Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

Hónapok magyar elnevezése és kialakulása

Hónapok magyar elnevezése és kialakulása

A „hónap” szó a „Hold” és „nap” szavak összerántásából alakult ki.A hónapok Augustus császár uralkodása alatt nyerték el ma is használatos elnevezésüket. A július a Quintilist (quinque – öt), az augusztus pedig a Sextilis (sex – hat) elnevezést váltotta fel. A római naptár 10 hónapot (304 nap) tartalmazott és 61 nap pedig a telet jelölte. Később ezt is felosztották két hónapra, januárra és februárra, melyeket betettek az év elejére.

  • Január (korábban Januárius): Janus római isten nevéből alakult ki, az év első hónapja, 31 napos. Régi magyar neve: Vízöntő, Boldogasszony vagy Nagyboldogasszony hava. Székelynaptár szerint: Fergeteg hava
  • Február (korábban Februárius): A Februa (egyes források szerint Februltus) tisztulási ünnepről nevezték el. Az év második hónapja, 28, szökőévben 29 napos. Régi magyar elnevezése: Böjt előhava (vagy böjtelő hava). Székelynaptár szerint: Jégbontó hava
  • Március: Mars római istenről kapta a nevét (a háború istene). Az év harmadik hónapja, 31 napos. Régi magyar neve: Böjt máshava (vagy böjtmás hava). Székelynaptár szerint: Kikelet hava
  • Április: A latin aperio (kinyit) igéből származik. A tavaszra utal, nyílnak a virágok, zöldellnek a fák. Az év negyedik hónapja, 30 napos. Régi elnevezése: Szent György hava. Székelynaptár szerint: Szelek hava
  • Május: Maia római istennőről nevezték el (termékenység istennője). Az év ötödik hónapja, 31 napos. Régi magyar neve: Pünkösd hava. Székelynaptár szerint: Ígéret hava
  • Június: Ugyancsak római istenségről, Junóról elnevezett hónap. A sorban a hatodik, 30 napos. Régi magyar neve: Nyárelő hava vagy Szent Iván hava. Székelynaptár szerint: Napisten hava
  • Július: Julius Caesarról nevezték el, mivel ebben a hónapban született. Az év hetedik hónapja, 31 napos. Régebben nálunk Szent Jakab havának is hívták. Székelynaptár szerint: Áldás hava
  • Augusztus: Augustus Caesar római uralkodóról nevezték el. Az év nyolcadik hónapja, 31 napos. Régi magyar neve: Kisasszony hava. Székelynaptár szerint: Új kenyér hava
  • Szeptember: a latin septem (am. hét) számnévből ered az elnevezése. Az év kilencedik hónapja, 30 napos. Régi magyar elnevezése: Szent Mihály hava. Székelynaptár szerint: Földanya hava
  • Október: a latin octo (am. nyolc) szóból származik, mivel a római naptárban a nyolcadik hónap volt. Ma már a tizedik és 31 napos. Régi magyar neve: Mindszent hava. Székelynaptár szerint: Magvető hava
  • November: az ugyancsak latin novem (am. kilenc) szóból alakult ki. Az év tizenegyedik hónapja és 30 napos. Régi magyar neve: Szent András hava. Székelynaptár szerint: Enyészet hava
  • December: A latin decem (am. tíz) szóból származik. A római naptárban a tizedik hónap volt, ma már az év tizenkettedik hónapja, 31 napos. Régi magyar neve: Karácsony hava. Székelynaptár szerint: Álom hava

 

A bejegyzés alapja: http://hu.wikipedia.org/wiki/Napok_%C3%A9s_h%C3%B3napok_elnevez%C3%A9s%C3%A9nek_eredete_a_magyar_nyelvben

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.