Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

XXXII. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál 2014

XXXII. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál 2014

Az ásványfesztivál időpontja: 2014. március 8-9.

Az ásványfesztivál helyszíne: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolc, Miskolc-Egyetemváros

Az Ásványfesztiválra a helyszínen válthatók jegyek, melyek ára:
– Felnőtt 500Ft
– Kedvezményes (diák, nyugdíjas) 300Ft.

Nyitvatartás: szombat 10-19 óráig és vasárnap 9-16 óráig.

A XXXII. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál 2014 ismertetése

Immáron harminckettedik alkalommal rendezzük meg a Miskolci Egyetemen Közép-Európa egyik legjelentősebb ásványfesztiválját. Jelentőségét nemcsak a kiállítók stabil 100 feletti és a látogatók 3-5 ezres létszáma jelzi, hanem az a tény is, hogy évenként a börzéhez más és más rendezvényeket is társítunk. Ezek között mindig vannak reprezentatív, tematikus kiállítások, illetve tudományos és népszerűsítő előadások, esetenként előadóülések. Számos esetben új könyvek megjelenését is erre az alkalomra időzítettük.

A kezdetektől az a cél vezérelt bennünket, hogy mindenki, aki valamilyen módon kötődik az ásványokhoz (érdeklődő, gyűjtő, kereskedő, szakember) találjon kínálatot a választékban. Legyen ez egy stabil találkozópont ezen emberek számára. Rendezvényünk ma is, akárcsak a kezdetekben, elsősorban a közép-európai országok kiállítóira és látogatóira épít, de egyfajta hídszerepet is betölt a nyugat- és kelet-európai országokból érkező ásványgyűjtők között.

Reméljük, hogy az elkövetkező években is fogunk Önökkel találkozni itt Miskolcon, hogy együtt gyönyörködjünk az ásványok csodálatos világában.

2014. március 7. (péntek), 10 óra

Könyvbemutatóval egybekötött előadóülés a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére

Helyszín: Herman Ottó Múzeum, Pannon-tenger Épület, Miskolc, Görgey Artúr út 28.

Szakáll Sándor, a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál egyik alapítója 2013. augusztus 12-én töltötte be 60. életévét. Ebből az alkalomból a Herman Ottó Múzeum egy tanulmánykötetet jelentet meg, melyben Szakáll Sándor pályatársai, egykori és jelenlegi kollégái, egyetemi hallgatói és ásványgyűjtők ásványtani, földtani témájú cikkei olvashatók. A könyv bemutatójára 2014. március 7-én, pénteken, a XXXII. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál előtti napon kerül sor a múzeum új, Pannon-tenger épületrészében. A könyvbemutatót – a Herman Ottó Múzeum, a Miskolci Egyetem Ásványtani-Földtani Intézete és a Magyar Minerofil Társaság közös szervezésében – egy előadóülés is kiegészíti, ahol a kötetben szereplő témákból hangzanak el előadások. Az ülés szünetében a jelenlévők megtekinthetik a Herman Ottó Múzeum új állandó kiállításait: A Kárpátok ásványai; Őserdei ösvényeken, avagy a bükkábrányi mocsárciprus-erdő és kora.

A részvétel előzetes (díjmentes) regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékukat 2014. február 1-ig Fehér Bélának jelezhetik. E-mail: feherbela@upcmail.hu. Tel.: (70) 940-8653. A részletes programot a XXXII. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál műsorfüzetében közöljük.

 

2014. március 8. (szombat)

9.00-10.00 Szakmai bemutató

10.00-19.00 Kiállítás és börze

10.00-19.00 Földtudományi játszóház

11.00 Tombola

12.00 Megnyitóünnepség

15.00 Tombola

16.00-17.00 Vetítettképes előadás

 

2014. március 9. (vasárnap)

9.00-16.00 Kiállítás és börze

9.00-16.00 Földtudományi játszóház

9.00-16.00 Ásvány- és drágakő-határozás

11.00 Tombola

11.30-12.30 Vetítettképes előadás

15.00 Tombola

16.00 Fesztiválzárás
Az Ásványfesztivál rendezői:
Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara
Herman Ottó Múzeum
University Sportmarketing Kft.
OMBKE Egyetemi Osztálya

 

A bejegyzés alapja: http://www.asvanyfesztival.hu/

 

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.