Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

Hollókő Húsvéti Fesztivál 2018

Hollókő Húsvéti Fesztivál 2018

Hollókő Húsvéti Fesztivál 2018-ban is. A Húsvét ma már nem csak az egyik kiemelkedő keresztény ünnepünk, Jézus feltámadásának ünnepe, hanem egy igazi családi esemény. Ennek megfelelően számos családi programmal készültünk, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A húsvéti fesztivál időpontja: 2018. március 31 – április 2.

A húsvéti fesztivál helyszíne: Nógrád megye, Hollókő, Ófalu

A Hollókő Húsvéti Fesztivál 2018 ismertetése

A Húsvét ma már nem csak az egyik kiemelkedő keresztény ünnepünk, Jézus feltámadásának ünnepe, hanem egy igazi családi esemény. Ennek megfelelően számos családi programmal készültünk, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A rendezvény szombati napján egy nagy gasztronómiai eseményt szeretnénk megvalósítani, mely a palóc vidék legjelentősebb gasztronómia rendezvényeinek egy helyen való megjelenítését jelenti. Ezzel a mi rendezvényünk is színesedik és egyben a nyári, más palóc településeken megvalósuló rendezvények népszerűsítésére is sor kerül, így erősítve a palóc identitást és az együttműködés.
Emellett a hollókőiek a húsvéti sonka készítés rejtelmeibe avatják be az érdeklődőket. A gasztronómiai élményeknek az Ófalu különböző udvarai adnak helyet, ezzel is színesítve és élővé téve az egész fesztivál helyszínét. A vendégségbe érkező települések elhozzák hagyományőrzőiket, akik szintén a saját udvarukon szórakoztatják a nagyérdeműt. A Hollókői Húsvéti Fesztivál 2018. során a magyarországi hungarikumot is vendégül szeretnénk látni, hiszen nincs is ennél jobb alkalom a közös bemutatkozásra.
A délután öt órakor kezdődő szentmise végeztével megszólalnak a harangok, amivel a húsvéti böjtnek hivatalosan is vége. A szentmisén részt vesznek a települések hagyományőrzői is, ezzel is színesítve már a szombati Istentiszteletet. A szentmisét követően a szabadtéri színpadunkon folytatódik tovább a program. A koncert után térzenével zárul a program!

A Hollókő Húsvéti Fesztivál 2018 programja

Nagyszombat – 2018. március 31.

11.00: Megnyitó
11-17.00: Folyamatos gasztronómiai és hagyományőrző programok és a hungarikumok bemutatkozása az Ófalu udvaraiban
17.00: Nagyszombati Szentmise
18.00: Szalonna és Bandája & Agócs Gergely népzenei nagykoncert
20.00 Térzene

 

12.00: Kereplőzés hagyományának felelevenítése
11.00-16.00: Folklór programok és népi élet bemutatása az Ófalu házainál
11.00-16.00: Tánctanítás a Nógrád Táncegyüttessel
11.00-16.00: Népviseletbe öltöztetés és karikázó a Hollókői Néptáncegyüttessel
13.00-16.00: Szilvásgombóc főzés a Kétbodonyi Hagyományőrzőkkel
15.00: Kereplőzés hagyományának felelevenítése
16.00: Nagyszombati vigília

 

2018.04.01-02. Húsvét Vasárnap és Hétfő

Húsvét vasárnap és hétfőn a programok a délelőtti húsvéti szentmisével és vasárnap a körmenettel kezdődik, majd az Ófalu egész területén folytatódik. Itt népviseletbe öltözött helyiek és néptáncosok töltik meg az utcákat, akik locsolkodnak és bemutatják hagyományaikat. A részt vevők átélhetik, hogy milyen is lehetett egy húsvéti ünnep a XX. század elejei Hollókőn. A fafaragó és tojásdíszítő találkozóval, kézműves vásárral és a hungarikumok bemutatkozásával, népi játszótérrel is színesített Ófalu utcák teljesen magával tudják ragadni az idelátogató kicsiket és nagyokat. Idén először az idelátogatók majd ellátogathatnak a Kerekes Band udvarral is! A szabadtéri színpadon a programok kora délután kezdődnek a Hollókőiek bemutatkozásával és a palócföldi néptáncosok produkcióival. 2018-ban is meg kívánjuk hirdetni a Hollókő Locsolkodója címet, melyet különböző játékos feladatok teljesítésével nyerhet el az arra illetékes látogató. A továbbiakban pedig a zenéé lesz a főszerep, hiszen népzenei illetve modern folk előadókat köszönthetünk Hollókőn! A világzenei színpadokon is nagy sikerrel helyt álló produkciók vendégül látásával szeretnénk a rendezvényt kiszélesíteni és új célközönségnek is vonzóvá tenni a rendezvényt és azon keresztül településünket.

Húsvét Vasárnap – 2018. április 1.

11.00: Megnyitó és a Hollókő Táncegyüttes húsvéti ünnepi műsora
11.45: Iglice Táncegyüttes fellépése
12.15: DŰVŐ zenekar muzsikál
12.30: Nógrád Táncegyüttes fellépése
13.00: CIMBALIBAND koncert Danics Dórával – Hollókőn Otthon Vagyok
15.00: KEREKES BAND koncert
20.00: Locsoló Táncház a Hollóköves Kávézóban a DŰVŐ és Nógrád Táncegyüttessel

 

9.30: Húsvéti Szentmise
10.30: Feltámadási körmenet
11.00: Délelőtti táncház a Nógráddal
11.45: Hollókői locsolkodás a templomnál
11.55: Hollókői locsolkodás az alsó kútnál
12.30: Kerekes Band Táncház és Bukovics János palóc mesemondó a Kerekes Band udvarban
12.55: Nóta és tánc a templomnál a Bakator zenekarral
13.15: Iglicés gyerekjáték és táncház
14.00: Táncos zenés mulatozás Nógrád módra
15.00: Iglicés gyerekjáték és táncház
15.30: Délutáni táncház a Nógráddal

 

Húsvét Hétfő – 2018. április 2.

11.00: Megnyitó és a Hollókő Táncegyüttes húsvéti ünnepi műsora
11.45: Iglice Táncegyüttes fellépése
12.15: DŰVŐ zenekar muzsikál
12.30: Nógrád Táncegyüttes fellépése a
13.00: KALÁKA trió Gyermek koncert
15.00: NANA VORTEX & CSÍK JÁNOS koncert

 

10.00: Nagy Húsvéti Locsolkodás
11.00: Délelőtti táncház a Nógráddal
11.45: Hollókői locsolkodás a templomnál
11.55: Hollókői locsolkodás az alsó kútnál
12.00: Agyagbanda koncert a Kerekes Band udvarban
12.55: Nóta és tánc a templomnál a Bakator zenekarral
13.15: Iglicés gyerekjáték és táncház
14.00: Táncos zenés mulatozás Nógrád módra
15.00: Iglicések mesejáték
15.30: Délutáni táncház a Nógráddal

 

A szervezők a műsorváltozás jogát mindhárom nap esetén fenntartják!

Középkori Húsvét Hollókő várában a rendezvény mindhárom napján  10.00-17.00-ig
  • Középkori lovagi tábor és életkép a Vár előtti téren
  • Középkori ruhapróba
  • Ügyességi játékok
  • Lovagok fegyveres bemutatói, történelemóra
  • Középkori muzsika

A Palóc gasztronómia

Húsvétkor Palócföld jellegzetes ízeit, ételeit kóstolhatják nálunk a vendégek. Ünnepekkor különösen gazdag a hollókőiek asztala. Az eszem-iszom már nagyszombaton elkezdődik: az Ófalu meseházikóinak udvaraiban a leghíresebb palóc gasztronómiai rendezvények ínyencségeivel várjuk a vendégeket. A főszerep a hagyományos húsvéti sonkáé, a vanyarciak világbajnok haluskával készülnek és a kétbodonyi szilvagombócból is sok lesz, garantáljuk.
A Hollókői Húsvéti Fesztivál alkalmával is a jellegzetes palóc, ezen belül is hollókői ízekkel várunk minden kedves vendéget éttermeinkben, falusi vendéglátóinknál és a kirakodó vásár helyszínein is. Leginkább lepényekkel, rétesekkel találkozhatnak az érdeklődők, míg az éttermekben az egész repertoár bemutatásra kerül a mai friss személetben.

Milyen is volt a tipikus palóc és egyben hollókői étel?

A palóc ételek jellemző íze a pikánsan savanyú, mely az elkészített ételek többségének sajátossága. Az ételek domináns alapanyagai: burgonya, káposzta, bab. Kedveltek a nógrádi sajtok, túrók és más tejtermékek is.

A palóc étrendben kiemelt fontosságú a leves. Régi mondás Palócföldön a mesebeli gazdagság kifejezésére: „Csak léféle volt hétféle.” A levesek általában tejjel vagy tejfellel habartak, hússal vagy anélkül készültek, gyakran tésztával dúsítva.

A legegyszerűbb levesek közé tartozott egykor a maga levi (főtt tészta levével engedték fel a zsírban megpirított hagymát, pirospaprikát, majd kevés sárgarépát, petrezselyemgyökeret pirítottak bele, a főtt tésztával, esetleg egy-két szem burgonyával dúsították). Általános étel volt a cibere leves is. A cibere levest rendkívül egészséges ételnek tartották, még víz helyett is fogyasztották. Savanyú íze olyan, mint a káposztalevesnek, pedig kovászból erjesztéssel készült. A „rossz gyomrúak” kedvelt étele volt. A tejleves mellett, a rántott levesek különféle fajtái is kedveltek voltak a hétköznapokon.

Tartalmasabb levesek közé tartoznak ma is a babból készültek. A tejjel habart bableves, azaz a savanyú bableves tarka száraz babból készül babérlevél ízesítéssel. Az édes bableves fehér babból, zöldséggel, vöröshagymás sűrű rántással készül. A bablevesekbe valamilyen füstölt húst vagy kolbászt is belefőzhetnek.

A levesek közül legismertebb tájételnek a palócleves számít. A zöldbabos, laktató húsos leves elkészítésének módját szinte valamennyi szakácskönyv ismerteti. /Valójában Gundel János kreálta Mikszáth Kálmán tiszteletére, de nagyon jól eltalálta a palóc ízvilágot./

A gombalevesek közül említésre érdemesek a savanyúak, a rántottak és a zöldségesek. Karácsony tájékán gyakran fogyasztott böjti étel a gombás káposztaleves is.

Az ünnepi húslevesek általában baromfiból készülnek, az ország más térségeihez hasonlóan, bőségesen zöldségekkel. A baromfiból készült húslevesek mellett kedveltek a sertés és marhahúsból, vagy birkából készültek is.

A palóc étrend jellegzetes alapanyaga a káposzta. Főzik sokféleképpen, de leginkább savanyított változatokat kedvelik. Így például a sült káposzta, vagy a zsíros káposzta is legjobb savanyún, húsosan, kolbásszal vagy anélkül.

A töltött káposzta igen elterjedt íz ünnepi alkalmakkor. A nógrádi töltött káposzta annyiban különbözik többitől, hogy kivert hússzeletekbe is töltenek darált húsos tölteléket, illetve kaporral ízesítik.

Kedvelt étel a sztrapacska, vagy haluska is . Jellegzetes palóc étel a tócsni . A nudlit, a gombócok különféle változatait, a derelyét sem veti meg a palóc ember. A krumpli laska gyorsan elkészíthető.

A palóc konyha állandó étkei közé tartoznak a főzelékek. Főbb fajtái a tök, káposzta, saláta, szárazbab, lencse. Többnyire tejjel, tejfellel ízesítették.

A szegényebb palócok gyakori, de egészséges, kedvelt étkei közé tartoztak a különféle kásák. Igen változatos formában készült kásák, pépes ételek alapanyaga az árpaliszt, vagy kukoricaliszt, később esetenként a burgonya. Ízesítőként használtak, használnak túrót, tejfelt, pirított hagymás zsírt, írót, aludttejet, mákot, káposztát, lekvárt.

A táj egyik gyakori, közkedvelt ünnepi süteménye a rétes. A réteskészítés nagy gyakorlatot igénylő feladat a háziasszonyok számára. Sokféle töltelékkel lehet ízesíteni. Régebben megdinsztelt, reszelt sárgarépával, sütőtökkel, főtt, tört krumplival – mostanság inkább almával, szilvával, dióval, mákkal, túróval töltötték.

Hagyományos palóc konyhával sajnos egyre ritkábban találkozunk. Pedig a hagyományos palóc konyha tartogathat sok jóízű meglepetést a hozzánk látogató vendégek számára. Az igazi palóc étrend emellett rendkívül egészséges is.
A bejegyzés forrása: http://www.holloko.hu/hu/info/husveti-fesztival/programok/index.html

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok


Fesztivál

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024

XIV. Fonyódi Kolbászfesztivál 2024 Szeretettel meghívjuk önt és kedves családját, barátait az immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő Fon...

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.