjuk önt és kedves családját, barátait az immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő Fon...

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.