Torkos Csütörtök 2014
A Torkos Csütörtök 2014 időpontja: 2014 március 6
A Torkos Csütörtök 2014 helyszínei: A Torkos Csütörtök 2014-hez csatlakozott éttermek, akik vállalják, hogy ezen a napon 50%-os kedvezményt nyújtanak vendégeiknek.
A Magyar Turizmus Zrt. 2014-ben kilencedik alkalommal is megrendezi a népszerű Torkos Csütörtök akciót, amelynek időpontja idén március 6. Ezen a napon a felhíváshoz csatlakozó éttermek vállalják, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50%-os kedvezményt biztosítanak vendégeiknek.
A Torkos Csütörtök 2014 programjai
A néphagyomány szerint Torkos Csütörtökön – annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazó szerdát követően ünnepeljük – ismét szabad volt húst fogyasztani a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is. E népszokás felelevenítésével a Magyar Turizmus Zrt. idén nemcsak hazánk kulturális és gasztronómiai értékeire szeretné ráirányítani a figyelmet, hanem – az Agrármarketing Centrum magyar sertéshúst népszerűsítő törekvéseivel összhangban – egyúttal a minőségi magyar sertéshús fogyasztásának pozitív egészségügyi és gasztronómiai vetületeire is.
A Torkos Csütörtök mindenkié, bízunk benne, hogy azok a vendégek is megtalálják a kedvükre való fogásokat, akik ebben az időszakban már nem szeretnének húst fogyasztani, ezért arra ösztönöztük a csatlakozó éttermeket, hogy kellő számú és változatos, böjtös ételt is szerepeltessenek kínálatukban, étlapjukon az idei Torkos Csütörtökön.
Itt az alkalom tehát, hogy fél áron próbáljon ki valami újat, vagy visszatérjen kedvenc vendéglői egyikébe és új ízeket fedezzen fel!
Az éttermek folyamatosan bővülő listáját a TorkosCsutortok.hu oldalon követhetik figyelemmel. Február közepétől online asztalfoglalásra is lesz lehetőség, a feladott foglalásokat legkésőbb két napon belül visszaigazoljuk. A foglalás feladásáról és annak visszaigazolásáról is e-mailben küldünk tájékoztatást. Az asztalfoglalási szolgáltatás ingyenes. Ebben az időszakban folyamatosan frissítjük, hogy mely éttermekben, milyen időpontokban van még szabad hely.
Minden vendéget szeretettel várunk 2014-ben is!
A bejegyzés alapja: http://www.torkoscsutortok.hu/