Fesztivál, neves napok, programok, vásár, rendezvény, esemény

Szent-Márton-nap 2018, Márton napi programok 2018

Szent-Márton-nap 2018, Márton napi programok 2018

A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.

 

A Szent-Márton-nap 2018, Márton napi programok 2018 programok

Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, mert a rigmus szerint: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés.

A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba. A bor és a liba néha össze is kapcsolódott, német nyelvterületen a 12. században a Márton-napi ludat „szüreti vagy préslibának” is nevezték.

Márton nap Noszvajon 2018

2018. november 10-én, szombaton várják a házias, finom ízek kedvelőit a noszvaji Gazdaházba! Tájjellegű kemencés finomságokkal borkóstolóval várják a vendégeket. Az érdeklődők megkóstolhatják a hagyományokhoz hűen elkészült lúdnyaktésztát, továbbá vásárolhatnak lúd-gége tésztát is.

A falu vendéglátói Márton-napi libás ételekkel készülnek az ide látogató kedves vendégeinknek és Nyitott Pincékben megkóstolhatják az újbort. Élvezzük együtt a Márton-napi libaságok ízeit!

Részletesen: a 2018-as Márton Nap Noszvajon


Libadalom A Gasztrosétányon 2018, Etyek

„Aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik. Aki Márton napján újbort nem iszik, az egész évben szomjazik.” Nem vennénk a lelkünkre, ha miattunk éheznél és szomjaznál egész évben, ezért november 11-én, szombaton 10.00 órától ínycsiklandó libakülönlegességekkel, izgalmas programokkal és újborral várunk Etyeken.

A Gasztrosétányon már mindenki a közelgő Márton napra készül, és elnézve a pincék gasztronómiai kínálatát, elmondható, hogy ez az egyik legizgalmasabb időszak ebből a szempontból. Természetesen a libáé lesz a főszerep, és azzal aztán a legkülönbözőbb formákban és ízekben találkozhatunk majd november 11-én: lesz roston sült és rántott libamáj, libacsorba, libamájpástétom, libatepertő és libanyakleves is, sőt még hurkába töltve is megkóstolhatjuk a libamájat, és természetesen a lúdláb szelet sem maradhat el!

Részletesen: Libadalom A Gasztrosétányon 2018


Szent Márton Újborfesztivál és Libator 2018

Márton-napon kötelező libás ételt fogyasztani, hiszen a mondás szerint: aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik!

A Skanzen kétnapos Szent Márton-fesztiválja gondoskodik arról, hogy a látogatók elkerüljék ezt a fenyegetést: ínycsiklandó libaétkek, az ősz csemegéi és kézműves újborok várják a vendégeket. A fesztiválszínpadon egymást érik a fellépők, a közönségnek bőven van része muzsikában, népmesében, néptáncban.

 

Részletesen: Szent Márton Újborfesztivál és Libator 2018


Márton-napi Újbor Ünnep és Libavacsora 2018

Hagyományoknak megfelelően ebben az évben is megrendezzük újbor ünnepünket, hogy szőlősgazdáink bemutathassák alkotásaikat, elbeszélgethessünk, hogy milyen is volt az év a szőlő és a borok szempontjából.
A jó borok mellé természetesen most is libalakoma párosul majd. A hagyományos Márton-napi programon túl, rendezvényünk keretében borrendi tagot avatunk. Helyszín: Monori Művelődési Központ

A menü ropogós libacomb, párolt káposzta, burgonya. Szervező a Monor Környéki Strázsa Borrend

Részletesen: Márton-napi Újbor Ünnep és Libavacsora 2018


Márton napi libanapok Balatonlellén és Balatonbogláron 2018

Gyere Balatonlellére Márton napkor is, és kóstold meg a környékbeli éttermek és borászatok Márton napi kínálatát!

Balatonboglári és Balatonlellei éttermek és borászatok fogtak össze, hogy Szent-Márton napján környékén, 2018. november 8 és 11 között különleges fogásokkal lepjék meg a látogatókat.

 

Részletesen: Márton napi libanapok Balatonlellén és Balatonbogláron 2018


Márton napi libator és az újbor ünnepe 2018

A Márton napjához legközelebb eső szombat és vasárnap megkóstolhatják az ország különböző borvidékeiről érkező újborainkat, amelyeket a borászatok vezetői kóstoltatnak. Az ételeink között szerepel kemencés kenyérlángosunk, illetve libából készült svédasztalos ételspecialitásaink is. Egész nap látogatható a falusi udvarunk, az istállónk és a Világbajnokok Terme is. Gyerekeknek szóló előadás, kézműves programok és arcfestő várja az idelátogatókat.

Márton napi libator és az újbor ünnepe a Lázár Lovasparkban. A látványos lovasbemutatókon kívül különleges programokkal is várják a látogatókat.

 

Részletesen: Márton napi libator és az újbor ünnepe 2018

Márton-napi borvacsora Kristinus 2018

A hagyomány szerint Szent Márton napját evéssel, ivással, jókedvvel kell megtölteni, hiszen ezzel egyrészt előidézzük, hogy a következő évben is bőven legyen mit fogyasztani, másrészt megünnepeljük a mezőgazdasági munkálatok sikeres befejeződését.

Éppen ezért a Kristinus Borbirtokon 2018-ban sem maradhat el a Márton-napi borvacsora, ahol a Gasztro Műhelyből kikerülő fenséges falatokat a legfinomabb Kristinus borokkal fogjuk leöblíteni.

Részletesen: Márton-napi borvacsora Kristinus 2018


Márton nap a Bodri Pincészet Faluhelyi birtokán 2018

“Novemberben, Márton napján liba gágog, ég a kályhán, aki libát nem eszik, egész évben éhezik.”- tartja a mondás.
Idén is várunk benneteket november 10-én és 17-én nagy szeretettel, hogy megüljük eme jeles napot, és remek újborokkal koccintsunk a toursi püspök egészségére – no és persze a magunkéra.

Márton napi új boraink bemutatója:
Rozi Rozé 2018, Gúnár 2018, Sauvignon Blanc 2018 és Bodri szóda, melyekből a rendezvény alatt korlátlan kóstolási lehetőséget biztosítunk.

Részletesen: Márton nap a Bodri Pincészet Faluhelyi birtokán 2018


Márton nap a Lajver Borbisztróban 2018

Novemberben Márton nap a Lajver Borbisztróban! Az öt fogásos vacsorát és a hat tételes borkóstolót kellemes hangulatú élő zene kíséretében fogyaszthatják el a Borbisztró vendégei.

Étlap és borsor: 
Welcome: Lajver Cuvee Blanc 2018
1.) Előétel: Füstölt Rosé libamell savanyúkáposzta krémmel, birsalmával Lajver Rose 2018

A belépőjegy ára: 15.000 Ft Jegyek korlátozottan kaphatóak!

Részletesen: Márton nap a Lajver Borbisztróban 2018


IV. Kemencés Gasztronómiai Fesztivál 2018

A város kemencéjében Márton-naphoz kötődően sok-sok finomság készül a Kemencés Gasztronómiai Fesztiválon, Kiskőrös főterén 2018. november 17-én, ahová barátsággal hívnak mindenkit. Amint őseink ezen a napon kérték Isten áldását az esztendő újboraira, úgy Önnek arra is lehetősége nyílik arra, hogy saját készítésű háziborát megáldják ünnepélyes keretek között. Hogy ne maradjon a torka száraz, s a Márton-napi újborokat az azt megillető edénybe, s abból a legméltóbb helyre tölthesse, hozza magával kedvenc borospoharát! Találkozzunk a Petőfi téren! Koccintsuk zamatos kiskőrösi újborokkal!

Részletesen: IV. Kemencés Gasztronómiai Fesztivál 2018


VIII. Márton napi Borfesztivál a Gellértben 2018

Novemberben ismét vár a főváros legizgalmasabb Márton napi programja a Danubius Hotel Gellértben!

2018-ban a borfesztivál az ország ikonikus szállodájának százéves születésnapját ünnepli, amikor a közkedvelt és izgalmas borünnep élettel tölti meg a történelmi színfalakat, és a fesztiválozók a kiváló borok korlátlan kóstolása mellett élvezhetik a lélegzetelállító helyszíneket, mintegy 3000 m2-en.

A nyolcadik Márton napi Borfesztivál gasztro-programjai is a Gellért századik évfordulóját idézik: Száz év vagány butiksörfesztivállal indul a nulladik nap, ahol válogatott sörökkel alapozhatunk a borfesztiválra

Részletesen: VIII. Márton napi Borfesztivál a Gellértben 2018


Márton Napi Vigadalom Szekszárd 2018

Márton-nap a néphagyomány szerint az éves gazdasági munkák lezárásának ideje. Ekkor vágták le abban az évben először a hízott libákat és az újbort is ekkor kóstolták meg először. A Márton-nap a 40 napos karácsonyi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett. Így gyermekprogramok, koncertek és hajnalig tartó mulatozás vár arra, aki ellátogat a Béla király téri fűtött rendezvénysátorba.

Részletesen: Márton Napi Vigadalom Szekszárd 2018


Amennyiben Ön is tud olyan Márton-napi programot ajánlani, amely még nincs fent a weboldalunkon, kérjük, küldje el nekünk a programot. Köszönjük.

Ajánló: hasonló esemény, vásár, fesztivál, programok


Fesztivál

XL. Őrségi Vásár 2022

XL. Őrségi Vásár 2022 Az Őrségi Vásár idén is szélesre tárja képzeletbeli kapuit mindenki előtt. Kedves Vendégünk! Lépj be hát újra rajta, ...

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.